Színházi élményt is kínál a 17. Földvári Nyári Esték

A Csík zenekar koncertje és a Magyar Állami Népi Együttes fellépése mellett a Gül baba és a Római vakáció is szerepel a XVII. Földvári Nyári Esték idei programjában, amely Pataki Dezső művelődésiház-igazgató szerint igényes, ugyanakkor könnyed szórakozást ígér.

 

A Földvári Nyári Estéket szervező dunaföldvári művelődési ház vezetője elmondta: a műfajokat tekintve a változatosság mellett arra is törekedtek, hogy a helyhez illő, könnyed stílusú előadásokat mutassanak be. Hangulatos „díszletet" jelent maga a vár, amelyet néhány éve felújítottak, erre a szezonra pedig bővítették a szabadtéri színpadot.

 

nyariestek3 muvhaz

Fotó: dunafoldvar-muvhaz.hu


A sorozat első előadása június 29-én a Csík zenekar koncertje lesz. Július 5-én pedig egy operettel várják a közönséget, a Turay Ida Színház művészei a Gül baba című darabot adják elő. Az előadás különlegessége, hogy ezúttal Benkő Péter játssza azt a szerepet, amelyet annak idején a népszerű tévéjátékban apja, Benkő Gyula alakított - mesélte Pataki Dezső.


A harmadik előadás július 12-én a Magyar Állami Népi Együttes vendégszereplése lesz. Azzal a műsorral lépnek színpadra, amellyel a közelmúltban Amerikában turnéztak. "Ezt a műsort nem csak azoknak ajánljuk, akik a néptánc és a népzene elkötelezett hívei. Hiszen olyan táncművészeket láthatnak a vár színpadán, akiknek az előadása már meghódította a világot" – hangsúlyozta a szervező.


A XVII. Földvári Nyári Esték július 19-én zárul az Orlai Produkció Római vakáció című zenés vígjátékával, amelynek főbb szerepeiben Balla Esztert, Fekete Ernőt és Hernádi Juditot láthatja a közönség.


Minden előadás este 9-kor kezdődik, eső esetén egy nappal később, de ugyanazon a helyszínen, a dunaföldvári vár udvarán tartják meg azokat – tájékoztatott Pataki Dezső.

 

Forrás: MTI