Kalandregény és kötelező olvasmány a színpadon - Videóbeszámoló Pécsről

Beszámoló a II. Pécsi Családi Színházi Fesztivál negyedik napjáról – videóval.

 

A mai első előadás a kamaraszínpadon a székesfehérvári Vörösmarty Színház produkciója: Faragó Béla és Matuz János Kincsek szigete című darabja volt. A színdarab R.L. Stevenson Kincses sziget című regényének motívumain alapul, amely több, mint egy évszázada hatalmas siker a kamaszok körében. Matuz János története természetesen teljesen más: „színház a színházban” keretbe foglalja egy kamaszlány és egy felnőtt férfi furcsa ismeretségét, kalandjait és időutazását.

 

A nagyszínpadi produkció a házigazda Pécsi Nemzeti Színházé. Jókai Mór A kőszívű ember fiai című regényének színpadi adaptációját Böhm György és Korcsmáros György készítette, a Tolcsvay-fivérek zenéjével.  A rendező pedig az adaptációt is jegyző Böhm György, a bemutató időpontja idén márciusban volt. Mai videónkban megszólaltatjuk a Baradlaynét játszó Egri Mártát, a Rideghváry Bencét alakító Rátóti Zoltánt, valamint Jenő szerepében Mikola Gergőt, illetve a rendezőt, Böhm Györgyöt. Azt kérdeztük tőlük, miként lehet feloldani azt a sokrétű terheltséget, amit egy ilyen romantikus nagyregény ismertsége, epikussága, és a korábbi filmfeldolgozások jelentenek. Katona Ágnes, a színház nézőtéri felügyelője, aki talán a legjobban érzi, miként reagál az előadásra a Jókai-adaptáció fiatal közönsége, a tapasztalatairól beszél. Emellett természetesen fiatal nézők is megszólalnak.

 

koszivu

A kőszívű ember fiai - Józsa Richárd, Kulcsár Viktória. Fotó: Körtvélyesi László

 

A fesztivál ideje alatt napi videó-összeállításokban kísérhetik figyelemmel az eseményeket. Reméljük,  sikerül minél több alkotót és nézőt megszólaltatnunk, hogy megpróbáljuk visszaadni és személyessé tenni a pécsi fesztivál hangulatát.

 

Tudósított: Keszthelyi Kinga