Erdélyi magánszínház vendégszerepel a Tháliában

Tamási Áron Vitéz lélek című darabjával vendégszerepel Budapesten Marosvásárhely első magánszínháza, a Spectrum Színház. Az előadást a Thália Színházban megrendezett Határon Túli Magyar Színházak Szemléjén láthatja a közönség pénteken.

 

A marosvásárhelyi társulat Török Viola által rendezett produkciójában a dráma szereplői mellett a Bekecs Néptáncegyüttes táncosait is láthatja a színpadon a közönség. Szöveg, színpadi játék, ének, tánc és zene szerves egésszé olvad az előadásban.


Török Viola a Spectrum Színház tavasszal bemutatott előadásáról az MTI-nek elmondta: ez a harmadik olyan produkció, amelyet a Bekecs Néptáncegyüttessel közösen hoztak létre. A tánc és a népzene világa Tamási Áron költői világát próbálja megjeleníteni. "Úgy érezzük, hogy azokat a mögöttes tartalmakat, amelyeket Tamási Áron próbált megfogalmazni, ezáltal jobban meg tudjuk mutatni" - mondta, kiemelve, hogy az előadás zeneszerzőjével, Kelemen Lászlóval és a koreográfus Ivácson Lászlóval közösen dolgozták át a darabot, a produkció létrehozása közös munka volt.

 

vitez1


A legfiatalabb erdélyi magyar társulatról az alapító Török Viola elmondta: a Spectrum Színház ősszel, az idei évadban kezdte meg munkáját. A színházalapítás ötlete úgy született, hogy 3-4 éve, nyaranta a Maros megyei Mikházán, a Csűrszínházban független előadásokat készítenek. Arra gondoltak, hogy szeretnék ezeket a produkciókat év közben is játszani. Mivel a felkért színészek az évadkezdéskor mind visszatértek társulataikhoz, felbomlott a csapat, így született meg a saját társulat alapításának ötlete.


Mint mondta, a társulat lépésről lépésre építkezik, egyelőre három fiatal színésznek és a Bekecs Néptáncegyüttes hat táncospárjának biztosít állandó munkát, emellett 5-6 vendégművész vesz részt a produkciók létrehozásában. Eddig két előadást készítettek, és a csapat ennek megfelelően alakult. Az idén még problémát okozott számukra, hogy nincsen saját játszóhelyük, egyelőre a színművészeti egyetemen és az Eminescu ifjúsági házban játszottak, a próbákat pedig Nyárádszeredában tartották, 30 kilométerre Marosvásárhelytől. A kezdeti nehézségek után azonban reményeik szerint a jövő évadot már saját játszóhelyükön indíthatják: Marosvásárhelyen a régi ifjúsági mozitermet építik át e célra, így ezentúl jobb körülmények között dolgozhat a társulat.

 

vitez2


Török Viola arról is beszélt, hogy már hagyománnyá vált, hogy július végén bemutatót tartanak Mikházán, a Csűrszínházban. Az idén Shakespeare A vihar című darabját szeretnék előadni, ezzel a produkcióval fogják nyitni az őszi évadot is. Műsoron tartják a Vitéz lélek mellett Ibsen A nép ellensége című darabját is, amely a színház őszi, első bemutatója volt. Korábbi előadásaikat is felújítanák: Lorca Vérnászát és Móricz Zsigmond Boszorkány című színdarabját.


A Thália Színház vasárnapig tartó Határon Túli Magyar Színházak Szemléjén öt nap alatt tíz előadást láthat a közönség. A rendezvény műsorán a Spectrum Színház előadása mellett a nagyváradi Szigligeti Színház, az Aradi Kamaraszínház, a Kassai Thália Színház, a Komáromi Jókai Színház, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, az Újvidéki Színház, a Zentai Magyar Kamaraszínház, a marosvásárhelyi Yorick Stúdió és a Csíki Játékszín produkciója szerepel.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása