Jön a VI. Monotánc Fesztivál a Bethlen Téri Színházban

Hatodik alkalommal rendezi meg a Közép-Európa Táncszínház a Nemzetközi Monotánc Fesztivál biennálét, idén ismét a VII. kerületi Bethlen Téri Színházban, május 7. és 10. között. Négy este alatt összesen 14 szólótánc produkció várja a közönséget az elmúlt évek kínálatából válogatva.

mono1

 

2005-ben Énekes István, a fesztivál ötletgazdája e sorokkal indította útjára a programot:

„A XXI. század elején már tudjuk, a technika szinte mindenre képes. Ha nem ma, hát majd holnap. Naiv ember, aki bármin meglepődik. A technika szülte szenzáció azonban holnapra szertefoszlik. Az értékek zűrzavarában a biztos támpontok egyike már évezredek óta az Egyszál Ember maga. Szellemi és fizikai teljesítményével, önként vállalt kitárulkozásával. A Monotánc Fesztivál felmutat néhányat ezekből a megfellebbezhetetlen értékű szellemi és fizikai teljesítményekből. A legkiválóbb kortárs táncművészek szóló – vagy majdnem szóló – produkcióiból. Szeretnénk, ha a Fesztivál évről évre a bátor emberek gyülekezete lenne, a mindig újat akaróké, akik nem rejtőzködni, hanem épp ellenkezőleg, kitörni akarnak."

 

A monotánc elnevezést a monodrámák ihletésére és mintájára alkották a szervezők. Azokat az előadásokat sorolják ebbe a körbe, amelyek alkotóik személyes vallomásait dolgozzák fel. A monotánc azonban nem feltétlenül azonos a szólótánccal, így nem kizárólag szólóelőadások tartoznak a meghívott produkciók körébe. Az előadásokban a szólótáncos mellé zenésztársak csatlakoznak, s van, ahol a szóló egy másik jelen lévő figura viszonylatában bontakozik ki.

 

gergye aukcio

Gergye Krisztián: Aukció. Fotó: Dömölky Dániel

 

A fesztiválra a neves hazai alkotó-előadók - Bajnay Beáta, Gergye Krisztián, Hargitai Mariann, Juhász Kata, Lengyel Katalin, Maday Tímea Kinga, Mádi László, Mikó Dávid Béla - mellé egy-egy külföldi táncművészt is meghívtak. A nyitónapon a lengyel Hygin Delimat, azt követően a szlovák Tomas Danielis, a harmadik napon pedig a litván Vilte Svarplyte lesz a vendég. Az utolsó napon a bolgár Jivko Jeliazkov magyar koprodukcióban készült multimédiás táncelőadása látható.

 

Az idei fesztivál programját is színesíti a TranzDanz – Jövőtánc a Bethlen kávézójában. A táncosok társa minden alkalommal egy-egy neves zenész: Ladjánszki Márta Varga Zsolttal, Bora Gábor Tettemanti Tamással, Zambrzycki Ádám pedig Kertész Endrével improvizál.

 

A fesztivál első napján Dusa Gábor Monománia című fotókiállítása nyílik a Bethlen Galériában.

 

A fesztivál programja:

 

creatures

Hygin Delimat: Creatures. Fotó: Mirek Dworczak

 

Május 7., szerda

 

19.00 Hygin Delimat: Creatures (Lengyelország/Ausztria)


19.30 Dusa Gábor Monománia című fotókiállítását megnyitja Szögi Csaba, fesztiváligazgató


20.00 Gergye Krisztián: Aukció (bemutató)

 

21.00 Bajnay Beáta és a Sobre Fuego zenekar

 

Május 8., csütörtök

 

19.00 Tomas Danielis: On the Red Lawn (Szlovákia/Ausztria)


20.00 TranzDanz: Jövőtánc - Ladjánszki Márta (tánc) és Varga Zsolt (szaxofon)


21.00 Juhász Kata: Szoborrá avatom

 

Május 9., péntek

 

19.00 Maday Tímea Kinga - Hámor József: Egy rózsa hangjai (Gangaray Dance Company)


20.00 TranzDanz: Jövőtánc - Bora Gábor (tánc) és Tettemanti Tamás (fúvós)


21.00 Vilte Svarplyte (Litvánia/Ausztria) – Jianan Qu (Kína): Sadface


21.30 Mikó Dávid Béla: Scorporus

 

monocrossing

Hargitai Mariann - Jivko Jeliazkov: Monocrossing

Fotó: Dusa Gábor

 

Május 10., szombat

 

19.00 Hargitai Mariann - Jivko Jeliazkov (Bulgária): Monocrossing (Közép-Európa Táncszínház – Derida Dance Company)


20.00 TranzDanz: Jövőtánc - Zambrzycki Ádám (tánc) és Kertész Endre (cselló)


21.00 Mádi László: Egy fáról (Közép-Európa Táncszínház)


21.30 Lengyel Katalin: Dancing Graffiti (BANDART Productions)

 

Jegyár egy előadásra: 2000 Ft
Diák és nyugdíjas jegy: 1200 Ft
Napijegy: 3000 Ft (Kivéve az első nap: 2000 Ft)
A Jövőtánc programjai ingyenesek!

 

süti beállítások módosítása