Juronics Tamás: "Állandó munkával kezelem magam"

Juronics Tamás, a jubiláló Szegedi Kortárs Balett vezetője válaszolt az Elle magazinnak. Lapszemle.

Az Elle cikkéből:

"A mának élek, nagyon rossz a memóriám, nem emlékszem szinte semmire, még a gyerekkori élményeimre is csak a fotók alapján. Leköt a ma és a holnap - de a holnapután már nem érdekel. Ám a társulat nem csak én vagyok. Ugyan 20 éve én vezetem, de ez egy intézmény, és vannak olyan szép lehetőségek egy ilyen jubileumban, amiket érdemes kihasználni. Én is ezt tettem a Stabat Mater című estünkkel: két olyan zeneművet dolgoztunk fel, amelyek már benne voltak a múltunkban. Az ezekre a darabokra történő reflexió érdekes művészi játék volt. Rengeteg jó történetem lenne a múltból, de sajnos azokat is elfelejtem. Irigylem az anekdotázós embereket, még akkor is, ha a sztorik fele, nem igaz. Én egy nyomorult sztorit nem tudok előhalászni" - árulta el az interjúban Juronics Tamás.

"Állandó munkával kezelem magam, mert meggyőződésem, hogy mindenki depressziós meg pszichopata, aki ilyen munkát végez, mint én. A művészek nem a legstabilabb emberek. Én megtanultam kezelni magamat és a stresszt. És elfogadtam, hogy igen, Tamás, te egy memóriahiányos ember vagy, és nem úgy alkotsz, ahogyan mások. A következő lépés az volt, hogy beláttam, a körülöttem lévő stábot is ennek fényében kell kialakítanom, hogy együtt tudjunk működni. Ehhez kell a kívülállás képessége" - hangsúlyozta a koreográfus.

 Fotó: delmagyar.hu

Juronics Tamás elmondta: érzelmes, vehemens, indulatos embernek tartja magát, de ma már képes kezelni mindezt. "Régebben inkább megmondós koreográfus voltam, most már szívesen hagyok teret annak, hogy a művészeim megmutassák, hogyan fejeznének be például egy elkezdett mozdulatot. Egyrészt ők nagyon kreatívak, másrészt már ügyesebbek, mint én, csodás dolgokat tudnak kihozni magukból. A tánc vagy egy-egy mozdulatfutam fura dolog, nem biztos, hogy minden rezdülésnek az egész koncepcióhoz konkrét köze kell, hogy legyen. Önmagának kell értékesnek lennie a momentumoknak, rendezőként majd beteszem oda, ahol annak igazsága van" - mondta Juronics Tamás.

"Én mindig a zenéből építkezem, a táncnál is ez a meghatározó, az opera is ezért áll hozzám közel. A zene dramaturgiája mozgat meg, ez vezeti a darabot számomra. Sajnos lecsúsztam arról, hogy zenész legyek, nem is tanultam meg hangszeren játszani, de a zene nagyon a fülemben van. Ha elkap egy dallam, megszületik hozzá a történet is. Speciális módszereim vannak a feldolgozásra. Jegyzetelek, egyből leírom az érzeteimet, majd rendszerezem őket. Külön kódrendszerem van, más nem is értené a vonalakat, nyilakat, jelzéseket. (...) Nem tudok persze kibújni a bőrömből, hiszen a mozgásom a testemből jön, a mozgás szerkesztése pedig teljesen intuitív módon érkezik, nem tudatosan. Elképzelek egyfajta dinamikát, egy vonalvezetést a mozdulatokban, és azokkal kísérletezem. Szinte bármi inspirálhat, egy kép, egy szöveg, de néha egy-egy képzőművészeti alkotástól indul be az agyam" - árulta el Juronics Tamás.

A teljes interjú az Elle magazinban olvasható.