Megnövekedett támogatással és állandó társulattal kezdi 25. évadát a tatabányai színház

Fennállásának 25. évadját ősszel állandó társulattal kezdi meg a tatabányai Jászai Mari Színház, Népház. A színház működése óta első állandó társulata 12 színészből áll - mondta el csütörtökön sajtótájékoztatóján az intézmény igazgatója.

 

Crespo Rodrigo tájékoztatása szerint az állandó társulat megteremtését az önkormányzat támogatása és a színház növekvő bevételei tették lehetővé. A színház állami támogatása az előző évad kedvező szakmai mutatói miatt közel 19 millió forinttal nőtt, a jegyekből és bérletekből származó bevétel 11 százalékkal nőtt.


Schmidt Csaba polgármester az MTI-nek elmondta, állandó társulat nélkül már nem lehetett tovább fejleszteni a színházat, ezért az önkormányzat az évi 150 millió forintos támogatást 2014-től 25 millió forinttal megnövelte.

 

jaszai

Fotó: jaszaiszinhaz.hu


Az évadban kilenc gyermekdarabot és hat felnőtteknek szánt előadást mutatnak be. A gyermekelőadások közül három ősbemutató lesz, a darabok a Jászai Mari Színház felkérésére készülnek, például Parti Nagy Lajos Maya Hajója címmel ír animációs mesejátékot.


A jövő szezon repertoárjában szerepel többek között Hadar Galron női fürdőben játszódó színműve, a Mikve, Csehovtól a Sirály, Shakespeare komédiája, a Vízkereszt, vagy amit akartok és a Padlás.


A Jászai Mari Színház, Népház jubileumi évadát a következő társulati tagokkal kezdi meg; Bakonyi Csilla, Danis Lídia, Dévai Balázs, Egri Márta, Honti György, Kardos Róbert, Major Melinda, Maróti Attila, Megyeri Zoltán, Schruff Milán, Szabó Emília és Végh Péter.


Crespo Rodrigo közölte, az elmúlt évadban a tájelőadásokkal és a koprodukciós előadásokkal együtt összesen 64 755-en látták a Jászai Mari Színház, Népház produkcióit. A nézők száma az előző évadhoz képest közel 12 százalékkal emelkedett, a bérletvásárlók száma 6,5 százalékkal nőtt.


Az Éless Béla vezette Komárom Megyei Játékszín 1989. október 1-jén költözött be a Népházba és Népház-Játékszín néven lett Tatabánya első államilag támogatott, hivatásos kőszínháza. A színház 1994-ben vette fel a közeli Ászáron született tragika, Jászai Mari nevét.


A Népház az egyik legrégibb művelődési intézmény Tatabányán. Építését 1913-ban kezdte el a Magyar Általános Kőszénbánya Rt., majd 1917-től adta át a nagyközönségnek, művelődési intézmény céljaira.

 

Forrás: MTI