"Nehéz ezt a figurát úgy összerakni, hogy az ember ne akarjon férfit játszani" - mondja Börcsök Enikő, aki újabb főszerepre készül, ezúttal az Átrium Film-Színházban. A groteszk helyzetkomikumokra és nyelvi poénokra épülő W. úr üzen a pesti alvilág hatalmi játszmáiba ad betekintést.
Pimaszul leegyszerűsítve, a W. úr üzen – rivalizáló maffiafőnökök erőfitogtatásáról, egy hasisfüggő magánnyomozó idealizmusáról, és a féktelen anyai szeretetről szól. Az általad megformált karakter, egy régivágású gengszter, akit Marlon Brando és Margaret Thatcher ötvözeteként tudok elképzelni. A szövegből kiindulva, vagy a habitus alapján kezdted felépíteni a figurát?
Börcsök Enikő: Természetesen az ember keres magában támpontokat, keresi, hogy mégis milyen ember lehet ez a W. úr. A darab kapcsán a Keresztapa nekem is eszembe jutott, illetve, amikor beszélgettünk Márkkal (Bodzsár Márk, a darab írója és rendezője – a szerk.), minden szereplőt "lefordítottunk" egy magyar közszereplőre. Az én karakterem is rendőrként dolgozott egy időben, de ma már a pesti alvilág meghatározó figurája. Miközben készültem a szerepre sok gengszterfilmet végignéztem, és figyeltem a környezetemben is megtalálható simlis embereket. Vagyis tudtam miből építkezni, amikor elkezdtem a figurán gondolkodni. Ugyanakkor nőként meglehetősen nehéz ezt az alakot úgy összerakni, hogy az ember ne akarjon férfit játszani, de ha ránézel, mégis az jusson eszedbe, hogy ez a W. úr milyen határozott, mennyire kíméletlen. Azt is meg kell mutatni, hogy mennyi embertelenség kell ahhoz, hogy valaki óriási hatalomra tegyen szert és mégis minden alól felmentse magát. Tehát a darabban megbocsátok magamnak, hiába követek el rendkívül sok gaztettet, mert úgy érzem, hogy a lányaim miatt csinálom ezt az egészet.
Mennyi fejtörést okoz megjeleníteni W. úrban ez a kettősséget, vagyis a kőkemény maffiafőnököt, illetve az anyatigrist?
Börcsök Enikő: Ez sem könnyű, de inkább a lelki fordulatok bonyolultak, az amikor kiderül, hogy hiába teszek meg értük mindent, a saját lányaim is átvernek. Ezen a ponton biztos, hogy nem a gensztert kell előtérbe hoznom, hanem azt kell megmutatnom, W. úr mennyire ragaszkodik az ikreihez. W. úrról egyébként azt is tudni kell, hogy halálos beteg. Bár a darab úgy van megírva, hogy azt is gondolhatjuk, hogy mindenkit túlél miután mindent szépen lerendezett. Ez is elképzelhető, mindenesetre nekem nem ezt kell hangsúlyoznom. Most még küzdök azzal, hogyan ragadjam meg ezt a betegséget, még rá kell jönnöm, milyen jelei lehetnek. Olyan méltóságteljes ez a nő, ez a kőkemény W. úr, hogy valószínűleg nem elárulja el mások előtt, hogy baja van, viszont a nézők számára ennek ki kell derülnie. Jelenleg a finom átmeneteken dolgozom, azon, hogyan viselje a rosszulléteket ez a figura úgy, hogy az ne legyen kimódolt.
Biztosra veszem, hogy a dilemmák feloldásában segítenek az évek során megformált izgalmas-érdekes figuráid. Valószínűleg ezek az alakok beszélgetnek is olykor. Mondjuk Ursula a Száz év magányból, megsúgja W. úrnak, hogy az anya-lánya helyzeteket ő hogyan oldaná meg...
Börcsök Enikő: Igen, a tapasztalatok megszólalnak az emberben. Persze nem lehet úgy mozogni, vagy beszélni, mint ahogyan Ursula (Forgács Péter rendezésében 2007-ben mutatták be a Vígszínházban - Márquez: Száz év magány c. regényének színpadi adaptációját– a szerk.) tette, de az amit a szerepben megéltem megmarad a lelkemben. Ursulaként mindent megtettem azért, hogy a családom egyben maradjon, és lehetőleg túléljek mindenkit. Ez egy közös vonás a Száz év magány hősnője és W. úr között. De ha belegondolok, van párhuzam A kaukázusi krétakörrel is (Zsótér Sándor rendezésében 2003-ban mutatták be a Vígszínházban Bertolt Brecht drámáját – a szerk.), ahol Azdak bírót játszottam, aki ugye egy férfi. Mindkét figurában megvan ez a régivágású méltóság, ami eleganciát kölcsönöz a karaktereknek.
Ez a W. úr egy anakronisztikus jelenség, egy utolsó mamut, aki kihalásra ítéltetett. Így nem véletlen, hogy jön az új kokókirály, aki bár egy senki, de lehengerlően és erőszakosan képviseli az új idők új szelét.
Börcsök Enikő: W. úr tényleg egy kihalásra ítélt utolsó mamut, aki ki is hal. Éppen ezért a régi korok szellemiségét kell visszatükrözni az ő figurájában, valamit, ami már hiányzik a fiatal generációkból. Nem biztos, hogy ez a valami egy jóféle dolog, de köze lehet az említett méltóságteljes viselkedéshez, amit nem látunk a mai huszonéveseknél. A darabbéli ellenfél - Bifsztek (Szabó Kimmel Tamás alakítja – a szerk.) egy fiatal gyerek, aki szabályosan lesöpri W. urat a pályáról, pedig jóllehet megfértek volna egymás mellett, ha megosztják a hatalmat. Bonnie-ról (Rába Roland) aztán nem is beszélve, aki egy rettenetesen pitiáner figura, és mégis félelmetesen veszélyes. Természetesen W. úr karakterével párhuzamosan rajzolódik ki a többi figura jelleme is, így ez is egy izgalmas része a próbafolyamatnak, ahogyan a viszonyok egymásra rakódnak.
Szabadon alakítgatjátok a szöveget, a saját szájízetekre formáljátok a mondatokat, ezáltal a szituációkat is. Ez inspiráló lehet...
Börcsök Enikő: Az improvizációk is rendkívül élvezetessé teszik ezt a munkát, mert senki nem görcsöl, nem ideges, ehelyett közösen csiszolgatjuk a szöveget, találjuk ki a helyzeteket. Egyébként számos praktikus dolog van ebben a darabban, amit korábban nem csináltam színpadon. Bár filmen lőttem már egyet-kettőt, nem tudtam például szétszedni egy pisztolyt, ezt is meg kellett tanulnom. Erről most beugrott, hogy van Budapesten egy lőtér, aminek az a mottója, hogy: „Az optimista ember angolul tanul, a pesszimista kínaiul, a realista meg lőni." Ez nekem annyira megtetszett, hogy javasoltam Márknak, találjunk helyet ennek a mondatnak a darabban. Merthogy mégis van abban valami nagy igazság, hogy soha nem lehet tudni, nem jön-e jól, ha az ember tud ilyesmit.
Úgy hallottam, hogy amióta ezt a darabot próbáljátok, fegyvermagazinokat vásárolsz, és a kivagdosott pisztolyokat, gépfegyvereket beragasztgatod a szövegkönyvedbe...
Börcsök Enikő: Ez így igaz. A dolog úgy kezdődött, hogy amikor elkezdtem ismerkedni a fegyvertípusokkal, vettem egy Kaliber című újságot. Ebben a magazinban rendkívül jó lőfegyverek vannak, és a legszebbeket kivagdostam, majd beragasztgattam a példányomba. Ez nagyon sokat segít, mert miközben tanulom a szöveget, már alig várom, hogy odaérjek a következő képhez, mert tudom, hogy mondjuk öt oldal múlva, jön majd egy Beretta M92-s. Képzeld el, milyen jó lesz látni pár év múlva, hogy volt egy ilyen darab, amiben állati klassz volt lőni.
Elképzelhető, hogy másként is őrizheted majd ennek a bemutatónak az emlékét, mert ha minden igaz, akkor ebből az anyagból valamikor film is készül. Meglepődtél?
Börcsök Enikő: Jól látod! Még nem hallottam, hogy esetleg filmről is szó lehet, de ez egy pompás hír! Különben így még izgalmasabb, mert egy filmforgatásnál nincs idő arra, hogy a rendező pszichologizáljon a színészekkel, órákig beszélgessen velük a jelenetekről, itt és most viszont igen. Egy színházi próbafolyamat során, amikor hetekig együtt töltik az időt a közreműködők, aprólékosan fel lehet építeni a történetet, ki lehet alakítani a jellemeket. S ahogy így beszélünk róla, hirtelen már el is képzeltem, hogy milyen helyszíneken lehetne forgatni. Eszembe jutott a kínai piac, meg különböző budapesti helyek, amiken keresztül közel lehetne hozni a nézőkhöz ezt a mai történetet. Valóban rendkívül boldoggá tenne, ha a színházi bemutatót film is követné, igen!
Szerző: Hegedűs Claudia
Usz.: Színház.hu
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.