"A színház lett a bástyám" - Simon Kornél válaszolt

Simon Kornélt, a Centrál Színház és a Madách Színház színészét, a Megdönteni Hajnal Tímeát című film főszereplőjét kérdezte útkereséséről, pályája és élete állomásairól Szily Nóra a life.hu-n. Lapszemle.

A Life.hu cikkéből:

 

Simon Kornél elmondta: gyerekkorában traumatikus élmény volt, hogy a családja Kazincbarcikáról Szegedre költözött, és két éven belül kétszer kellett iskolát váltania. Majd 12 évesen bekerült a Szegedi Nemzeti Színházba, ami nagyon nagy segítséget jelentett neki abban az időszakban. "A színház lett a bástya. Abba lehetett kapaszkodni, arra lehetett támaszkodni. Ott szeretet vett körül. Én lettem a leselkedő kisfiú a Carmenben - a csapatkapitány. Aztán már délelőttönként is kikértek az iskolából, hisz próbálni kellett, majd turnéra mentünk Nyugat-Németországba. 12 évesen az maga volt a mesevilág a vasfüggönyön túl. Azt hiszem, ezeknek köszönhetem az egész színházasdit az életemben. Meglett a bástyám és elkezdtem kigyógyulni a bajaimból" - mesélte a színész.

 

simonkornel

 

Simon Kornél elmondta: bár a Színművészetire csak negyedszeri próbálkozásra vették fel, nem bánta meg, hogy a szentesi drámatagozatos gimnázium és az egyetem között volt pár év, amikor teljesen más életet élt. "Utólag tudom, hogy nem tett volna jót nekem, hogyha akkor fölvesznek a színire, és nem élek olyan életet, ami pár évig következett. (...) Szembesültem teljesen hétköznapi dolgokkal. Hogy milyen például autót vezetni, vagy elvinni szerelőhöz, találkozni olyan emberekkel, akiknek nem a színház a legfontosabb az életükben, akik nem tudják, ki az a Cseh Tamás. Átélni: milyen jelentkezni a munkaügyi központban, és megtapasztalni, hogyan bánnak ott az emberrel. Letenni a lábamat a földre"- fogalmazott a színész, aki arra is kitért, hogy ugyanakkor természetesen idő kellett, mire megemésztette a sikertelen felvételizéssel járó kudarcokat. "Harmadjára a harmadik rostán estem ki, és fél évig szinte minden éjszaka azt álmodtam, hogy tévedés történt, és mégis sikerült. Pár hónapja újra jött az álom. Ott állt Lukáts Andor és mondta, hogy mégis fölvettek. Álmomban végiggondoltam, hogy most 37 éves vagyok, ha beülök a főiskolára, 41 leszek, mire végzek - és azt mondtam, hogy nem jövök, köszönöm, én most már jól vagyok így. Nyilván mostanra lettem túl rajta" - mondta a színész.

 

Arra a felvetésre, hogy mit szólt volna akkor, fiatalon ahhoz, ha azt mondják neki, hogy majd' húsz évvel később a Centrál Színház, a Madách és a filmbemutatók között fog "rohangálni", a színész így felelt: "Konkrét célok nem fogalmazódtak meg bennem. Mindenekelőtt jó színész szerettem volna lenni, sőt, komolyan hittem is abban, hogy egyszer majd az leszek. Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy már elértem. Jelen pillanatban olyan színész vagyok, akit sokat használnak, de ez még nem a végállomás. Épp tegnap gondolkodtam ezen, (...) hogy még mindig ezen az úton járok, és hál' istennek nem tértem le róla."

 

A teljes interjú itt olvasható.

 

süti beállítások módosítása