Az idei évad utolsó balettpremierjén két koreográfiát mutat be a Magyar Nemzeti Balett az Operában. Május 3-án a Trójai játékok tánckomédiát és a balett-történelem egyik legkorábbi klasszikus-romantikus darabját, A Szilfidet tűzik műsorra.
A Magyar Nemzeti Balett ajánlója:
TRÓJAI JÁTÉKOK
A világhírű Robert North amerikai származású táncos és koreográfus 1974-ben alkotta meg Trójai játékok című művét, amely meghozta számára az igazi áttörést. A klasszikus balettkomédia különlegessége, hogy a színen kizárólag férfiak szerepelnek. Igazi csemegének számít ez a balett, amelyben a közönséget humorral és nagyszerű férfitánc-élménnyel ajándékozzák meg – mindkettő ritkaság a balettszínpadon. North sajátosan ironikus látásmóddal kívánta megmutatni a férfiasság, a „macsó szellemiség" táncos kifejeződését, a ritmus, az energia és a jókedv bűvöletében, egyúttal különleges lehetőséget adva korunk férfitáncosai számára.
A koreográfiában megjelenő tánclépések egy dél-amerikai turnén (1973) megismert mozgásötletekből származtak, de az alkotó a táncosok mindennapi gyakorlatainak elemeit, valamint az aikido japán harcművészet motívumait is beleépítette a koreográfiába. Robert North-t és a Londoni Kortárs Táncszínház táncosait (eredetileg hat szólistájuk számára készült a koreográfia) elbűvölte a brazil folklór színes elevensége és az akkor még Európában szinte ismeretlen capoeira, a brazil harcművészeti játék. Az egykori rabszolgák akrobatikus harci technikája, a gyakran a földön, vagy a föld közelében, kézen állva végrehajtott mozgáskombinációk, a színlelt rúgások, cselek, az ellenfél egyensúlyból való kimozdítását célzó mozdulatok, és a mindebben szabadon megmutatkozó természetes erő fontos inspirációt nyújtottak egy európai hagyományokhoz is – görög harci játékok emléke – kapcsolódó koreográfia megalkotásához. Az utóbbiból származik a balett címe: Trójai játékok, amelyből különös hangsúlyt kap maga a játék fogalma.
Fotó: Csibi Szilvia
Amíg a cigánykerekek, kézenállások, kézen-, illetve fejen átfordulások, különböző ülőhelyzetek, ugrások, szökellések egyaránt a brazil harcművészeti technika jellemzői, az összekapaszkodó birkózó mozdulatok, a fél lábon ugrálások az antik görög táncok emlékét idézik fel, úgy mintha a táncosok egyszerre lennének brazil harcművészek és görög atléták. A japán aikidó szellemiségének hatása pedig leginkább a partneri munkában fedezhető fel.
A baletthez felhasznált zenének – szerző: Bob (Robert George) Downes – ugyancsak fontos inspiráló ereje volt a mozdulatok születésében. Ez a muzsika a batucada, a hagyományos brazil ütőhangszereken előadott, a szamba zene népi, utcai változataként élő irányzat. Az afrikai gyökerű, de Rióban született, dobokon és csörgőkön játszott örömzene mára az egész világon ismert és közkedvelt zenei műfaj lett, amelyet már nem csupán a riói karneválokon játszanak.
A sok forgással, ugrással megtűzdelt, birkózó mozdulatokat imitáló koreográfia valóban úgy kezdődik, mint valamilyen harci, tánctermi, vagy birkózócsarnokbeli bemelegítés. A szépen világított színpadot nyúló-feszülő izmaikat megmutató férfias testek népesítik be, amelyeket kezdetben visszafogott, majd egyre elevenebb dinamika kerít hatalmába. A testekből épülő csoportokkal való játék azután a humor megcsillantására is lehetőséget ad, akárcsak a férfiasság olykor jogos, máskor túlzó fitogtatása. A vetélkedés a testek kontaktusát feltételezi, a férfi kettősök pedig változatos és látványos, egyszer lelassított, máskor fergeteges lendületű kapcsolódásai, sorozatai igazi jutalomjátékot nyújtanak a táncosok számára.
A lüktető ritmus, az áradó energia és a változatosan kihasznált tér alkotja az alapelemeit ennek a táncjátéknak, amelyben a bemelegítés után az egymással való incselkedés, az ellenfél megtréfálása, ravasz megoldásokkal egymásra licitálás már egyéni szereplehetőségeket is kínál a laza macsó, a magakellető hím, vagy az örökmozgó, legyűrhetetlennek látszó ellenfél számára. Az atletikus duettek és csoporttáncok látványos rituálévá alakulnak, egyaránt örömöt okozva a táncosoknak és a nézőknek.
A Trójai játékok Robert North számára az első igazi koreográfusi sikert és elismerést hozta, a mű pedig a bemutató óta bekerült a világ számos, jelentős balett-társulatának repertoárjába (Harlemi Táncszínház, Batsheva Együttes, Stuttgart Ballet, San Francisco Ballet, Tokyo Ballet).
Fotó: Csibi Szilvia
A SZILFID
Az est második felében az egyik legkorábbi klasszikus-romantikus balettkoreográfia, A Szilfid kerül színre. Az 1832-ben bemutatott darab a maga korában stílusteremtő, újításokkal teli előadás volt. Megteremtette a fehér balett, a spicctánc fogalmát, a tündérvilág és a halandók közti tragikus szerelmi történetével pedig későbbi romantikus balettek mintájául szolgált. Az eredeti Taglioni-koreográfia 1932-es párizsi bemutatója új mű alkotására inspirálta a dán August Bournonville-t. 1936-os premierje óta is ezt a változatot kedveli jobban a nagyközönség, a darab előadása pedig a mai napig kihívást jelent a balettművészeknek. A Szilfid ősváltozata nem is maradt ránk.
Bournonville 1824-től Párizsban dolgozott, eleinte mint ösztöndíjas, majd mint az Opera táncosa. Az 1829/1830-as szezonban hazaköltözött, vezető táncosnak és igazgatónak szerződtették az elkövetkezendő 18 évre. Ez azt jelentette, hogy koreografálnia is kellett. 1834-ben visszalátogatott Párizsba, hogy eleget tegyen a Párizsi Opera meghívásának – ekkor látta Taglioni korszakos alkotását. A párizsi Szilfidet szívesen meg is vette volna a Dán Királyi Színház, azonban a zene jogdíjáért a komponista olyan magas árat kért, amelyet nem tudtak kifizetni. Ezért a norvég Herman Severin Løvenskiold komponálta meg a ma is hallható muzsikát. A cselekmény tekintetében elenyésző a különbség, a dán változat azonban természetesen magán viseli a koreográfus többi balettjében is fellelhető technikai és formálásbeli sajátosságokat.
Bournonville 1829-ben, már Dániában kezdte el kidolgozni a mára már nevét viselő stílust és technikát, amely elsősorban a francia iskolán alapszik és egyedülivé vált a világon. Szinte teljesen hiányoznak belőle a látványos, széles mozdulatok, ezzel szemben gyors, aprólékos és nehéz munkát követel a táncosaitól, miközben mindez magától értetődően egyszerűnek és könnyűnek tűnik a szemlélő számára. „A művészi tökéletesség csúcsa az, amikor a mechanikus mozdulatokat és a fárasztóan nehéz elemeket a harmonikus nyugalom álarca alá tudjuk rejteni." – vallotta. A hangsúly a lábmunkán van, amit a „gömbölyű" kartartás tesz természetesebbé. A balettben a nemek egyenrangúak, így a férfiak az orosz vagy az angol iskolához képest keveset emelnek. Jellemző még az „épaulement" (alaphelyzet, amelyben a váll és a tekintet a szabad láb irányába fordul). A mester védjegyévé vált az ún. „dán ölelés" is, ami egy jellegzetes ugrás. Továbbá a koreográfus tudatosan kerülte, hogy táncosnői rövid tüllszoknyában táncoljanak, és ezáltal vonják magukra a férfiak tekintetét.
Fotó: Csibi Szilvia
A Szilfid Skóciában játszódó, első látásra ártatlannak tűnő meséje mögött valójában mélyebb emberi vágyak rejlenek. S ki másnak, mint egy férfinak a vergődése kerül a középpontba?! James békésen készül a menyegzőjére, amikor felbukkan a furcsa lény, aki először csak megzavarja, majd el is bizonytalanítja Effie iránti szerelmében. Később a Szilfid nyíltan megvallja Jamesnek, hogy a felesége szeretne lenni, végül addig-addig kérleli, igézi, amíg a férfi faképnél hagyja hús-vér aráját és követi az erdőbe a szellemlányt. A férfi tehát választ a realitás és az elérhetetlen, idealizált nőalak között: természetesen az utóbbit. Vajon miféle kimenetele lehet egy ilyen szerelemnek? Törvényszerűen valamelyikük veszte...
A történetben szereplő Szilfid egyébként a „tündérosztályozás" szerint egyszerű erdei szellemlény. Tulajdonképpen a szilfid egyszerre gyűjtőnév és a darab címszereplője. Egyesek szerint szilfeket kellene emlegetni, akikből vannak nők és férfiak is, közéjük tartozik A szentivánéji álomból is ismert Oberon. Legfőbb tulajdonságuk, hogy könnyedek, nem véletlenül a magyar nyelvben a karcsúság egyik szinonimájaként szolgál a szilfid szó.
A hazai nézők legelőször 1858 tavaszán láthatták Taglioni Szilfidjét a pesti Nemzeti Színházban, összesen három alkalommal. A következő találkozásra 1973 januárjának végén került sor, amikor az Operaház a Dán-est keretén belül A Szilfidet és az Etűdöket mutatta be. A Szilfid 24 alkalommal ment, s legközelebb 2010 tavaszán, a Dán Királyi Balett vendégjátéka során került színre egy alkalommal. A Magyar Nemzeti Balett 2014-es bemutatóján új látványvilágban: Csikós Attila díszleteiben és Závodszky Dalma jelmezeiben mutatják be a koreográfiát az Opera balett társulatának tagjai.
Maina Gielgud, a darab betanító balettmestere 14 évet töltött az Ausztrál Balett vezetőjeként, most szabadúszó tanár, színpadra állító balettmester és koreográfus. A Szilfid budapesti színrevitelével kapcsolatban kiemelte: „Szeretném kifejezni, milyen nagy öröm, hogy ismét a Magyar Nemzeti Balettel dolgozhatom. Frissítően hat rám, hogy igazi táncos színészeket találtam az együttesben, akik nem félnek játszani, ugyanis főleg az angolszász országokban azt tapasztalom, hogy kezdetben idegenkednek a színészi játéktól. Úgy érzem, hogy a Magyar Nemzeti Balett egy új korszakba lépett, amely egyszerre tartogat értékes repertoárt és kiváló lehetőségeket a művészek számára."
Fotó: Herman Péter
Trójai játékok
Férfi balettparódia egy felvonásban
A főbb szerepekben:
Bakó Máté, Jurij Kekalo, Jevgenyij Lagunov, Medvecz József, Morvai Kristóf,
Szegő András, Liebich Roland, Katona Bálint,
illetve Bajári Levente, Cserta József, Leblanc Gergely, Jellinek György,
Darab Dénes, Molnár Dávid, Yuya Takahashi, Tabbouch Ali Viktor
Zeneszerző: Bob Downes
Koreográfus: Robert North
Jelmeztervező: Peter Farmer
Betanító balettmester: Julian Moss
Világítástervező: Kirk Bookman
Balettmesterek : Bajári Levente, Solti Csaba
A Szilfid
Klasszikus-romantikus balett két felvonásban
A főbb szerepekben:
Aliya Tanykpayeva, Shoko Nakamura és Cristina Balaban,
valamint Dmitrij Tyimofejev, Simon István, Oláh Zoltán és Jevgenyij Lagunov
Zeneszerző: Herman Severin Løvenskiold
August Bournonville nyomán színpadra állította: Maina Gielgud
A balettmester asszisztense: Mark Pace
Díszlettervező: Csikós Attila
Jelmeztervező: Závodszky Dalma
Világítástervező: Kirk Bookman
Balettmesterek : Kövessy Angéla, Venekei Marianna, Volf Katalin
Bemutató: május 3., Operaház
További előadások: május 4., 8., 11., 14., 15., 17., 18., 21., 23.
Forrás: Operaház
A sajtóanyag az előadás műsorfüzetének (szerző: Major Rita, Gara Márk) szerkesztett, rövidített változata.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.