Debrecenben vendégszerepel a gyergyói Figura

Június 13. és 17. között négy alkalommal lép színpadra Debrecenben a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház.

A Csokonai Színház ajánlója:

 

13-án Nyikolaj Koljada: Murlin Murlo című darabját mutatják be 19 órától a Csokonai Színház nagyszínpadán. Koljada a kortárs orosz drámairodalom egyik legfontosabb alkotója. Maró humorú, kegyetlen darabjai kíméletlen őszinteséggel szedik ízére azt az embert, kit önnön képmásaként teremtett a szocializmus. Történetei fiatalokról szólnak, elvágyódásról, arról, hogy miként lehet élni egy letűnt kor emlékét őrző világban.


Koljada több mint hetven drámát írt, melyek jelentős részét Oroszország mellett Amerikában és Európában is bemutattak számos helyen. Az előadás rendezője, Barabás Árpád 1978-ban született Gyergyószentmiklóson, több mint tíz évig volt a Figura Stúdió Színház társulatának tagja.

mm 4714w0
A másik darab írója az a Roland Schimmelpfennig, akinek műveit számos európai színház tűzi műsorra. Az arab éjszaka helyszíne egy tömbház hetedik emeleti folyosója. Öt szereplő életének álmokból, véletlen találkozásokból létrejött szövete terül elénk, melynek szálai néha összekapcsolódva, néha különválva, párhuzamosan viszik előre a történetet, mely végül egy új szerelem és egy beteljesült bosszú csöndjébe, a sötétség hűvös nyugalmába fordul.


Albu István rendezésében Az arab éjszaka mindannyiunk számára érvényes kérdést vet fel: tudunk-e szabadok lenni álmainkban, vagy már ott sem merünk önmagunk lenni? Ez utóbbi előadást 14-én, 15-én és 16-án játssza a társulat 19 órától a Víg Kamaraszínházban.

 

A turné az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával jött létre.

 

süti beállítások módosítása