Kik azok a fizikaisok? – Interjú Nagy Norberttel

"Azért csináljuk, hogy csinálhassuk" - mondja Nagy Norbert, az első színházrendező - fizikai színházi koreográfus szak végzőse. Sorozatunk, amelyben az osztály tagjait mutatjuk be, folytatódik.

Színházi elfoglaltságaid mellett zenét is szerzel. Mi ennek a története?

Másfél éve készítette az osztály a Toldi című előadást és Horváth Csaba (osztályfőnök, rendező, a szerk.) úgy érezte, ez egyik részletéhez kéne egy kórus. Én meg azt mondtam, miért ne próbálnám megírni? És megírtam. Rá egy évre megint szólt Csaba, hogy rendez Marton László osztálynak egy darabot, és ismét felkért, hogy írjak pár kórust. A legnagyobb falat a Pillangó című székesfehérvári produkció volt, amelyhez még több kórust kellett komponálnom. Egyébként nem gondolom, hogy zeneszerző volnék, nincs ilyesmiről papírom.

Papírod arról lesz, hogy koreográfus-rendező vagy.

Már az egyetem elején is úgy gondoltam, játszani szeretnék. Nagyon sok rendezői feladatot kaptunk, de én a másik oldalon éreztem jól magam, előadóként. Ha el kellett készíteni egy koreográfiát, azon gondolkoztam, a többiek miért nem úgy csinálják, ahogy kérem. A válasz az, hogy mást láttam, mint amit elmondtam. A rendezői, koreográfusi munkában a következetesség sokkal fontosabb, mint egy szerepfelépítésnél...

fotó: Vadócz Péter

Mit jelent neked a tehetség?

Nyitottságot. És kellenek bizonyos érzékelő-csápok, amik több dolgot le tudnak tapogatni, amik az embert érzékenyebbé teszik. Szerintem nagyon fontos az időzítés is. Jókor, jó helyen, azt, amit. Örültem, hogy pont akkor indult ez a szak, amikor felvételiztem. Jó időben voltam jó helyen.... 

Te hogy fogalmazod meg, mi az a fizikai színház?

A fizikai színház misztériuma, hogy olyan, mintha egy érzésről beszélnénk. Mozognak, beszélnek, énekelnek benne, nyilván nem egy prózai színház, de hogy valójában mi, azt nehéz meghatározni. Egyébként most, hogy írom a szakdolgozatomat, arra jöttem rá, hogy Fuchs Lívián tánctörténészen kívül senki nem ír magyarul a kortárs táncról, vagy a 20. századi nagy robbanásról, például arról, hogy Amerikában és Nyugat-Európában hogy lázadtak a balett ellen, főleg a nők.

Miről szólt az elmúlt öt év? Mennyire érzed, hogy ismered a tested?

Az egyetemen fontos volt az alapokat újratanulni, például a mozdulatlanságot, fontos volt megélni, hogy pusztán egy felállás, vagy egy mozdulatlan pozíció sokkal erőteljesebben kifejezhet valamit, mint egy intenzív kiborulás, vagy a nagy svunggal játszó színészet. Mire felnövünk szinte elfelejtjük az organikus mozgást. Pedig a tánc a legdurvább sport. Maga a próba is egy sport. Amit csinálunk, az sportteljesítmény, mindennel együtt. Ezt tanultuk meg az elmúlt öt évben.

Az osztályotok sokat játszott darabja, a Toldi ikonikus előadás a szemedben, vagy inkább a Nagy füzet a Forte Társulattól, amelyben te is játszol?

A Nagy füzet a favorit. Nagyon szerencsés vagyok, mert szerintem senki nem játszik főszerepet külsős előadásban az egyetem alatt. Főleg úgy, hogy még az előadás is jó, sokszor megy, sokszor nézik, és van visszhangja. A Nagy füzet óriási kincs. A Toldi pedig védjegyünk lett, és ez így van jól. Gyakorlatilag az egész országot bejártuk vele. Ritka az ilyen, és jó, hogy nekünk megadatott.

Mit gondolsz, miért vagy ilyen szerencsés?

Minden olyan gyorsan történik, hogy nincs is időm a miérteken gondolkodni, az ember erre nem is kérdez rá, amikor jó helyzetben van. Egyszerűen csak azt tartja szem előtt, hogy azért csináljuk, hogy csinálhassuk.

Nyárra mit tervezel?

Remélem, hogy nyáron nagyon sokat fogok motorozni, most szerzem a jogosítványt. Olyan jó, hogy megnyílik végre a táj. Nagyon keveset mozogtam az elmúlt öt évben szabadon... Játszani és rengeteget ingázni is fogok. Meleg lesz, nyár lesz, lélekben lehet majd készülni a következő évadra.

Mi vár jövőre?

A Forte Társulat keretei között fogok tovább dolgozni. Az első munkám az új évadban Kaposváron lesz, utána megint egy fehérvári bemutató következik. Emellett lesz szerencsém jövőre tanársegédként dolgozni az egyetemen a következő Zsótér-színészosztállyal. Nagyon kíváncsi vagyok... Igazából nem tanítani, hanem tanulni akarok. Zsótér Sándor azt szeretné, hogy a következő osztálya "meg tudjon állni a színpadon". Nagy kérdés, hogy mikor történik meg a felismerés, hogy tudok a testemmel bánni. Ehhez idő kell. Nekünk közel két és fél év kellett.

Újabb fiatalok jönnek, akiknek te fogsz majd mondani valamit. Mi az, amit az elmúlt öt évben tanultál és átadnál nekik?

Az út, amit bejártam, a sajátom. Nem hiszem, hogy másra ugyanúgy érvényes volna az, amit útközben megtanultam. De abban biztos vagyok, hogy a munka iránti alázat nélkül nem nagyon éri meg színházzal foglalkozni. Folyamatos készenlétben, és folyamatos bátorsággal kell jelen lenni. Tudatosan kell dolgozni. Fontos, hogy tudatosuljon, hogy a nap elején semmi más dolgom nincs, mint a testemet felkészíteni arra, ami vár rá az adott napon. Jó rendszerben dolgozni, nem össze-vissza. Most ezzel próbálkozom. Azt is megtapasztaltam, hogy egy idő után a túlhajszoltság sokkal többet árt, mint használ. Ezért vigyázni kell a nagyon késői próbákkal. Az éjszakázásnak is van előnye, hiszen máshogy működik az ember éjfél után, másfajta jelenlétet tud megteremteni, mint nappal, de tudni kell megállni, mert az egészség mindennél fontosabb. Ha az ember nem egészséges, nem tud rendesen dolgozni, ezért fontosnak tartom, hogy ésszerű határokon belül dolgozzunk.

Van valaki az osztályból, akivel nagyon szívesen dolgznál még együtt?

Van: Pallag úr (Pallag Márton), akivel továbbra is együtt fogunk dolgozni. Ez egy nagyon hosszú projekt, már gimnáziumba is együtt jártunk. Nem tudom, meddig nézem még őt, de megnyugtat, hogy van egy olyan ember, akivel talán még húsz évig együtt fogok tevékenykedni, ha minden jól megy. A másik ilyen ember Kristóf (Widder Kristóf), ő is közel áll hozzám szakmailag.

Vannak olyan fizikai színházi utak, amelyekre még nem léptetek? 

Márciusban a Burgtheaterben játszottuk a Nagy füzetet. Ott mondta Csaba (Horváth Csaba), hogy nem állhatunk le, mert a létra magas, mindig jön egy következő fok, mindig van mit meglépni, a lehetőségeink kimeríthetetlenek. Azt hiszem az a lényeg, hogy tudatosan haladjunk, hogy akarjuk az újat, a folyamatos fejlődést, és bármilyen utat járunk, ne feledjük, hogy az érvényesség a legfontosabb. Erre nincs recept. Arra van, hogy milyen technikával dolgozom, de, hogy mikor lesz egy előadás vagy egy etűd érvényes, az mindig attól függ, hogy az adott pillanatban hogyan történik meg.

Kérdezett: Sényi Fanni

Usz.: Színház.hu