"Kötelességünk mentőövet dobni" - 0 forintot kapott a Thealter

A legjelentősebb függetlenszínházi fesztivált, az 1991-ben indult THEALTER-t nem tartotta támogatásra méltónak az NKA Kulturális Fesztiválok Kollégiuma.

 

– Tavaly 3 millió forintot kaptunk az NKA-tól, ami a fesztivál körülbelül 20 millió forintos büdzséjéhez képest nem annyira jelentős összeg, mégis fontos volt, és szakmai renomét jelentett. Idén is számítottunk a támogatásra, annál is inkább, mert a jelenleg zajló THEALTER U21 kisfesztiválunkat ugyanez a kollégium 1 millió forinttal támogatja. (...) Az idei fesztiválig 8 hetünk maradt, más források felkutatására, szponzorok bevonására kevés már az esélyünk, és a jegyárainkat sem szeretnénk drasztikusan emelni, ezért igyekszünk „áttervezni" a programot – mondta Martinkovics Katalin a Délmagyarnak.

 

thealterr

 

A THEALTER Fesztivált rendező MASZK Egyesület alelnöke és gazdasági vezetője azt is hozzáteszi: a tavalyi THEALTER közel 60 programjából 20 volt belépőjegyes, ezekre 2420 néző váltott jegyet. 9 nap alatt 11 helyszínen 7 ország 25 alkotócsoportja mutatkozott be. A teljes nézőszám – utcaszínházakkal, koncerttel, tréningprogramokkal együtt – közel ötezer fő lehetett.

 

"Amikor az NKA nulla forintot ítél meg egy 24 éve létező, következetesen építkező, jól körvonalazható művészi profillal rendelkező színházi fesztiválnak, az a hazai kulturális élet központi direktívára történő letarolásának újabb bizonyítéka" – fogalmazott Jászay Tamás színikritikus, aki azt is hozzátette: "Miközben a döntéslista nagylelkűen kistafírozza a haknifesztiválok egész sorát, nemet mond a kontinens minden pontjáról, sőt a tengerentúlról Szegedre érkező rangos csapatokra, cinikusan legyint a legnevesebb hazai és határon túli magyar független műhelyek munkájára, nem utolsósorban pedig beint az elmúlt 23 év százezer THEALTER-nézőjének és több mint háromezer fellépőjének. Erkölcsi kötelességünk mentőövet dobni a THEALTER-nek: például a tao-támogatás stadionépítés helyett kultúrára is fordítható. Bízom benne, hogy akad néhány magánszponzor, aki távolabbra lát a döntéshozó percemberkéknél".

 

A teljes cikk a Délmagyar oldalán elérhető.