Szeptember 20-án rendezik meg a Színházak éjszakáját

A Színházak éjszakáját a szokásos tavaszi időpont helyett idén szeptember 20-án, a budapesti színházi évad nyitányaként rendezik meg, a korábbinál több színház részvételével.

Mint Komáromi György, a Radnóti Színház gazdasági igazgatója, a programot előkészítő csapat vezetője az MTI-nek csütörtökön elmondta, a Színházak éjszakáján idén várhatóan 25-30 színház vesz részt, és így az eddigieknél nagyobb szabású rendezvényt terveznek. A programsorozat előkészítése már megkezdődött, de a részleteket még egyeztetik a színházak vezetőivel - tette hozzá.

 

szinhazak-ejszakaja-2014


Fővárosi színházigazgatók 2012 tavaszán határozták el, hogy létrehoznak egy különleges színházi eseményt: a Színházak éjszakáját. Az ötletgazdák legfontosabb törekvése az volt, hogy szélesre tárják a színházak kapuit a színházba csak ritkán vagy egyáltalán nem járó közönség előtt is, és a csak erre az estére jellemző, rendhagyó előadásokon keresztül kínáljanak kikapcsolódási lehetőséget számukra.


Tavalyelőtt 15 játszóhelyen 11 ezer néző előtt zajlottak az előadások, tavaly pedig már 14 ezren voltak kíváncsiak a programokra.


A Színházak éjszakájára minden színház egyedi produkciókkal készül. A cél az, hogy a közönség egy egészen új szemszögből is láthassa a színházakat, betekinthessen a kulisszák mögé, más, eddig nem ismert oldalukról ismerhesse meg a színművészeket és a színház munkatársait.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása