Ismét megrendezik a Budavári Palotakoncertet

Augusztus 9-én ismét dalba és fényárba borul a Budai Vár Oroszlános udvara, ahol többek közt Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Huszka Jenő és Ábrahám Pál művei csendülnek fel az Operettszínház művészeinek előadásában.

A Budavári Palotakoncert két producere, Vadász Dániel és Nacsa Olivér 2013-ban azzal az a céllal hozta létre az első operett-gálát az Oroszlános udvaron, hogy a színházi évad nyári csöndjét megtörjék és az impozáns környezetben a lehető legtöbb emberhez eljuttassák a ma már hungarikumként jegyzett magyar operett műfaját.

 

palota1

 

A szervezők szerint a tavalyi telt házas siker is bizonyította, a budapesti operett-fesztivál nem csak új helyszínt ad a nyárra a műfajnak, hanem ennek első számú presztízsrendezvénye lehet a következő években. Úgy vélik, terveik célt értek, hiszen nem csak a helyszínen, de a televíziós közvetítésnek köszönhetően az érdeklődők a képernyők előtt ülve is részesei lehettek a műsornak.

 

palota2

 

A hagyományteremtés idén folytatódik: augusztus 9-én újra sor kerül a nyár exkluzív szabadtéri koncertjére - a Budapesti Operettszínház természetesen most is a kezdeményezés mellé állt. A műsorról ismét a teátrum művészei gondoskodnak majd. A gálaesten fellép Bordás Barbara, Fischl Mónika, Frankó Tünde, Kállay Bori, Boncsér Gergely, Dolhai Attila, Vadász Dániel, Dancs Annamari, Kékkovács Mara, Oszvald Marika, Szendy Szilvi, Brasch Bence, Faragó András, Peller Károly, Kerényi Miklós Máté, Szabó Dávid. A legnépszerűbb operett-szerzők, elsősorban a magyar Lehár Ferenc és Kálmán Imre legismertebb melódiái csendülnek fel előadásukban a palota miliőjében, bécsi és budapesti hangulatban.

 

palota3

 

A műsor látványvilágát pirotechnikai és mozgóképes elemek teszik egyedivé, a szuperprodukcióra magas színvonalú színpad-, hang- és fénytechnikával készülnek KERO® rendezésében. A művészeket a Budapesti Operettszínház 50 fős szimfonikus zenekara kíséri, Makláry László dirigálásában, és a 20 fős Balettkar is közreműködik. 

 

palota4 

A műsorban lesznek meglepetés-számok, és olyan klasszikus operettek, mint a Marica grófnő, A Csárdáskirálynő, a Mária főhadnagy, a Cirkuszhercegnő, A víg özvegy, a Leányvásár, a Mágnás Miska, a Luxemburg grófja, a Viktória, A mosoly országa és a Cigányszerelem. A nyári időszakban az augusztus 9-i, budavári az egyetlen olyan helyszín, ahol a hazai operett-játszás leghíresebb előadói, az  Operettszínház művészei egyszerre lesznek láthatók, hallhatók.

 

palota5

 

Halász János kulturális államtitkár, Dr. Nagy Gábor Tamás Budavár polgármestere, Kerényi Miklós Gábor a Budapesti Operettszínház direktora, a Budavári Palotakoncert rendezője, Nacsa Olivér és Vadász Dániel producer-ötletgazdák egyöntetűen vallják, hogy a Budavári Palotakoncerttel "brand" született, mely évről évre csak erősödik, és még sikeresebbé teszi a hungarikum értékű magyar operett műfaját.

 

Forrás: Budapesti Operettszínház

 

süti beállítások módosítása