Lúdas Matyi - Újra látható a komáromi Lovas Színház előadása

Lúdas Matyi történetét dolgozta fel a komáromi Magyar Lovas Színház; az előadást legközelebb 2014. június 7-én láthatja a közönség Komáromban, a Lovarda téren.

 

A színház ajánlója:

 

„Háromszor veri ezt kenden Lúdas Matyi vissza!" Ki ne emlékezne ezekre a sorokra Fazekas Mihály elbeszélő költeményéből? De ha nem is olvasta a művet, Dargay Attila 1977-ben készült egész estés rajzfilmjére minden gyerek és felnőtt szívesen emlékszik.

 

Fazekas Mihály meséje a 19. század elején forradalmi írásnak számított, hiszen a fennálló viszonyok miatt elképzelhetetlen volt, hogy egy szegény sorban nevelkedett fiú egy uraság ellen forduljon. Története tanulságos lehet mindenki számára, aki keresi az igazát a mai világban, vagy csak megmosolyogtat nyelvezetével és a cselekmény szövésével.

 

ludas1

 

A Lovas Színház mostani előadása a 2011-es változatot állítja színpadra, amelyben nem csak lovak, de katonák, falusiak, hajtók, táncosok, libák, két- és négylábú állatok sora lép fel a közönség előtt. A látványos díszletben humoros jelenetek, csodaszép magyar dalok hangzanak el a Lovas Színház falai között.

 

A darabot nemcsak gyermekeknek, felnőtt nézőknek is ajánlják.

 

ludas2

 

Forrás: Komáromi Lovas Színház