Szemünk előtt vonulnak el - Borbély-ősbemutató a Bakelitben

A Miskolci Nemzeti Színház művészeinek közreműködésével május 26-án, 20 órai kezdettel kerül sor Borbély Szilárd Szemünk előtt vonulnak el című drámájának ősbemutatójára. A Bakelit Art Centerben bemutatandó darab rendezőjével, a nemrég Déryné-díjjal kitüntettett Harsányi Attilával készült villáminterjú.

2014. február 19-én gyászos hír rázta meg a művészvilágot. Borbély Szilárd tragikus hirtelenséggel elhunyt. A József Attila-díjas magyar költő, író, irodalomtörténész, egyetemi oktató színpadi szerzőként is remekelt. A Szemünk előtt vonulnak el című drámájának próbái még 2013-ban elkezdődtek, és a halálhírt követően be is fejeződhettek volna, de az alkotók - bár a tragédia érzékenyen érintette őket - folytatták és személyes ügyükként tekintették.

 

Harsanyi Attila

 

Mik voltak a főbb okai annak, hogy folytatták a munkát?

Nehéz erről beszélni, rettenetesen megütött minket a hír. Mit is mondjak? Barátságból. Nem! Tiszteletből. Hogy még többen ismerjék meg ennek a zseniális embernek a csodálatos szövegeit. Fontos volt nekünk ez a darab, már a legelejétől kezdve. A sors furcsa fintora, hogy az addig élő szerzővel utána már nem lehetett többet kommunikálni. Valahogy még sokkal fontosabb lett, hogy befejezzük így is. Nem csak azért, mert a pályázat kötelez minket, hanem mert kötelesség lett. Feladat.

 

Mi volt a legszomorúbb pillanata a próbáknak?
Mindig az volt a legszomorúbb, amikor a hívó megszakította a próbáinkat és a hangosbemondóban bemondta Fagyi, azaz Fandl Ferenc nevét, hogy várják a Víg özvegy próbáira. Olyankor mindig nagyon szomorú voltam.

 

A sok letargikus és boldogtalan perc közé nyilván keveredtek szép, örömteli történetek is. Mesélne erről is?

Dancsecs Edinával, a dramaturggal, két felnőtt emberként ültünk ketten a sötét szobában és kerestük a darabban megjelenő pornófilm-részletet. Ott ültünk, és sírtunk a röhögéstől, hogy na ezt nézd meg! Ezt! Hogy ez milyen durva?! Vajon, aki csak hallgatta, ahogy kerestük a filmeket, és két nyögés között egy férfi és egy nő röhögését hallotta, vajon mire gondolhatott, mit csinálunk mi bent?

 

A mű szigorúan 18 éven felülieknek ajánlott. Provokatív, merész és szókimondó előadásnak ígérkezik. Mire számítson a néző?

Egészen pontosan erre. Provokatív, merész és szókimondó előadásra.

 

Igaz az, hogy nem is tervezte tudatosan a rendezést?
Én nem tudom azt az attitűdöt képviselni, hogy a rendező idomítsa be a színészeket. Mi emberek vagyunk. Az Aradi Színházban is úgy dolgozunk, hogy mindenki hozzáadja magát az előadáshoz, így mindannyiunk felelőssége, hogy mi kerül a színpadra. Ha jól csináltuk, közös a siker. Ha rosszul, a bukás is közös. Ettől vagyunk társulat, ettől vagyunk csapat, ettől vagyunk igazi közösség.

 

Ez az első Borbély-darab, amivel dolgozott?

Nem, az Akár akárki kapcsán találkoztunk először. Azt se tudta, ki vagyok, de rám nézett és azt mondta, hogy rendezhetem a darabot. És utána kérdezgetett a jelenetekről, és ahogy nézett a hatalmas szmeivel, hogy úristen, mi lesz ebből... Nem is tudom leírni, hogy milyen hülye szó, de aurája van, volt.... ennek az embernek. És még a kávémat is kifizette. Valahogy olyan óriási nyugalom áradt belőle, olyan, mint Esterházyból. A nagy emberek végtelen nyugalma. Nagyon megtisztelt a bizalmával, hogy engedett rendezni a darabjait. Sajnálom, hogy nem tudom visszahívni a megígért kávéra. Félretettem neki a kávépénzt, mindig nálam van, hogy ha találkozunk, akkor tudjak bármikor zsebből fizetni egy kávét...

 

Kérdezett: Leisztner Döniz, U.sz.: szinhaz.hu

 

Borbely Szilard

 

 

 In Memoriam Borbély Szilárd: Szemünk előtt vonulnak el

SZIGORÚAN CSAK 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK!

 

Színészek:

Lovas Rozi
Zayzon Zsolt
Fandl Ferenc

Dramaturgia:

Dancsecs Ildikó

 

Mozgás: Gulyás Anna

Videó: Szandtner Dániel

Titulus nélkül: Harsányi Attila

 

HELYSZÍN:
Bakelit M.A.C., Stúdió
IDŐPONT:
2014.MÁJUS.26. - 20:00


JEGYÁRAK:
felnőtt jegy: 2000 Ft
kedvezményes jegy IX. és XX. kerületi lakosoknak: 1800 Ft
pedagógus jegy: 1800 Ft
diák/nyugdíjas/fogyatékkal élők és kísérőiknek szóló jegy: 1200 Ft
szakmai jegy: 1000 Ft
tiszteletjegy (regisztrációs jegy): 200 Ft

 

süti beállítások módosítása