„Csak szeretetben tudok dolgozni” – Villáminterjú Parti Nórával

Hideg politikus az Igenis, miniszterelnök úr!-ban, családját féltő anya Az utolsó pohárban, bővérű étteremtulajdonos lesz Az Őrült Nők Ketrecében, a most bemutatott Fekete leves című filmben is játszik, miközben a szabadúszást választja a kiszámítható és nyugodt társulati tagság helyett. Parti Nóra válaszol.

A következő évadtól már nem leszel a Bárka Színház tagja. Hét évet töltöttél a társulatnál. Miért döntöttél az elszerződés mellett?

Nem volt könnyű döntés. Ezt a hét évet nagyjából gyesen töltöttem, de mindig vissza-visszamentem a színházba. Egy ideje azonban úgy éreztem, hogy nem tudok ott továbbfejlődni. Nem kaptam olyan szakmai feladatokat, amelyekből tanulhattam volna. Emiatt elkezdtem jobban figyelni. Az élet pedig szerencsére kínált olyan lehetőséget, ami megerősített abban, hogy lépnem kell. Szerepet kaptam az Átriumban látható Igenis, miniszterelnök úr! című előadásban, amit Znamenák István rendezett. A Kultúrbrigád keresett meg ezzel a felkéréssel, és ennek a közös munkának lettek hozadékai, megerősített abban, hogy igenis léphetek. Kétgyerekes anyukaként szabadúszni nem olyan, mint amikor az embernek nincs családja. Ennek köszönhetően bátran ugrottam. Mindössze egy előadást, A teljes tizedik évadot játszom tovább a Bárkán.

 

PartiNora foto MeszarosCsaba

Fotó: Mészáros Csaba

 

Az Igenis, miniszterelnök úr! esetében miért mondtál igent a felkérésre, számítottál arra, hogy további lehetőségeket tartogat ez a munka?

Mindig a jelenben gondolkodom, nem az járt a fejemben, hogy lesz-e ebből majd valami. Amikor a Kultúrbrigád megkeresett, elmondták a címet, a szereplőket, és azt, hogy Znami rendezne, ha jól emlékszem, visítottam örömömben. Znamival régóta dolgozom együtt, nagyon szeretem a vele való munkát, mindig új dolgokat tanít nekem, rengeteget fejlődöm általa. Szóval egyrészt ő garanciát jelentett, másrészt meg izgatott maga az anyag, ahogy az Alföldi Róberttel és a Hevér Gáborral való közös munka is. Ficza Istvánt akkor még nem ismertem, Némedi Árpival viszont szintén évek óta dolgoztunk együtt. Egyértelmű volt az igen. 

Alföldi Róbert igazgatód is volt a Bárkában...

Igen, életemben először Robihoz szerződtem –  előtte szabadúsztam. Az első éve alatt várandós lettem, és mire visszamentem, ő már nem volt ott. Egy közös munkánk volt, a Szentivánéji álom, amire viszont nagyon-nagyon jó visszaemlékezni. 

Azt mondod, hogy az Igenis, miniszterelnök úr! próbafolyamatának kezdetén még nem látszott, mi lesz belőle...

Nekem ez egy nagyon nehéz munkafolyamat volt. Egyrészt azért, mert szerintem nem voltam tréningben, másrészt azért, mert ugyan Znamival ismertük egymást, de bekerültem általam nagyra tartott kollégák közé, és szinte nem is hittem el, hogy tényleg ilyen nagyszerű körben dolgozhatok. Szerintem a próbaidőszak első háromnegyede azzal telt, hogy örömtől csillogó szemmel bámultam a csapatot, azt, ahogy és amit csinálnak – Znami sokszor rám is szólt, hogy ne mozizz, csináld! Mit mondjak, tényleg belefeledkeztem abba, hogy néztem, hogyan játszanak a többiek, mit csinálnak, milyen ügyesek.

Miközben az anyaggal meg kellett küzdeni, hiszen ez egy társalgási darab, kifejezetten nagy szakmai tudást igényel, egyszerűen azért, hogy működjenek a poénok. Soha nem játszottam még ilyen darabban, Magyarországon ez nem divatos műfaj. Pláne közéleti témában. Másrészt a karakterem, Claire Sutton meglehetősen távol áll tőlem: ő higgadt, zárt, vág az agya, én meg civilben szétesett vagyok, gesztikulálok, leverek mindent. Nekem ő nagy melót jelentett, még most is tanulom. Nekem sokkal könnyebb olyasvalakit játszani, akit ösztönből meg tudok fogni.

 

Hever-Parti Igenis Miniszterelnok ur foto MeszarosCsaba

Hevér Gáborral az Igenis, miniszterelnök úr!-ban (fotó: Mészáros Csaba)

 

Nemsokára a 25. előadásnál tart az Igenis..., és teltházzal megy. Lehetett sejteni, hogy ekkora sikere lesz?

Szerintem igen. Az, ahogy a Kultúrbrigád működik, garancia volt erre. Hogy is fogalmazzam meg? A magyar színházi szakmában jellemző, hogy a levegőbe beszélnek az emberek. Ők viszont pontosan tudják, mit csinálnak és miért. Az a legelső pillanattól világossá vált, hogy nem csinálunk hülyeséget, van célja a munkának, színházi, társadalmi, emberi értelemben egyaránt. Másrészt a darab is sok nézőt be tud vonzani, ahogyan a benne szereplők is. Remélem, még évekig menni fog. 

Sikeresen indult, mégis kicsit felemásra sikerült ez az évadod, mert elkezdtetek próbálni egy előadást a Bárkán, ami végül nem valósult meg...

Igen, a Rovarokat, Vidovszky György rendezésében. De szerencsére bemutatják a következő évadban, én már nem leszek benne... 

Viszont játszol a Stúdió K-ban Harold Pinter Az utolsó pohár című darabjában, amit Szikszai Rémusz rendezett...

Hiszek abban, hogy az ember élete különböző fázisokra tagolható, hogy hétévenkénti megújulunk... Én sokáig nem voltam szerződésben egy színháznál sem, alternatív közegben mozogtam, hasonló társulatoknál, mint a Stúdió K, akikkel Az utolsó pohárt csináltuk. Sokáig erről szólt az életem. Utána adta a Jóisten a gyerekeket, és pont jött hét nyugisabb évem a Bárkában. Érdekes, de ahogy letelt, rögtön jöttek az új lehetőségek. Rémusz hívása és a közös munka olyan volt, mintha hazamentem volna. Furcsán hangzik, de én csak szeretetben tudok dolgozni, ahol nincs, ott befagyok. A mostani munkáim szeretetteljes légkörben zajlanak. Ez nem azt jelenti, hogy mindenki mézesmázos, hiszen a jó hangulattól függetlenül komoly elvárásoknak kell megfelelnünk, ez a hozzáállásunkon múlik. A Stúdió K-ban dolgozó csapatban is sok szeretet volt, ráadásul egy szép és érdekes témán dolgoztunk. Az utolsó pohárban egy családanyát játszom, van egy gyereke, van egy férje, de váratlanul elviszik őket egy éjszaka – nem tudjuk, hogy miért, egyszerűen csak börtönbe zárják őket. Tulajdonképpen egy vallatást látunk 45 percen keresztül. 

 

Olvaso AzOrultNokKetrece foto MeszarosCsaba

Az Őrült Nők Ketrece olvasópróbáján (fotó: Mészáros Csaba)

 

Most készülsz Az Őrült Nők Ketrecére.

Ez is boldoggá tesz, nagy öröm, hogy benne lehetek. Ahogy ismerem a kultúrbrigádosok, szerintem nem fognak bele olyasmibe, ami nem szól arról, amiben élünk. Az Őrült Nők Ketrecében Jacqueline-t, egy étteremtulajdonost játszom. Ez a csaj imád élni, jó sok vér van a pucájában, és minden embert szeret, attól függetlenül, hogy milyen színű és hova tartozik. Részben ő gabalyítja a szálakat. De még csak ismerkedek ezzel a csajjal, a bemutatóra sokkal többet tudok majd róla.

 

Énekelned is kell ebben a szerepben.

Igen, hiszen ez egy musical. Számomra ez ugyanolyan nagy feladat lesz, mint az Igenis... Egyszer már énekeltem Znaminál színpadon, de még soha nem szerepeltem musicalben. Most még fogalmam sincs, hogy kell egy ilyen munkában beosztanom az energiáimat. Megint nagy tanulás vár.

 

Túl vagytok az olvasópróbán. Milyenek a tapasztalatok?

Az Igenis... után furcsa volt, hogy ilyen sokan vagyunk, arra is gondoltam, biztos nem kapok majd akkora figyelmet, mint ott. Mégis azt láttam, hogy lelkes emberek ülnek velem szemben, jó energiák találkoznak egy asztalnál. Kitűnő hangulatban indult a munka, nagyon klassz szöveg született. Az, hogy újra Robival dolgozhatom, külön ajándék. Várom, hogy megint meg kelljen küzdeni a szereppel, a szerepért, ahogy annak idején az általa rendezett Szentivánéji álomban. Mindig úgy érzem, hogy ha jó emberek és jó szakemberek keze közé kerülök, rengeteget tudok tanulni. A partnereim közül Hevér Gáborral már nagyszerűen összeszoktunk szerintem az Igenis...-ben, Stohl Andrást és Mihályfi Balázst ismerem, de még nem dolgoztam velük. Csobot Adélnak örülök, mert nagy X-faktor rajongó vagyok. Hullan Zsuzsával sem dolgoztam még együtt, és a fiatalokkal - Józan Lacival, Nagy Dániel Viktorral, Fehér Tiborral és Fehér Balázs Benővel - való közös munka is újdonság lesz. Ez sok inspiráló, izgalmas találkozás! Biztonságban érzem magam, hiszem, hogy ők nem véletlenül vannak itt, ha Alföldi Róbert és a Kultúrbrigád őket választotta, akkor bizonyosan nagyon tehetséges emberek.

 

Az Őrült Nők Ketrecének júliusban lesz a bemutatója. Ezért idén nem játszol Kőszegen, hanem az Átriumban töltöd gyakorlatilag a teljes júliust.

Kőszeg nagyon fájt a szívemnek, de mérlegelni kellett. Az lett az eredmény, hogy szerepelek Az Őrült Nőkben, de ebben az évben nem megyek Kőszegre. A Pócza Zoltán vezette Kőszegi Várszínház olyan számomra, mintha hazamennék: mindnekit ismerek, nagyon összeszokott a csapat. De ezúttal más szempontokat is figyelembe kellett vennem. Egy különleges időszakot élek... Mindig úgy léteztem emberként és színészként is, hogy nyitott próbáltam lenni az élet adományaira és pofonjaira. Most nagyon jó élmények értek, jó dolgok jöttek, nagyon jó időben. Nem olyan régen jutott eszembe, hogy lehet, hogy mással kéne foglalkoznom, eszembe jutott az is, hogy talán véget ért az az időszak, amikor az ember teljes testével-lelkével csinál színházat. Úgy voltam vele, hogy majd megtalálom másban az örömöt, gondoltam, ültetek otthon sok virágot. De most nagyon hálás vagyok az életnek, hogy visszarepít oda, ahol ezek szerint lennem kell, hogy új irányt mutat. Örömmel megyek tovább az úton, és testtel-lélekkel csinálok újra színházat.

 

Forrás: Átrium

Usz.: Színház.hu