Ivanyos Ambrus dramaturg Vonalhúzás című darabjának ősbemutatójára készül a Magyar Színház május 16-án. Ennek kapcsán adott rövid interjút a szerző dramaturgságról, grafikonokról és értékekről.
A darabról:
A Vonalhúzás egy este, egy vacsora alatt játszódik. Valódi, megállapodott felnőtt embereket az élet ugyanoda sodor, ahol jártak már egyszer: a pályaválasztáshoz. De már minden másképp van. Azért élünk, hogy a lehető legkényelmesebb körülmények között haljunk aztán meg. Vagy azért se. Tudtuk ezt akkor, amikor kitöltöttük a felvételi lapot annak idején?
Az előadást a Pesti Magyar Színház gimnazistáknak, pályaválasztás előtt/alatt állóknak ajánlja, hogy velük együtt kérdezzék a felnőtteket: mi lettél, ha nagy lettél?
Villáminterjú:
„Mi lettél, ha nagy lettél?"
Dramaturgként dolgozom a 011 Alkotócsoportnál, ahol viszont nem pusztán szövegeket húzok és adaptálok, hiszen majdnem minden előadáshoz új darabot, új szöveget írunk. Inkább úgy mondanám, dramaturg-író, író-dramaturg lettem.
Ha gyerekkorodban tettek volna fel hasonló kérdést, ezt válaszoltad volna?
Mindig érdekelt a színház, de nemhogy gyerekkoromban, hanem a Színház- és Filmművészeti Egyetem dramaturg felvételijén sem tudtam pontosan, mi az a dramaturg. Ettől függetlenül, úgy gondolom, hogy egy olyan munkát választottam, ami jól passzol hozzám.
Az írás egyértelműen irodalmi műfaj. Drámát írni is az?
Ha egy dráma csak papíron létezik, ha nem mutatják be, akkor valójában nem is létezik. A Vonalhúzás esetében egyértelmű volt, hogy színpadra kerül, hiszen felkérésre készült. Éppen ezért ez a darab inkább egy színház részére alkotott szöveg semmint irodalmi alkotás. Ha ugyanezzel a témával egy kötetben kellett volna megjelennem, mint író, egészen másképp készültem volna.
Hogyan fogadtad Göttinger Pál rendező felkeresését, hogy írj egy darabot a pályaválasztásról?
Nagyon örültem neki. Egyrészt azért, mert ha az embernek lehetősége adódik dolgozni az mindig jó. A pályaválasztás, mint téma rendkívül érdekes. Palival elsőként arról a generációs jelenségről beszélgettünk, amit kapunyitási pániknak neveznek. A jelenség okairól, megnyilvánulási formáiról és arról, hogy fiatal emberek miért érzik folyamatosan rosszul magukat, amikor annyi lehetőség nyílhat meg előttük. Idővel rátaláltunk a történet fonalára, formájára, amit aztán szépen fokozatosan ki is bontottunk. Hozzávetőleg egy év alatt készült el a darab. A Vonalhúzás egy kritika a társadalommal szemben. Arra próbálja felhívni a figyelmet, hogy léteznek fontos dolgok az életben, de nem biztos, hogy ezek között első helyen szerepel az, hogy az ember mennyit keres, vagy hogy milyen pozícióban van. De persze erről dönteni mindig dilemmát jelent számunkra. Az előadásban minden szereplőnek van egy grafikonja, amelynek görbéje az életkorok, valamint az elért eredmények függvényében alakul. Ha a vonal alatt van a görbe, sikertelen az illető, ha felette van, sikeres. Valójában én nem gondolkodom annyira szélsőségesen, hogy így mérjem az életet, de az igaz, hogy egy ilyen grafikonokkal tűzdelt világban élünk.
A darab humora egy kicsit Csehovra emlékeztet...
Azt gondolom, hogy ha az ember komoly dolgokról akar beszélni, elengedhetetlen, hogy ezt humorral tegye, hiszen a humor az élet egyik értelme, ami elviselhetővé teszi a mindennapokat. Amikor a darabot írtam, arra törekedtem, hogy vicces szövegekkel vicces helyzeteket teremtsek, mert egy probléma egy humorral gazdag helyzetben élesedik ki a leginkább. Ráadásul a nézőnek mindig nagyon jó érzés magán röhögni. Egy pillanatra rájön, hogy amit lát mennyire keserű, de végül újra felnevet...
Hányszor írtad át a darabot?
Idén januárban kihúztam minden jelenetet, amit addig megírtam. A szereplőket, a karaktereket meghagytam, de a történetüket újraírtam. Az olvasópróbáig azt hiszem nagyjából az 55. szövegváltozatig jutottam el.
Kiknek szól a darab? Inkább az ifjúságnak, azoknak, akik még éppen pályaválasztás előtt állnak, vagy azoknak, akik már átélték, s élik a vonalhúzást, és következményeit?
Szerintem mindkét korosztálynak. A fiataloknak jó apropó lehet arra, hogy elgondolkodjanak, miként kezdjenek bele az életbe. Annak, aki meg már éli ezt az ÉLET-et, a darab okot adhat arra, hogy visszatekintsen és mérlegelje, hogy számára valójában mi a fontos. Jó lenne lazítani a társadalmi elvárások merevségén, mert különben megrögzöttségek szerint fogjuk élni az életünket.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.