Az NKA nem támogatja a kolozsvári és marosvásárhelyi magyar napokat

Több erdélyi magyar lap is megírta csütörtöki számában, hogy a magyarországi Nemzeti Kulturális Alap idén nem ítélt meg támogatást a Kolozsvári Magyar Napoknak és a Vásárhelyi Forgatag elnevezésű marosvásárhelyi magyar napoknak.

Gergely Balázs, a kolozsvári rendezvény főszervezője a Krónika című napilapnak elmondta, értetlenül áll az NKA döntése előtt, hiszen a budapesti intézmény a magyar napok legfontosabb támogatójának számított az elmúlt években.


Mint mondta, az augusztus 17. és 24. között immár ötödik alkalommal megrendezendő Kolozsvári Magyar Napok az elmúlt évben mintegy 15 millió forintot kapott az NKA-tól, ez a rendezvény költségvetésének körülbelül negyedrészét tette ki.

 

kmn2014

 

Gergely Balázs elmondta: még nem tudják, hogyan pótolják a remélt, de meg nem kapott támogatást, azt azonban leszögezte, hogy a már beharangozott programokat nem kell kihúzni a kínálati listáról. A főszervező emlékeztetett arra, hogy idén a Román Kulturális Alap sem nyújt támogatást a vásárhelyi és a kolozsvári rendezvénynek.


A Vásárhelyi Forgatag szervezői a rendezvény költségvetésének mintegy 40 százalékát remélték az NKA-tól. Tavaly 5 millió forintot kaptak ebből a forrásból.


"Fájdalmasan érintett a döntés, pillanatnyilag tanácstalanok vagyunk. Nem kilátástalan a helyzet, de az biztos, újra kell tervezni az augusztus 27. és 31. között zajló rendezvényünket. A jelenlegi állás szerint a tavalyi Forgatag kínálatát és színvonalát csökkentenünk kell" - nyilatkozta a Krónikának Portik Vilmos főszervező.


Az erdélyi nagyvárosok magyar napjai közül a nagyváradi Szent László Napok szervezőcsoportja örülhet az NKA-pályázat szerdai eredményhirdetésének: a rendezvényt 4 millió forinttal támogatja az alap.

 

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása