"Tomboló egókról szól ez a darab" - Színházrendezőként debütál Bodzsár Márk

Az Isteni műszak című film rendezője ezúttal színdarabot írt és rendez. A W. úr üzen című, groteszkbe hajló, humorban gazdag darab a pesti alvilágba kalauzolja el a nézőt. Az előadást május 29-én mutatják be az Átriumban, Börcsök Enikő és Ötvös András főszereplésével. A rendező az alkotás eddigi folyamatáról mesélt.

Ajánló a W. úr üzen c. előadás elé:

Malkin szájában Sherlock Holmes-i pipa lóg. A hasisfüst puha takaróként teríti be a magánnyomozó irodát, ami egyúttal nepáli büfé is, valahol a pesti romkocsma-negyedben. A mámor ködét telefoncsörgés oszlatja el. W. úr az. Valaha rendőr volt és Malkin főnöke. Most haldokló maffiózó, aki a rózsadombi villájába szólítja az egykori tanítványt. W. úr veszedelmesen vonzó ikerlányairól kellene levakarni egy piti kis zsarolót. Malkin szemei az áramvonalas női lábakra tapadnak, és a tűsarkúk nyomába szegődik, amik Bifsztekhez, az éjszakai élet új császárához vezetik el. Bifsztek veszélyt jelent W. úr lányaira, és ez felébreszti a Malkinban szunnyadó kopóösztönt. Az egykori főnökéért megtenne bármit. Pedig lehet, hogy nem kellene...

A W. úr üzen a Chandler-krimik és a film noirok világát idézi meg, de nem a harmincas évek fülledten elegáns Los Angelesében játszódik, hanem napjaink Budapestjén. A figurák a képzelet szülöttei, és mindannyiunk nagy szerencséje, hogy csak az előadás világában léteznek.

Interjú Bodzsár Márkkal:

Az elmúlt években forgatókönyvíróként és filmrendezőként már bizonyítottál, színházban viszont ezzel a darabbal debütálsz. Nehezebb vagy könnyebb feladatnak bizonyult színpadi művet írni és darabot rendezni, mint filmes jelenetekben gondolkodni?

Bodzsár Márk: Tavaly forgattam életem első nagyjátékfilmjét, az Isteni műszakot, amiben együtt dolgozhattam Rába Rolanddal és Ötvös Andrással. Még a forgatás idején előálltak egy nagyvonalú ajánlattal, miszerint ha kitalálnék valamit színpadra is, akkor boldogan folytatnák a közös munkát. Tehát ők inspiráltak arra, hogy kipróbáljam magam színházban is. Így elsősorban olyan színészekben gondolkodtam, akik az Isteni műszakban is szerepeltek. A fiúkhoz hozzávenném Stork Natasát és Börcsök Enikőt is, akikkel szintén volt alkalmam találkozni a nagyjátékfilmem révén. Enikővel csak egyetlen éjszakát forgattam, azonban a jól sikerült közös munka végén ő is azt mondta, reméli, lesz folytatás. Szerencsére lett.

Maga a színdarabírás meglehetősen fájdalmas és hosszadalmas munka volt. Azt a korábbi tapasztalataimból már tudtam, hogy egy szinopszisból hogyan lesz film, itt viszont mindent a nulláról kellett kezdenem. Meg kellett tanulnom, hogy amit snittelve és filmként látok, azt hogyan tudom átültetni a színház jelenidejű nyelvére, és egy olyan folyamattá alakítani, ami úgymond vágás nélkül játszódik le - másfél óra alatt, a nézők szeme láttára. Ha őszinte akarok lenni, volt egy olyan pillanat, amikor majdnem feladtam. Aztán sikerült átlendülnöm a holtponton, mivel itt is működött a filmforgatókönyveknél bevált módszerem: az írás utolsó fázisába a színészeket is bevontam, így a végleges szövegkönyv a próbák során alakult ki. Én abban hiszek, hogy minél korábban kezdődik el egy szereplővel az együttgondolkodás, annál pontosabban lehet megformálni egy figurát vagy szituációt.

A lelki tusák ideje mostanra viszont lejárt, megszületett a színdarab, ami Raymond Chandler A hosszú álom című művének egyfajta kortárs adaptációja. Aki olvasta a krimit, és látta a belőle készült filmklasszikust, sejtheti, hogy a W. úr üzen nemcsak a detektívregények, de a film noirok világát is megidézi. Mondhatjuk, hogy egy új film-színházi műfaj van születőben?

Bodzsár Márk: Ne szaladjunk ennyire előre, előbb legyen meg a bemutató... Az viszont biztos, hogy a film noir, mint műfaj, régóta izgat. A W. úr üzen jó apropója annak, hogy ezt a stílust először színházi formában próbáljam ki, mert nem titkolt szándékom, hogy valamikor szeretnék majd filmet is csinálni egy ilyen régivágású, magánnyomozós, noir-típusú történetből. Bár a darab valóban A hosszú álomból, és ebből a nagy klasszikus amerikai műfajból indul ki, egy jelenidejű előadást szerettem volna létrehozni. A W. úr üzen nincs annyira elemelve a mai valóságtól, hogy a negyvenes évek Los Angelesébe repítsen minket vissza, hanem itt és most, kortárs történetként szólal meg.

Nekem ez a színdarab elsősorban a hatalmi harcokról szól - nem csak a maffiafőnökök közötti erőfitogtatásról, hanem a férfi-nő játszmákról is. Árnyalod még a képet?

Bodzsár Márk: Alapvetően valóban a tomboló egókról szól ez a darab, olyan figurákról, akik vagy hatalmat és pénzt akarnak, vagy éppen szerelmet, és ezekhez a célokhoz görcsösen ragaszkodnak. A viselkedésük meglehetősen önpusztító - saját maguk ellenségei, a vágyaik és az indulataik rabjai. Velük szemben áll a történetben egy idealistának nevezhető figura, a lecsúszott magánnyomozó, aki valahogy "takaréklángra tudja csavarni" az egóját, és ezáltal a többiek fölé emelkedik. Talán ő a leginkább vesztesnek tűnő fazon a darabban, de mégis példaértékűvé tud válni a történet végére azáltal, hogy nem erőszakolja az énjét másokra, hanem képes megmaradni szerénynek és szuverénnek. Senki ne értsen félre, nem akarok ezzel példabeszédet a színpadra vinni, vagy a közönséget bármire is okítani. Viszont szerintem mindmáig vadkapitalista viszonyok között élünk, ahol dzsungeltörvények uralkodnak. Ugyan van ennek az egésznek egy civilizációs kerete, de egyre kevésbé látom azt a hajlamot az emberekben, hogy az agresszióra ne agresszióval válaszoljanak, hanem adott helyzetben képesek legyenek belátni a hibáikat és bocsánatot kérni.

A darab olvasása közben többször eszembe jutott, hogy a közreműködőknek borzasztó nehéz lehet megragadni ennek az alvilági miliőnek a működési elvét.

Bodzsár Márk: Valóban nem könnyű. Részemről ebben rengeteg kutatómunka van, az írást megelőzően hosszan elbeszélgettem rendőrnyomozókkal is. Maffiózókkal nem találkoztam, de előfordulhat, hogy egyszer arra is sor kerül.

Talán azért ülhetsz most itt, mert velük nem próbálkoztál...

Bodzsár Márk: Elképzelhető, hogy valóban jobb, ha a bemutatóig kerülöm a bandavezéreket. (mosolyog) Erről azonban eszembe jutott egy filmes példa. Az egyik legkedvesebb rendezőm, Stanley Kubrick úgy forgatta le az Acéllövedékek című háborús filmjét, hogy nem volt katona és nem járt Vietnámban sem. Mégis talán ez az egyik leghitelesebb filmes állítás arról a történelmi eseményről. Ezzel nem azt mondom, hogy kikerülhető a valóság, mert tűpontosan kell ismerni és ábrázolni, de esetünkben - a tények ismeretén túl - el kell kezdenünk a gonosztevők fejével gondolkodni. A színészeken azt látom, hogy abszolút megvan bennük ez az empatikus készség. Persze tény, hogy mi nem mozgunk az alvilágban, de van az egészre egy rálátásunk, ami alkalmassá tesz minket arra, hogy erényeikkel és hibáikkal együtt ábrázolni tudjuk ezeket a figurákat. Nem akarjuk a gengsztereket idealizálni, de ugyanakkor az is egy hamis és megtévesztő megközelítés, hogy ezekben az emberekben nincsenek értékek, szerethető vonások. Az pedig, hogy mi ezt a világot békés, színházi körülmények között idézzük meg, abban is segíthet, hogy árnyaltabb képet alkossunk olyan figurákról, akiket általában csak sztereotipizálunk.

Ha valaki olvas krimiket, látta a Magnum akár egy epizódját, vagy kedveli Columbo hadnagyot, akkor a darab során garantáltan ráismer egy-egy hozzájuk kötődő árulkodó jelre, utalásra. Amikor a helyzetkomikumokon gondolkodtál, akkor merítettél ezekből az alkotásokból?

Bodzsár Márk: Egyikből sem merítettem szándékosan, inkább arról van szó, hogy az évek során rengeteg filmet ömlesztettem az agyamba, úgyhogy öntudatlanul kerülnek elő a fejemből az ötletek egy-egy történet kapcsán. Sokszor csak utólag jövök rá, hogy egy dolog milyen alkotásnak a hatására jutott eszembe. Azt viszont remélem, hogy ettől a történetem még nem válik egy steril idézethalmazzá. Az nem baj, ha a nézőnek W. úrról eszébe jut a Keresztapa, de közben mégis egy unikális Börcsök Enikőt kell látnia a színpadon. Ez rajta természetesen nem fog múlni, mert nagyon egyedi és izgalmas lesz az alakítása. De tény, hogy sok filmes, színházi, irodalmi idézettel dolgozom, ugyanakkor ezekből próbálok valami egyedit és őszintét gyúrni.

Az interjút készítette: Hegedűs Claudia

U.sz.: Színház.hu