Marlene - Magyar Éva önálló estje a Katonában

Májusban 6 alkalommal lesz látható a Katona József Színház Sufnijában a Londonban élő színésznő, Magyar Éva Marlene című önálló estje.

 

A Katona ajánlója:

 

Valahol egy nagyváros éjszakai bárjában hajnal felé lép fel "Marlene", az imitátor. Olyan dolgokról beszél, mint gyávaság, megalkuvás, árulás, fegyelem és elegancia. Elmondja, milyen emigránsként élni egy nőnek, egy művésznek, és arra biztat, hogy legyünk bátrak. Egy este neccharisnyákkal és cigarettafüsttel, szépséggel, iróniával, megbánással és szép reményekkel.

 

Magyar Éva közel 10 éve él Londonban. Többször játszott a National Theatre-ben, de dolgozott sok más társulattal is színészkent, koreográfusként Angliában és az Egyesült Államokban. Magyarországon a főiskola elvégzése után Kaposváron játszott, majd saját társulatát, a Sámán Színházat vezette. A Marlene című produkció a színésznő elmúlt 10 évének tapasztalatait sűríti egy előadásba.

 

A történet Marlene Dietrichtől, a múlt század húszas éveitől elindulva érkezik meg a mába, egy másik nő személyéhez. A két végpont közötti izgalmas utat sok zenével, tánccal és szöveggel mutatja be Magyar Éva.

 

marlene1

 

Magyar Éva gondolatai a vendégjátékról: 

 

Éppen 10 évvel ezelőtt léptem fel utoljára Magyarországon. Az azóta eltelt tíz izgalmas, fájdalmas és gyönyörűséges év egy olyan időszak volt az életemben, ami teljes egészében elválik minden korábbitól.

 

Magam is meglepődtem, amikor 2004-ben kimondtam: elmegyünk! Ez a döntés arra vonatkozott, hogy a kislányom és én feladjuk az itthoni, számomra egyre értelmetlenebbnek tűnő kapálózást és Angliában próbálunk meg letelepedni, hogy új életet kezdhessünk.

 

Nem volt könnyű, de megtaláltam a helyem, jobban, mint Magyarországon bármikor. Sokat láttam és tapasztaltam, a tudásom és a világlátásom Angliában érdeklődőkre talált. Több nagy londoni színházban felléptem, ezen kívül rendezek, tanítok és koreográfiákat készítek. Hosszú idő után most újra egy szóló előadáson dolgozom, amelynek Marlene a címe. Úgy érzem, eljött az ideje annak, hogy továbbadjak valamit, ami régóta érlelődött bennem és most végre formára talált.

 

Az a megtiszteltetés ért, hogy a Katona József Színház meghívta azt az előadást, amit idén ősszel a londoni Soho Theatre-ben fogok bemutatni.

 

Nekem a Katona mindig az otthont jelentette: bár soha nem voltam tagja a színház társulatának, itt léptem először színpadra, mint stúdiós. Amikor a Katona megnyitott, hosszú éveken keresztül minden este itt álltam vagy ültem a lépcsőkön, hogy újra és újra megnézzem az előadásokat. Azt az izgalmat, amit a Katona falai között éreztem, azóta sem éltem meg más színházban. Ezért is fontos nekem, hogy mint egy „jó gyerek", aki a külhonban szerzett tapasztalatot haza hozza, büszkén és meghatottan megmutassam a magyaroknak, hogy mire jutottam Angliában, mit gondolok a világról és a világban betöltött szerepünkről.

 

Remélem, hogy ezzel az előadással vissza tudok adni valamennyit azoknak, akiktől olyan sok örömet és útravalót kaptam.

 

(forrás: katona.postr.hu)

 

 

marlene2

 

 MARLENE

 

Zene: Monori András
Jelmez: Tihanyi Ildi
Smink: Vég Attila
Kellék: Tolli Judit
Fény: Pető József

 

Előadások: május 15., 16., 17., 18., 19., 20. 19:15 (hossz: 60 perc), Katona József Színház - Sufni

 

süti beállítások módosítása