Shakespeare születésének 450. évfordulója alkalmából a Bethlen Téri Színház négynapos fesztivált rendez április 24. és 27. között, a Mándy Ildikó Társulata, a RÉV Színházi és Nevelési Társulat, a Kolibri Gyermek-és Ifjúsági Színház és a Közép-Európa Táncszínház részvételével.
A fesztiválról:
A szervezők célja a világhírű drámaíró, költő eleven jelenlétének bemutatása a mai színházi, kulturális életben.
A fesztivált április 24-én este fél nyolckor a Shakespeare Szonettek című előadás nyitja, Mándy Ildikó Társulatának előadásában. A szonettek feldolgozásában a szöveg mellett a vizualitás és a kiváló színésznő, Szalontay Tünde színészi játéka dominál.
Ezt követően április 25-én délután három órakor a győri RÉV Színházi és Nevelési Társulat mutatkozik be Zakkant című előadásukkal. A formális oktatást kiegészítő, saját élményen és közös gondolkodáson alapuló drámapedagógiai foglalkozásokon egy-egy, a fiatalokat érintő fontos kérdést vizsgálnak képzett drámatanáraik vezetésével. A fesztivál keretében a világhírű drámaíró, költő Hamletjének világába kalauzolják el a tantermi színházi előadásukon résztvevő gyerekeket.
A szervezők gondoltak a kisebb gyermekekre is, április 26-án szintén délután három órakor a Kolibri Gyermek-és Ifjúsági Színház Szentivánéji álom című mesejátéka látható Novák János rendezésében. A csodás tündérmesében emberek és bábok, tündérek, királyok, királynők és szerelmesek kelnek életre a terepasztalon, a színpadon és a vetítővásznon. A játékban megszólal Mendelssohn Nászindulója és a kísérőzene, amit a Szentivánéji álomhoz írt.
Április 27-én délután hat órakor az idén 25. jubileumi évadát ünneplő Közép-Európa Táncszínház Shakespeare-mesék című produkciója zárja a fesztivált. Az alkotók ezúttal a fiatalokhoz is szólnak: szeretnék őket bevezetni Shakespeare világába, prózai, tánc- és bábszínházi elemeket felvonultatva. Egy kiválasztott dráma elmesélése helyett a shakespeare-i univerzum jellegzetes motívumaiból és jól ismert karaktereiből szőnek egy „saját Shakespeare-mesét", amely bevezeti a nézőket a szerzőóriás sokrétű világának rejtelmeibe.
A Shakespeare 450 Fesztivál programja részletesen:
Április 24., csütörtök (19.30) Mándy Ildikó Társulata: Shakespeare Szonettek
Az idő megállíthatatlansága, az elmúlás, a halál ott rejtőzködik minden pillanatunkban. A szonettek főszereplője maga az emberi idő (az Élet), benne a fiatalság a szerelem, a hivatás, az utódlás, az elmúlás, a halál minden szépsége és gyötrelme. A szonettek szólnak szerelemről, szexről, szépségről, alkotásról, politikáról, erkölcsről, szenvedésről, halálról...
405 éve, hogy a 154 szonettből álló gyűjteményt 1609-ben kiadták. És mi változott?
A Shakespeare Szonettek című előadás a társulat Shakespeare Tetralógiájának utolsó része. A szonettek feldolgozásában a szöveg mellett a vizualitás és a kiváló színésznő, Szalontay Tünde színészi játéka dominál.
Az előadásban elhangzó szonetteket Szabó Lőrinc fordította.
Szereplő: Szalontay Tünde
Közreműködő: Károlyi Balázs
Jelmez: Szűcs Edit
Fény: Payer Ferenc
Hang: Sólyom Tamás
Rendező: Mándy Ildikó
Április 25., péntek (15.00) RÉV Színházi és Nevelési Társulat: Zakkant
A formális oktatást kiegészítő, saját élményen és közös gondolkodáson alapuló drámapedagógiai foglalkozásokon egy-egy, a fiatalokat érintő fontos kérdést vizsgálnak képzett drámatanáraik vezetésével.
A fesztivál keretében a világhírű drámaíró, költő Hamletjének világába kalauzolják el a tantermi színházi előadásukon résztvevő gyerekeket.
A Zakkant a barátság, árulás, manipuláció, lelkiismeret furdalás, a hatalom kiszolgálása, kiszolgáltatottság, segítő szándék és a legrosszabb végkifejlet motívumaira épül. Az eredeti mű mellett Tom Stoppard Rosencrantz és Guildenstern halott című drámája segítségével vizsgálják a főszereplő két "barátjának", Rosencrantznak és Guildensternnek történetét és halálát.
Játszók: Bálint Bernadett, Balla Richárd, Nagy Zsolt, Szántó Dániel, Varju Nándor
Foglalkozásvezető: Varju Nándor
Rendező: Korányi Bálint
Április 26., szombat (15.00) Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház: Shakespeare: Szentivánéji álom
Mesejáték két részben Mendelssohn zenéjével.
Nádasdy Ádám fordításának felhasználásával átdolgozta: Fábri Péter és Novák János
Sok felnőtt írt már Shakespeare drámából mesét, mert hittek abban, hogy a gyerekek is szeretni fogják. A Szentivánéji álom eredetileg is tündérmese. A cselekményt tündérek bonyolítják. Éjszaka összekeverik a szerelmeseket, szamárrá változtatnak egy mesterembert, de másnap mindent rendbe hoznak, hogy három pár együtt ünnepelhesse az esküvőjét. Nálunk a mesteremberek játsszák el a mese összes szerepét. Emberek és bábok, tündérek, királyok, királynők és szerelmesek kelnek életre a terepasztalon, a színpadon és a vetítővásznon. A játékban megszólal Mendelssohn Nászindulója és a kísérőzene, amit a Szentivánéji álomhoz írt.
Játsszák: Bodnár Zoltán, Erdei Juli, Megyes Melinda, Ruszina Szabolcs, Tisza Bea, Tóth József
Zenei vezető: Bornai Szilveszter
Zongorán közreműködik: Bizják Dóra
Díszlet, jelmez: Orosz Klaudia
A rendező munkatársa: Horváth Csilla
Rendező: Novák János
Ajánlott korosztály: 8 éves kortól
Április 27., vasárnap (18.00) Közép-Európa Táncszínház: Shakespeare-mesék
Kortárs táncszínház - nem csak - fiataloknak
A Közép-Európa Táncszínház előadásának alkotói ezúttal elsősorban a fiatalokhoz szólnak: szeretnék őket bevezetni Shakespeare világába prózai, tánc- és bábszínházi elemeket felvonultatva. Egy kiválasztott dráma elmesélése helyett a shakespeare-i univerzum jellegzetes motívumaiból és jól ismert karaktereiből szőnek egy „saját Shakespeare-mesét", amely bevezeti a nézőket a szerzőóriás sokrétű világának rejtelmeibe. Az előadásból kibomlanak jellegzetes shakespeare-i hangulatok, felsejlik a drámák sokszínűsége, rétegzettsége, gazdagsága. A motívumok között többek közt a Rómeó és Júlia, az Othello, a Macbeth, a Szentivánéji álom és a királydrámák karakterei és viszonyrendszerei szerepelnek.
„A KET új Shakespeare-előadása olyan, mintha az alkotók Shakespeare drámáiból a legnagyobb szerelmeket, a legkegyetlenebb gyilkosságokat, a legemlékezetesebb karaktereket, a legjellemzőbb jelképeket bedobálták volna egy turmixgépbe, hogy aztán bekapcsolják a masinát." (Maul Ágnes: Shakespeare-turmix, Revizor)
Előadók: Hargitai Mariann, Horváth Adrienn, Jakab Zsanett, Palcsó Nóra, Frigy Ádám, Ivanov Gábor, Kovács Péter, Mádi László és Tárnok Marica
Jelmez: Béres Móni
Fény: Fogarasi Zoltán
Alkotók: Gergye Krisztián rendező
Vlad'ka Malá koreográfus
Tárnok Marica bábművész
A fesztiválra jegyeket foglalni a +36 1 342-7163-as telefonszámon vagy az info@bethlenszinhaz.hu e-mail címen, vásárolni pedig az Interticket országos hálózatában (www.jegy.hu) és a www.bethlenszinhaz.hu oldalán lehet.