Színházzal vár a Püspöki Palota Sümegen

Immár negyedik alkalommal várja a közönséget a sümegi Palota Színházi Játékok programsorozat.

palota sumeg

Fotó: Vincze Péter

 

Tisler Anna, Sümeg város sajtóreferense az MTI-nek elmondta: a palotajátékok programsorozatának gerincét idén is a Pannon Várszínház előadásai adják. A sümegi színpadon láthatja a közönség a Toldi című musical-költeményt, amelynek zenéjét Szarka Gyula, a Ghymes frontembere szerezte. Jegyet válthat a nagyérdemű a Hegedűs a háztetőn című musicalre is, Gazdag Tibor főszereplésével – fűzte hozzá a sajtóreferens.

 

A legkisebbeknek szánják a szervezők Az óriás nyomában című zenés mesejátékot. A Meseautó című zenés vígjáték mellet része a programsorozatnak A padlás című musical is, amely közkívánatra került a műsorba – mondta. Tisler Anna kiemelte: a Figaro házassága című előadásban, amelyet június 14-én láthat a közönség, Rékasi Károly lesz a főszereplő.

 

A sümegi Püspöki Palota 2011-ben újulhatott meg, azóta nagyszerű ”díszlete” a színházi rendezvénysorozatnak, hiszen a palotaudvarról feltekintve a megszépült, kivilágított vár magaslik a publikum szeme elé. Tisler Anna hozzáfűzte: a 300 millió forintnyi európai uniós beruházás fejében vállalt kötelezettség az volt, hogy a palotát pezsgő élettel kell megtölteni, ennek része a színházi előadássorozat is – szögezte le. Hozzátette: számos kiállítás is várja az érdeklődőket a palotában a rendezvény ideje alatt, köztük Udvardi Erzsébet festőművész tárlata.

 

Forrás: MTI