Kovács Patríciával tart Gyereknapot a KékSzobaHall

Május 25-én délelőtt 11 órától Kovács Patrícia várja a kicsiket Gyermeknap alkalmából a Budapest Jazz Clubban.

 

kekszobahall spot2 37a

 

„Imádom a meséket, még így felnőtt fejjel is. Játszottam korábban is gyerekeknek, nagyon szeretem ezt a közönséget, látni a tekinteteken, mennyire magával tudja ragadni a kicsiket egy jó történet. A mostani előadás is izgalmasnak ígérkezik, az alapját két, számomra különösen fontos mese adja. Ezek a mesék Boldizsár Ildikó meseterapeuta tollából és Szegedi Katalin rajzaiból születtek, külön kötetben a királyfiaknak és külön a királylányoknak. Ezek olyan könyvek, ami után egyszerűen muszáj beszélgetni arról, mi a jóság, a szépség, az állhatatosság, és az összes többi olyan tulajdonság, amit a kisgyerekek szíve rejt, és amit érdemes a felnőtteknek is feleleveníteni olykor-olykor" - mondta Kovács Patrícia.

 

Az előadás zenéjét Nyitrai László szerezte, a rendező Bíró Kriszta. A jegyár 1500 Ft.

 

A Kékprodukció 2013 februárjában indította útjára a KékSzobaHall elnevezésű programsorozatot a Budapest Jazz Clubban (XIII. Hollán Ernő u. 7.) azzal a céllal, hogy legyen egy hely, ahol találkozhatnak mindazok, akik szívesen néznek színházat, hallgatnak zenét, szívesen cserélnek gondolatokat, kíváncsiak a világra és egymásra és szeretnek játszani. A vasárnaponként megrendezésre kerülő színházi, zenei, irodalmi esteken a Kék Művészügynökség által képviselt alkotók és barátaik lépnek színpadra. A szervezők hétről hétre igyekeznek olyan alkalmakat teremteni, hogy érdemes legyen összejönni és együtt tölteni a vasárnap estéket.