Nyári egyetemi kurzusokat hirdet fiataloknak az SzFE

A Színház- és Filmművészeti Egyetem tematikus nyári egyetemi kurzusokat hirdet a színház és film iránt érdeklődő fiatalok számára 16-26 éves korig. Egyhetes foglalkozások, neves szakemberek, intenzív képzés július 7-12-ig.

Színészmesterség

 

Szakmai vezetők: Forgács Péter, Hegedűs D. Géza, Kovács Dániel.


További közreműködők: Hegymegi Máté fizikai színházi koreográfus hallgató, Faragó Zsuzsa m.v. dramaturg

 

A vezető tanárok előre választott téma alapján, döntő részben színészi gyakorlatokon keresztül alakítják a nyári egyetem programját. A résztvevők közös próbákon dolgoznak ki jeleneteket, készülnek fel rövidebb előadásokra. A munka döntő részében színészi gyakorlatok, jelenetek készülnek az adott témára, közös próbával és értékeléssel, valamint egyéni munkában. A tematikus foglalkozás mellett játékok és gyakorlatok zajlanak (beszéd, zenei, mozgás, színészgyakorlatok).

 

Hogy képzeld el a hetet?

 

Zárt, koncentrált, reggeltől késő estig tartó kötött program, közösen beosztott próbaidő. A nap elején egy-másfél órás mozgás, bemelegítés - fejlődve-fejlesztve, a hét végére valamilyen eredményt elérve. A kurzusvezető tanárok egy nap folyamán többször megjelennek, órát tartanak, próbát néznek, konzultálnak. A kurzusvezető tanárok egy-egy fiatal, az elmúlt években végzett színészt (pl. saját növendéküket) is behoznak a résztvevők közé. Lesznek közös és privát programok is, pl. esti főzés, záróbuli.

 

Részvételi díj:

49.000 Ft +ÁFA (bruttó 62.230 Ft), mely magában foglalja a szállást, a napi háromszori étkezést, valamint a szakmai program költségeit. (A jelentkezési feltételeket lásd lenn!)

 

szfe1

 

Filmíró kurzus


Szakmai vezetők: Stőhr Lóránt, Báron György, Nagy V. Gergő

 

Az egyhetes kurzus a kamaszkor témája köré szerveződik: mind az elméleti, mind a gyakorlati foglalkozások középpontjában ez áll. Délelőttönként neves filmtörténészek és szakírók mutatják be a téma fontosabb magyar és amerikai darabjait (a Sípoló macskakőtől a Kölykökig), délutánonként pedig a résztvevők a filmekhez kapcsolódó kreatív feladatokat kapnak - legyen szó a Kis Valentinó alaphelyzetének továbbgondolásáról, vagy egy apró történet megírásáról egy kamaszkori élmény alapján -, amelyek megoldásában a tanszék művésztanáraitól kapnak segítséget.


Hogyan képzeld el a hetet?

 

Filmelemzés, kreatív írás és előadás hármasa alkot egy napot, minden nap e beosztás szerint halad.

 

Részvételi díj:

39.000 Ft +ÁFA (bruttó 49.530 Ft), mely magában foglal napi egyszeri étkezést, valamint a szakmai program költségeit. (A jelentkezési feltételeket lásd lenn!)

 

Improvizáció

 

Szakmai vezetők: Várady Zsuzsi és Molnár Levente


Közreműködnek a Momentán társulat tagjai

 

Bevezetés a színpadi improvizáció alapjaiba. Egymásra figyelés, önmagunkra figyelés, pillanatban létezés. Csapatmunka, közös építkezés. Elfogadás, nyitottság. Megkeresni, mit akar a másik. Megtanulunk hibázni. Kockáztatni. Megérteni, mi a történet, milyen elemekből áll, hogyan meséljünk közösen történetet. Expozíció, fordulat, lezárás. Mitől jelenet a jelenet? A változás fogalma az impróban. Hétköznapi cselekvések. Információadás, konkrétumok, ki-mit-hol-miért. Kommunikációs alapok, testbeszéd, státusz, emberi viszonyok és viszonyulások. Zenés improvizáció. Improvizáció mint eszköz, és improvizáció a nézők előtt – Momentán játékok.


Hogyan képzeld el a hetet?

 

Impróelmélet folyamatosan a gyakorlattal párban, fogalmak tisztázása, utólagos elemzés és megértés. A hét végén nyilvános bemutató óra. És játék, játék, játék. Napi beosztás 10-18 óráig. Utolsó este nyilvános bemutató.

 

Részvételi díj:

39.000 Ft +ÁFA (bruttó 49.530 Ft), mely magában foglal napi egyszeri étkezést, valamint a szakmai program költségeit.

 

Fizetési feltételek:

 

A fizetés 2 részletben történik. Jelentkezésnek minősül az első részlet befizetése június 28-ig banki átutalással vagy postai befizetéssel a következő számlaszámra:

10032000-01493270-00000000

 

Az első részlet az Improvizáció és a Filmíró kurzusra bruttó 43.530 Ft, a Színészmesterség Kurzusra bruttó 50.230 Ft. A befizetésről szóló bizonylatot anyariegyetem-szinhaz@szfe.hu e-mail címre vagy az (1)338-4749-es faxszámra kell elküldeni. A második részlet teljesítése a tábor indulásakor, készpénzben történik. Számla igényt előzetesen e-mailben kell megadni. A Nyári Egyetem csak megfelelő létszám esetén indul. A jelentkezés az előleget igazoló befizetési bizonylat megérkezése után tekinthető hivatalosnak.

 

Helyszín:

 

Színház- és Filmművészeti Egyetem

1088 Budapest

Vas utca 2/c.

 

 

 

süti beállítások módosítása