Ünnepi gálát és jótékonysági előadást tart a Harag György Társulat

Június 15-én vidám gálaműsorral búcsúztatja az évadot a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, június 18-i Fekete Péter előadásuk bevételét pedig beteg kollégájuk gyógykezelésére ajánlják fel.

Ünnepi gálával búcsúztatja az évadot a Harag György Társulat

 

Vidám gálaműsorral zárja az idei színházi évadot a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata 2014. június 15-én, vasárnap, 18 órától. Az ünnepi műsor rendezője Bessenyei István, fellépnek a társulat művészei, akik vidám jelenetekkel, versekkel, duettben és szólóban előadott énekszámokkal, táncokkal, szórakoztatják majd a közönséget. Szintén a gála keretében kerülnek átadásra az idei évad szakmai elismerései és közönségdíjai, amelyekkel a nézők és a társulat szavazatai, illetve a társulat művészeti tanácsának döntése alapján díjazzák a 2013/14-ben kiemelkedő művészi munkát végző színészeket. A gálán konferál Gál Ágnes és Nagy Orbán.

 

Mint a korábbi években, idén, a hatvanadik, ünnepi évadot lezáró gálát követően is sor kerül majd a megszokott kötetlen beszélgetésre, közvetlen találkozásra a színészekkel. A társulat zsíros kenyérrel és borral kedveskedik minden résztvevőnek. A gálára és az azt követő találkozóra a szatmárnémeti Szakszervezetek Művelődési Házának nagytermében, illetve előcsarnokában kerül sor, és az új helyszínen elegendő tér áll rendelkezésre a kényelmes társalgásra.

 

Jótékonysági célú operett-előadás

 

A Harag György Társulat június 18-i Fekete Péter előadásának teljes bevételét jótékony célra fordítja: az Északi Színház román társulatának egyik elismert művésze gyógykezeléséhez szeretnének így hozzájárulni, akit súlyos betegség támadott meg.

 

A társulat megkér minden kedves színházkedvelőt, ha teheti, tekintse meg az előadást, és járuljon hozzá egy szatmári művész gyógyulásához, hiszen, amellett, hogy felejthetetlen hangulatban tölthet el két és fél órát, adományával jó ügyet szolgálhat.

 

Az előadás ideje alatt a helyszínen elhelyezett urnába - a jegyek árán felül - szintén lehet pénzbeli felajánlásokat elhelyezni.

 

fekete1

 

Ki ne ismerné az olyan örökzöld slágereket, mint amilyenek a Szerelemhez nem kell szépség, a Lesz maga juszt is az enyém vagy a Holdvilágos éjszakán, amelyek már a címük hallatán is szinte minden korosztály fülében visszacsengenek. Sok egyéb közkedvelt sláger mellett az említettek is újra felcsendülnek majd, élőzenei kísérettel a Fekete Péter című zenés darabban.

 

A történet mi másról is szólhatna, mint a szerelemről, a fiatalságról, és akár ma, a 21. század rohanó hétköznapjaiban, a gazdasági válság kellős közepén is játszódhatna. Egyik főszereplője Lucien úr, akit akár a ma oly divatossá vált karrierépítő szinglik képviselőjeként is tisztelhetünk, és akit nem érdekel más, csupán a pénzhajhászás és a legjövedelmezőbb üzletek megkötése. Véletlenül botlik bele az örökké balszerencsés Pierre-be, és úgy gondolja, vissza nem térő befektetés lehet a váratlan vendég örök szerencsétlenségét kihasználni: részvénytársaságot alapít a pechére. Az üzlet kezdetben virágzik, ám beüt a krach, amikor Lucien és Pierre is szerelmes lesz. A bonyodalmak egyre csak fokozódnak, de a fináléra mindenki megtalálja a maga boldogságát - olvasható az előadás ajánlójában.

 

 fekete2

 

A Fekete Péter szereplői: Bodea Tibor, Kányádi Szilárd, Kovács Nikolett, Laczkó Tekla, István István, Gaál Gyula, Péter Attila Zsolt, László Zita, Varga Sándor, Marosszéki Tamás, Poszet Nándor, Kovács Éva, Bándi Johanna, Gál Ágnes, Czintos József, Tóth-Páll Miklós és Zákány Mihály.

 

Az operett-produkció rendezője Bessenyei István, díszletét Fornvald Gréti tervezte, jelmezei Szabó Anna munkáját dicsérik. Az előadás zenei vezetője Manfrédi Annamária, koreográfusa Gabriela Tănase, dramaturgja Bessenyei Gedő István, rendezőasszisztense Végh Balázs, ügyelője és súgója pedig Varga Katalin. A zenekar tagjai: Manfrédi Annamária (zongora), Anderco Péter (szólógitár), Sabo Marcel (basszusgitár), Cserey Csaba (ütőhangszerek)

 

Az előadást a társulat román felirattal játssza.

 

A gálára és az előadásra jegyek kaphatók a színház Horea úti jegypénztárában, 20 lejes egységáron, hétköznap 10 és 17 óra között, vagy előadások előtt egy órával a művelődési ház előterében; bővebb információkért a 0261-712106-os telefonszámon vagy a szervezes@harag.eu e-mailcímen lehet érdeklődni.