Páskándi-darabbal vendégszerepel a Térszínház Szatmárhegyen

A partiumi Szatmárhegyen, Páskándi Géza szülőfalujában játssza május 16-án az író A vigéc című darabját a Térszínház.

Bucz Hunor, a Térszínház igazgató-rendezője az MTI-nek elmondta: a Páskándi-ünnepségek alkalmával adják elő a "zord bohózatot".


A rendező szerint a darab arról szól, hogy egy vigéc beépül egy család életébe, és kisebb-nagyobb előnyökért cserébe annyit kér a háziasszonytól, a leánygyermektől és az öreg Kádastól, hogy felejtsenek el egy-egy szót, egy-egy nevet, egy-egy évszámot. "Mi azért adjuk elő ezt a darabot, nehogy elfeledjék Páskándi nevét" - hangsúlyozta Bucz Hunor, aki szerint a magyar színház kezdi elfelejteni az írót.

 

vigec


Felidézte, hogy A vigéc a szerző kevésbé ismert darabja, csupán egyszer jelent meg egy Heves megyei periodikában. A színpadra állításhoz a szöveget némileg átdolgozták: a darabról lehántották azt a "burjánzást", amely elsősorban azt szolgálta, hogy a cenzúra kifáradjon, és ne tudja kihámozni a lényeget.


"Nagyon erőteljes darab, rendkívül aktuális" - hangsúlyozta a rendező, aki szerint az előadás azt az izgalmas kérdést feszegeti, hogy meddig lehet elmenni a kis előnyökért, és hol van az a határ, ahonnan nincs visszaút. "Ez borzasztó fontos kérdés egy olyan nép esetében, amely évszázadok óta küzd a gyarmatosítókkal, akik mindig úgy akarnak bennünket modernizálni, hogy lehetőleg felejtsük el a múltunkat" - fogalmazott Bucz Hunor, hozzátéve, hogy ritkán jár magyarországi színház Szatmárhegyen, a legtöbb társulat csak Erdélybe megy vendégszerepelni, holott a szórványmagyarságnak talán még nagyobb szüksége volna rá.


A gyerekeknek is előadnak egy darabot, a Pinkó és a szegényember című bukovinai székely népmesét. Az előadásban mások mellett Babits Mihály, Goethe, Vörösmarty Mihály és Weöres Sándor szövegei is elhangoznak. A produkcióban Bódi Beáta, Kecskeméti Róbert, Kovács J. István, Szamosvári Gyöngyvér és Téglás Márton játszik, zenéje pedig Bucz Magor munkája.


A színház vezetője elmondta, hogy Páskándi Géza szülőházánál koszorút helyez el a társulat. Terveik szerint a Fekete-Körös völgyébe, Belényesre, Tenkére is ellátogatnak, majd pedig Nagyváradon át térnek haza.


Páskándi Géza (1933-1995) A vigéc című darabját február 22-én mutatta be a Térszínház. Az előadásban Csuka János, Kovács J. István, Szamosvári Gyöngyvér, Bódi Beáta és Csiba Gergely játszik.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása