450. születésnapja alkalmából Shakespeare egyik legismertebb hazai kortárs fordítóját, Nádasdy Ádámot kérdezte a Könyves blog. Lapszemle.
"Könyvnél az olvasó például újraolvashatja a bekezdést, vagy akár vissza is lapozhat, hogy tudja, kiről is van szó, hiszen ezt maga a szerző is meg tudja csinálni. Színpadon ilyen lehetőség nincs, ott muszáj újra jelezni, hogy épp kiről van szó" - mondta Nádasdy Ádám.
Az író elárulta, fordítás közben néha fel-alá jár a szobában, és hangosan mondja a szöveget, hiszen mégiscsak egy színdarabról van szó. "Egyetlen mondatot sem lehet félreérteni, mert ha a mondat elejéből esetleg másvalamire lehet következtetni nyelvtanilag, akkor elromlik az egész" - tette hozzá.
"Én szeretek régimódi lenni, ez nyilván azzal is összefügg, hogy idős ember vagyok, egy fiatal fordító másképpen csinálja. Szeretem, ha a néző egy Shakespeare-darab közben, a színházban ülve érzi, hogy az most egy Shakespeare-darab. Persze az is fontos, hogy átjöjjön, hogy mit akarnak a szereplők, hogy mikor komikus, fanyar vagy ironikus a szöveg, ahhoz meg - hiába minden - mai nyelv kell. Folyton szlalomozni kell az új és a régi között" - fogalmazott Nádasdy Ádám.
Fotó: konyves.blog.hu
"Én például szeretem keverni a színpadon a tegezést és a magázást. A régebbi fordítók inkább a tegezést használták, amivel a mai fülnek kicsit méltóságteljesebbé vagy régimódibbá, meseszerűbbé válik a szöveg. Vegyük például, ha az utcán sétál valaki, megszólít egy ismeretlent, és megkérdezi tőle, hogy valami merre található. Ha tegezve kérdezi, akkor az régimódi és meseszerű, hiszen mi nem tudjuk elképzelni, hogy egy ismeretlenhez tegezve beszéljünk. Én szeretem ilyesmikkel maivá, vagy modernebbé tenni a szöveget, mert a közönség nem veszi észre, hogy ebben van valami régimódi. De miért is lenne? Hiszen Shakespeare nem óhajtott régimódi lenni, ő azt akarta megmutatni, hogy valaki odamegy valakihez, és megkérdezi, hogy merre van a kikötő" - mutatott rá Nádasy Ádám.
A kérdésre, milyen hatással van Shakespeare az életére, az író elmondta: jobban észreveszi a dolgok komikus, vagy fonák elemeit. "Ő is állandóan ezt csinálja, szinte nincs olyan tragédia, amiben ne lennének komikus jelenetek, vagy ahol az embernek ne kéne, ha máshogy nem, hát kínjában nevetnie azon, hogy ekkora disznóságot hogy engedhet meg magának valaki" - fogalmazott Nádasdy.
Az író szerint azért nehéz a humort átültetni magyarra, mert az változik a leggyorsabban. "Ahhoz sokszor nagyon nagy odafigyelés kell, hogy a tizenkilencedik századi fordításokban észrevegye az ember, hogy ezen nevettek akkoriban, vagy, hogy a fordító vicces akart lenni. Az akkori közönségnek nyilván az is volt, ma viszont az ember el sem mosolyodik rajta. Kicsit olyan ez, mint a folklór esetében. Ha hatodszor hallunk egy népdalt, és elmagyarázzák, hogy miről szól, rájövünk, hogy valójában egy bődületes malacság. Mikor először halljuk, bele sem gondolunk, hogy mit lehet érteni rajta. Ha valaki hazudozik és leleplezik, az viszont most is vicces, a különbség tehát nem a jellemekben, hanem a nyelvi megformálásban van" - hangsúlyozta Nádasdy Ádám.
A teljes interjú itt olvasható.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.