Ady / Petőfi - Grecsó Krisztián lesz a Nézőművészeti Kft vendége

A Nézőművészeti Kft május 6-i Ady / Petőfi előadását követően Grecsó Krisztián költővel, íróval beszélgethet majd a közönség a két nagy költőről, valamint az irodalom és a valóság viszonyáról.

A Nézőművészeti Kft és a Manna Kulturális Egyesület közös előadása, az Ady/Petőfi nem szokványos személyességgel hozza közel a fiatalokhoz nagyjaink hétköznapi problémáit, családi életét, örömeit és bánatait. Szeretné megmutatni, hogy a két költőzseni is "csak" hús-vér ember volt, és hogy mi az, ami közös bennük és a mostani olvasókban. Ennek megválaszolására az előadások utáni közönségtalálkozóra egy-egy kortárs alkotót is segítségül hívnak - többek között Lovasi András, Fehér Renátó, Tóth Krisztina és Závada Péter volt eddig a sorozat vendége.

 

A májusi előadást követően Grecsó Krisztián költőt, írót kérdezheti a közönség a két költőről, irodalom és valóság viszonyáról. A számos díjjal, így Móricz- és Jószef Attila-díjjal is elismert szerző évekig a Bárka irodalmi folyóirat, illetve a Nők Lapja szerkesztője volt, jelenleg az Élet és Irodalom munkatársa. Első sikerét a Pletykaanyu című novelláskötetével aratta 2001-ben, majd 2005-ben jelent meg Isten hozott című regénye, amelyet cseh, német és szlovén nyelvre is lefordítottak. A Tánciskola című regény 2008 tavaszán, a Mellettem elférsz pedig 2011-ben került a könyvesboltokba, utóbbi 2012-ben elnyerte az AEGON művészeti díjat is. Grecsó színházi munkája a Katona József Színházban bemutatott Tersánszky Józsi Jenő-átdolgozás, a Cigányok.

 

grecso krisztian

 

S hogy milyen vendégre számíthat a közönség aznap? Erre ad választ az idézett részlet egy márciusi interjúból:

 

„Ahhoz az írógenerációhoz tartozom, amelyiknek már az induláskor be kellett látnia, hogy az olvasóval való kapcsolattartás elengedhetetlen. Az olvasó aktívan jelen van: vannak olvasókörök, internetes közösségek, amelyek kíváncsiak a szerzőre, örülnek, ha figyelsz rájuk. Ugyanígy a kiadó - vagy a könyvhöz tartozó bármilyen menedzsment - megértette, hogy az egyetlen dolog, amivel a könyvet éltetni és reklámozni lehet, az maga a szerző. (...)
Én sokáig örömmel csináltam, bele is illettem a képbe, meg tudtam felelni az elvárásoknak. Észre sem vettem, hogy ez szerep, ami egészen hasonlít a közéleti szereplőéhez, bármit is jelentsen ez, mennyire megterhel. Aztán egyszer csak kidőltem. Azóta jóval óvatosabb vagyok, nem járok el vitaműsorokra, kerekasztal-beszélgetésekre, nem nyilatkozom folyton. Ráadásul egyre inkább érzékelek egyfajta felelősségét is. Valahogy úgy, mint a juhász az anekdotában, aki bicskával műti a szürkehályogot, míg egy orvos el nem magyarázza neki, milyen precizitás szükséges ahhoz, amit csinál. Utána már nem meri csinálni. Beleszaladtam néhány pofonba, azóta igyekszem nem hülyeségeket beszélni. ..." (kötve-fűzve, 2014. március 21.)

 

Ady / Petőfi: rendhagyó irodalomóra Grecsó Krisztiánnal

 

Szereplők: Katona László, Kovács Krisztián

Rendező: Scherer Péter 

 

Thália Színház/Független Thália Projekt
A Nézőművészeti Kft és a Manna Kulturális Egyesület közös előadása

 

Előadás: 2014. május 6., 19.30 Thália, Arizona Stúdió

 

süti beállítások módosítása