"Az ilyen darabokért lettem rendező" - Interjú Vas-Zoltán Ivánnal

Május 15-én este 7 órától látható a Rátkai Márton Színházi Műhely előadásában Örkény István: Pisti a vérzivatarban című darabja a Bakelitben. A rendező, Vas-Zoltán Iván válaszolt Varga Maja kérdéseire.

 

A május 15-i előadás az esőzések miatt elmarad. A Pisti a vérzivatarban május 19-én, hétfőn 19 órától kerül előadásra a Bakelitben. Minden megváltott jegy érvényes a hétfői előadásra, vagy bármelyik másik, szabadon választott előadásra.

 

 

Élete melyik szakaszában volt az, amikor először és már-már végérvényesen beleszeretett a színházba? Mikor vált nyilvánvalóvá, hogy jobban érdekli a színházi élet egy átlagos nézőnél?

VZI: Amikor hétéves koromban játszottam egy iskolai színielőadásban, s ezzel el is dőlt a pályaválasztásom... Soha semmilyen más szakmát nem akartam választani.

 

Mi volt az első rendezése, s mit gondol róla mostani fejjel?

VZI: Tizenkilenc évesen, másodéves színészhallgatóként, az osztálytársaim közreműködésével rendeztem Dürrenmatt: Stranitzky és a Nemzeti Hős c. hangjátékát, amelynek színpadi adaptációját is én követtem el. Nagyon lelkes, jó hangulatú munka volt, máig hálát érzek az osztálytársaim iránt emiatt. Erőteljes színészi megformáltságú, karakteres, de sok rendezői naivitással megfogalmazott előadás lehetett. „Felnőttként", 1975-ben rendeztem először a Győri Kisfaludy Színházban, két monodrámát. Kocsis István Árva Bethlen Katáját, és egy szovjet kisregény adaptációját (J. Sznyegirjov: Szülj nekem három fiút – az adaptációt itt is én készítettem) az emberként és színészként egyaránt csodálatos Spányik Éva főszereplésével mutattuk be. Az előadásnak – elsősorban Spányik lebilincselő játéka miatt – nagy sikere volt. Gondolom, különleges élmény lehetett egy ilyen nagy színésznőt, egy este keretében, két ilyen különböző, hatalmas szerepben látni. A Szülj nekem három fiút ráadásul, még abban az évben, november 7-én, ünnepi műsorként, főműsor időben sugározta a Magyar Televízió.

 

IMG 7323

 

Mi jellemző a rendezéseire? Egyáltalán, ha egy szóval kéne megfogalmaznia azt, hogy milyen rendezőnek látja magát, akkor melyik lenne ez az egyetlen egy kifejezés?

VZI: Csak arról tudok szólni, amikre a próbákon törekszem. Alapos, részletekre kiterjedő elemzéseken, mélyen pszichologizált színészvezetésen keresztül jutunk el a premierekig. Igyekszem expresszív, erős eszközöket használni, amelyek képesek a realista alapokra épülő sűrített, emblemikus, olykor stilizált jelrendszerű ábrázolásra. Számomra a színész a legfontosabb kifejezőeszköz, a színházi csoda mindig a színészben történik meg. Önmagamat nem szívesen minősítem, pláne nem egyetlen jelzővel, de ha mégis muszáj lenne, akkor talán az „elkötelezett" a legszerencsésebb megközelítés: elkötelezett a szakma, a színház, a színészek, a társalkotók, egy társadalmi és esztétikai világkép, és a közönség iránt.

 

Mesélne egy kicsit a Rátkai Márton Színházi Műhelyről? Mikor alakult és kik ők?

VZI: A csoport immár húsz éve működik. Kezdetben csak tanulmányi szinten, aztán kezdtünk előadásokat csinálni, és ma már színházi alkotó-csoportként és iskolaként is dolgozunk. 1994 és 2007 között az Óbudai Banán Klub volt, 2010-től pedig a Fészek Művészklub a székhelyünk. Ebben az évben már a harmadik „generáció" végez. A korábban itt végzettek közül többen megtalálták helyüket a pályán (például, Álmosd Phaedra, Gyebnár Csekka, Boronyák Gergely), de másokkal együtt továbbra is dolgoznak velünk. Idén hét növendékünk végez (Bakó Krisztián, Bácskai Nóra, Dobszai Eszter, Farkas Petra, Galambos Zoltán, Joó Gábor, Kovács Dorina) vannak köztük egészen kiemelkedő tehetségek, s valamennyien képesek komoly szakmai feladatokat megoldani, professzionális szinten. Ma már hat darab szerepel a repertoárunkon (Eisemann-Szilágyi: Miss Amerika; Kander-Ebb: Kabaré; Csehov: Medve-leánykérés; Debbie Horsfield: Vörös Ördögök; Litvai-Eörsi-Darvas: Szélkötő Kalamona; Örkény: Pisti a vérzivatarban). Nemcsak a Fészekben játszunk, hanem volt előadásunk a Karinthy Színházban és a Bakelitban, ősszel pedig, úgy néz ki, megjelenünk az RS9-ben is. Tervezünk vidéki turnékat is, sőt, szóba jött határon túli fellépés is.

 

DSC 0252

 

Május tizenötödikén a Bakelit Multi Art Centerben mutatják majd be az ön által rendezett Örkény István, Pisti a Vérzivatarban című darabot. Mesélne egy kicsit róla, hogy miért éppen ezt választotta?

VZI: Nagyon régi a kapcsolatom ezzel a darabbal. 1975 tavaszán ('74 őszén szerződtem, végzős színészként Győrbe), miközben a Vígszínházban betiltották, mi, egy művelődési házban, lelkes segédszínészekkel, egyetemistákkal és gimnazistákkal bemutattuk. Feljelentettek, behívattak a tanácsra, de az előadás létrejött – zajos sikerrel. Később tananyagként használtam, vizsgaelőadás készült belőle, 2002-ben pedig ezzel indítottam el az Óbudai Nyár színházi rendezvény-sorozatát. Idén a végzős növendékek 3 darabban vizsgáznak. Ehhez kerestem 3 olyan vizsga-darabot, amelyekben, remek szerepekben, különböző műfajokban, minél szélesebb skálán tudják felmutatni szakmai felkészültségüket. A Miss Amerika (Eisemann operett) és a Kabaré (musical) után a Pisti a harmadik bemutatónk. Örkény remekműve a korszerű (XXI.századi) színjátszás szinte valamennyi elemét, vívmányát felvonultatja. Rendkívüli erőpróbát jelent bármely hivatásos színház számára is. Ezért is erősítettük meg társulatunkat erre a bemutatóra a pályán már több színházban is bizonyító Király Adriánnal. A címszerepet pedig, a már korábban hozzánk csatlakozó, Ponty Tamás játssza. De jelentős szerepekben remekül vizsgáznak a RMSZM legfiatalabb (másodéves) hallgatói is (Földvári Lilla, Kosynus Tamás, Péter Karola), A mű a magyar drámairodalom legkiválóbb, maradandó alkotásai közé tartozik, afféle XX.századi ember tragédiája.


Pistit összehasonlították Ádámmal, Az ember tragédiájából, mik a hasonlóság okai? S ezt hogyan jelenítik meg a színpadon?

VZI: Pisti, akárcsak a Tragédia Ádámja, a küzdő (ezúttal speciálisan magyar) EMBER, akit Rizi (az ő Luciferje) vezet át (színről-színre) a huszadik századi magyar történelem kataklizmáin. És, akárcsak Ádám, ő is, megokosodva az átélt veszteségektől, kudarcoktól, újra és újra talpra áll, annak reményében, hogy egyszer talán megvalósíthatja az egyéni és társadalmi létnek azt a formáját, amire, mi magyarok, valamennyien születtünk. A Tragédiával való „egyenes ágú" örökségre már az előjátékban felhívjuk a figyelmet, s az egész előadáson végigvonultatunk egy finom szimbolikát (nem árulom el, hogy mit), amely egyértelműsíti ezt a párhuzamot.

 

A helyszín a XX. század Magyarországa. Egy kis csipetnyi vélemény is megfogalmazódik majd a darabban a mai politikával szemben?

VZI: Ez a darab csupa olyan, az egész nemzetet érintő, problémát jelenít meg, amelyek a mai politikai élet központi konfliktusait képezik. Ha akarnánk se tudnánk elkerülni az állásfoglalást. De nem is akarjuk. Örkénnyel nemcsak mint zseniális drámaíróval, hanem mint mélyen elkötelezett, magyar hazafival is igyekszünk azonosulni. Ma, amikor az ország, politikai értelemben, ketté van szakítva, amikor a továbblépés érdekében bátran és őszintén szembe kellene nézni a múltunkkal, a hatalom megpróbálja a saját érdekeinek megfelelően átírni a történelmet. Hazug, ósdi és ízléstelen szimbolikus politizálással próbál történelmi kérdésekben megnyilvánulni, meg akarja határozni, hogy ki magyar és ki idegenszívű. Amikor a rasszizmus, a kirekesztés, az ordas eszmék képviselői rosszemlékű egyenruhákban masíroznak az országban, egyetlen demokratikus érzelmű, nemzeti elkötelezettségű állampolgár sem hallgathat. Örkény sokféle diktatúra áldozata volt, nagyon jól ismeri a diktatúrák természetrajzát. És azt is tudja, hogy ez egyetlen ország, nincs magyar és magyarabb. Csak együtt, egy nemzetként boldogulhatunk. De ehhez tudomásul kell vennünk, hogy sokfélék vagyunk, és hogy a hatalmon lévőknek nem legyőzni, hanem megegyezni és együttműködni kell azokkal, akik nem éppen úgy gondolkoznak, mint ők. És ez mindkét oldal képviselőire vonatkozik.

 

Pisti-A-Verzivatarban2

 

Hogyan zajlottak a Pisti a Vérzivatarban próbái?

VZI: A március 31-i bemutatót egy nagyon kemény, három hónapos próbaidőszak előzte meg. Mielőtt azonban elkezdtünk volna a színpadon dolgozni, alaposan fel kellett tárni, és meg kellett ismertetni a játszókkal a huszadik (és a huszonegyedik) századi Magyarország történelmét. A mai huszon-harmincévesek irdatlanul keveset tudnak erről a korszakról, és miután a médiában (de már lassan az iskolákban is) ipari méretekben folyik a történelem-hamisítás, a meglévő ismereteik is zavarosak, ellentmondásosak voltak. Miután sikerült kialakítani egy átlátható közös képet, hozzáfoghattunk a színpadi megvalósításhoz... S bár eddigi stúdiumaink során már használtunk expresszív, némileg szürreális, vagy éppen abszurd elemeket, Örkény öntörvényű dramaturgiája, zseniális látomásossága, nyelvi bravúrjainak logikája és ereje minden eddigi nehézséget meghaladó erőpróbára kényszerített valamennyiünket. A március 31-i bemutató óriási érdeklődés mellet zajlott, többen kiszorultak az előadásról, még a játékban használatos székeinket is alig tudtuk visszaszerezni. A premiert megtekintette Radnóti Zsuzsa, a Vígszínház dramaturgja (Örkény István özvegye), aki az előadás után elégedettségét és köszönetét fejezte ki a társulatnak. Voltak azonban lényegi és hasznos javaslatai és észrevételei is, amelyeket köszönettel fogadtunk, és amelyeket a Bakelitban történő második bemutatón már beépítünk a játékba. Mi minden előadás előtt próbálni szoktuk a darabjainkat (akkor is, ha sokadjára mennek), a mostani előadást négy nap kemény próba előzi meg.


Ön szerint a nézők mit élveznek jobban: ha egy olyan darabot látnak, amibe bele van építve a mai nemzet-, a mai politikai helyzet, vagy egy olyat, ami ezekkel egyáltalán nem foglalkozik?

VZI: A nézők a szellemes, gondolat- és ötletgazdag, teremtő fantáziájú, magas érzelmi hőfokon fogalmazott, alkotói tehetségben bővelkedő előadásokat szeretik. Ez esetben teljesen mindegy, hogy esik bennük szó politikáról, vagy egyáltalán nem érintik a politikát.

 

Mit jelent Önnek ez a darab?

VZI: Vannak darabok, amelyeknek megrendezése az emberben maradandó változásokat idéznek elő. Nem véletlen, hogy a Pisti, 23 éves korom óta kísér végig a pályafutásomon. Nagyon ritka, hogy az ember ilyen komplexen és ilyen magas esztétikai minőségű műben tudja elmondani a világhoz, vagy éppen a hazájához fűződő kapcsolatát. Az ember tragédiája, a Hamlet, vagy a Peer Gynt lehet még ilyen. Azt hiszem, az ilyen darabokért lettem rendező.

 

Mit vár május tizenötödikétől, a nézőktől, a bemutatótól, a színészektől?

VZI: Azt remélem, hogy még a márciusi bemutatónál is gazdagabb, magasabb színvonalú előadást tudunk létrehozni, hogy a közönségünket legalább annyira felizgatjuk és magunkkal ragadjuk, mint a Fészekben. Egyébként az előadás után beszélgetést tervezünk a nézőinkkel, és én nagyon kíváncsian várom a visszajelzéseket.

 

Mik a jövőbeli tervei?

VZI: Továbbjátsszuk előadásainkat a Fészekben, és már próbáljuk az új bemutatót, egy Szép Ernő irodalmi kabarét: Megint gyerek szeretnék lenni címmel. Ennek bemutatója június közepén lesz, s ezt követően majd szeptembertől illesztjük be a repertoárunkba. Június végén vizsgáznak másodéves növendékeink. Egyébként május 25-én meghallgatást (divatos szóval castingot) tarunk a Fészek Színháztermében, mivel a jövő évadra keresünk olyan elkötelezett fiatalokat, akik szeretik az effajta közösségi műhelymunkát. Tehát lehet hozzánk csatlakozni.

 

Az interjút készítette: Varga Maja

Forrás, fotók: Bakelit M.A.C.