A nép ellensége - Ibsen-klasszikust mutat be a szatmári társulat

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata 60., ünnepi évadjának ötödik nagyszínpadi bemutatójaként Henrik Ibsen A nép ellensége című drámáját tűzi műsorára április 25-én.

 

A Harag György Társulat ajánlója:

 

A norvég drámaíró önéletrajzi ihletésű művét magyarországi rendező, Lendvai Zoltán vitte színre. Lendvai neve nem ismeretlen a szatmári közönség számára, hiszen korábban már rendezett a Harag György Társulatnál. Egressy Zoltán Portugálját, Háy János Senák című darabját, illetve Szomory Dezső Györgyike, drága gyermek című művét is ő állította színpadra korábban.

 

Került már olyan helyzetbe, amikor a puszta igazság kimondása miatt konfrontálódott másokkal? Volt-e már úgy, hogy a kimondott tények veszélybe sodorták, hogy döntenie kellett, kitart-e az igaza mellett, még akkor is, ha azzal veszélyezteti saját és családja egzisztenciáját? Milyen érvekkel a tarsolyában szállhat szembe egy fürdőváros orvosa a tömeg akaratával? Meggyőzheti-e, legyőzheti-e azt a többséget, amely a korrupció mocsarában fuldokolva próbál megélni, és akár még saját magának is képes hazudni?

 

Ibsen-plakat

 

Az előadás, amelynek alapja Ibsen valós eseményekből táplálkozó drámája, ezekre és sok más, hasonló kérdésre keresi a lehetséges válaszokat. Válaszokat, amelyek nem tetszenek, nem tetszhetnek mindenkinek, de a korabeli példák ürügyén olyan mély sebeket piszkálnak, amelyek képesek a mai társadalom elevenjéből is vért fakasztani.

 

Az Ibsen-darab szereplői: Bodea Tibor, Kovács Nikolett, Tóth Jess m. v., Budizsa Dávid m. v., Szejke Máté m. v., Varga Örs m. v., Zilahi-Kató Péter m. v., Rappert-Vencz Gábor, Tóth-Páll Miklós, Varga Sándor, Péter Attila Zsolt, Nagy Orbán, Bessenyei István, Bándi Johanna, Zákány Mihály, Poszet Nándor, Gaál Gyula és Marosszéki Tamás. A produkció díszleteit Cristian Gătina tervezte, jelmezei Szabó Anna munkáját dicsérik. A rendező asszisztense Tamás Ágnes volt, az előadás súgója Varga Katalin. A drámát Kúnos László fordította magyar nyelvre.


A bemutató előadásra 2014. április 25-én, pénteken 19 órai kezdettel kerül sor a szatmárnémeti Szakszervezetek Művelődési Háza nagytermében.


Jegyek a színház Horea úti jegypénztárában válthatók hétköznap 10 és 17 óra között, vagy előadások előtt egy órával a művelődési ház előterében; bővebb információkért a 0261-712106-os telefonszámon vagy a szervezes@harag.eu e-mailcímen lehet érdeklődni. A bemutató előadásra az Ady Endre bemutatóbérlet érvényes. Az előadást román felirattal játssza a társulat.

 

kiallitasplakat

 

SzatmÁRt - Fiatal tehetségek kiállítást gondozza a Harag György Társulat

 

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata feladatának tekinti a kortárs szatmári képzőművészetet támogatását, és teret kíván biztosítani a fiatal, feltörekvő tehetségeknek. Ennek jegyében a legközelebbi produkciója, a Henrik Ibsen A nép ellensége című drámája alapján készült előadás bemutatója előtt négy fiatal tehetség munkáinak kiállítását nyitja meg 2014. április 25-én, 18:30-tól.

 

A kiállítást Révész Csaba, a kiállítók tanára nyitja meg, aki rövid értekezésben mutatja be a kiállított anyagot. A szatmárnémeti Szakszervezetek Művelődési Házának előcsarnokában szobrokat, kisplasztikákat és kerámiamunkákat tekinthetnek meg a bemutató előadás előtt a nézők. A tárlatot természetesen valamennyi előadás előtt meg lehet majd tekinteni. A társulat a mostani kezdeményezésből hagyományt kíván teremteni, és a közeljövőben a bemutatók előtt mindig új kiállítási anyaggal ismerteti meg nézőit, minél több fiatal szatmári tehetség számára biztosítva így teret.

 

Forrás: Harag György Társulat

 

süti beállítások módosítása