Londoni és szentpétervári előadás a gyulai Shakespeare Fesztiválon

A londoni Shakespeare's Globe a Sok hűhó semmiért című komédiát, a szentpétervári Balti Ház Fesztivál Színház a Macbeth című tragédiát adja elő a X. Shakespeare Fesztiválon, amelyet Gyulán rendeznek július 3. és 13. között.

much ado globe

Sok hűhó semmiért (Globe Színház)

 

Az esemény keddi budapesti sajtótájékoztatóján Gedeon József, a Gyulai Várszínház igazgatója elmondta: az idei fesztivál két csúcspontja lesz a londoni és a szentpétervári társulat produkciója, de szerepel a programban a Vízkereszt, vagy amit akartok a Vígszínház előadásában és a Macbeth/Anatómia a Maladype Színház vendégjátékában.

 

Idén is a fesztivál vendége lesz Caroll Vanwelden belga dzsesszénekesnő, aki Shakespeare szonettjeit zenésítette meg, ő július 4-én lép színpadra.


Július 3-án a Szentivánéji álom bemutatója lesz a gyulai Várszínpadon a budapesti Nemzeti Színházzal közös produkcióban, a darabot a grúz David Doiashvili rendezi. A székesfehérvári Vörösmarty Színház előadása, a Lear király Cserhalmi György főszereplésével látható július 9-én Bagó Bertalan rendezésében. Egy chilei társulat július 12-én az Othellót mutatja be mindössze 2 szereplővel és bábokkal. Piotr Kondrat lengyel színész pedig július 7-én a Hamletet játssza el látványos egyszemélyes előadásban.


Gedeon József azt is hangsúlyozta, hogy a fesztiválra minden évben a legjobb magyar és külföldi produkciókat hívják meg, erről 5 tagú grémium dönt. A fesztiválhoz kapcsolódó kísérőrendezvényen, a Shakespeare Fringe Fesztiválon utcaszínházi előadásokat, zenés produkciókat láthat a közönség a város különböző közterein, valamint fotókiállításon tekinthetik meg, mi minden történt az elmúlt évek fesztiváljain.

 

Forrás: MTI