Ezeregyév - Jegyet nyerhet az ExperiDance előadására

Az ExperiDance első egész estés előadása az Ezeregyév című történelmi táncshow. Román Sándor koreográfiája a magyar történelmet mutatja be 21 képben. Játékunkon páros belépőt nyerhet a május 6-i előadásra.

ezeregyev

 

Az ExperiDance ajánlója:

 

A magyar történelem ezer évét mutatja be a Honfoglalástól kezdve napjainkig az Ezeregyév táncshow. Amilyen színes és változatos a múltunk, olyan gazdag a táncstílusok bemutatásában az ExperiDance előadása.

 

A Teremtés jelenetében az erdélyi cigánytánc, a szászcsávási motívumai elevenednek meg. Az angyalok és az ördögök a gyimesi féloláhos lépéseit, míg a sámánok a moldvai figurákat járják. Emellett láthatók még a marosszéki forgatós páros tánc lépései valamint a román kaluser, a keménytelki és a széki rikatempó mozdulatai, illetve a vajdaszentiványi forgatós elemei is.

 

A második felvonásban a török uralom időszakát a nyírségi cigánytánc és az erdélyi, szászcsávási mahalava eleveníti meg. A kuruc kort az erdélyi román hajdútánc, a Haidau valamint a szintén erdélyi párostánc, a keménytelki hategana lépései jellemzik. A koreográfia alapjait képezik még az erdőbényei bodnártánc, az ördöngősfüzesi és örkői csapásolás, a délalföldi lábfigurák, valamint a lakocsai csizmaverős.

 

ezeregyev2

 

Játék:


Hány évvel ezelőtt mutatta be az ExperiDance első, egész estét produkcióját?


a, 1 évvel ezelőtt
b, 3 évvel ezelőtt

c, 5 évvel ezelőtt


A helyes választ a jatek@szinhaz.hu címre várjuk április 27-ig. A nyertest telefonon és emailben is értesítjük.

 

ExperiDance: EZEREGYÉV

május 6., RaM Colosseum

 

süti beállítások módosítása