Ők a 14. POSZT díjazottjai - Az Újvidéki Színházé a legjobb előadás

Gálaműsorral zárult a Pécsi Országos Színházi Találkozó, melynek keretében kiosztották a szakmai és a közönségzsűri díjait. Idén először a Színházi Dolgozók Szakszervezete is elismerést adott át. 

plak no logo

 

A Pécsi Országos Színházi Találkozót június 5-14. között immár 14. alkalommal rendezték meg Pécsett. A fesztivál díszvendége az idén 70. születésnapját ünneplő Huszti Péter Kossuth- és Jászai Mari díjas színművész, rendező, Érdemes- és Kiváló Művész volt.

 

A 2014-es válogatók, Császár Angela színművész és Sándor L. István színházi kritikus 2013. március 1. és 2014. március 9. között összesen 32 262 km-t utazott, több mint 300 előadást tekintett meg határon innen és túl, és végül 13 előadást választott ki. 

 

Saját bevallásuk szerint legfőbb alapelvük a szakmai minőség volt: az, hogy milyen alkotói és színészi teljesítmények jelennek meg az előadásokban. "Szerintem a művészetnek mindannyiunk közös emberi dimenzióit kell megnyitnia. Még a politizáló művészetnek is. (Erre a Katona előadásai jelentik a jó példát.) Szerintem a klasszikus görög kultúra adhat erre mintát nekünk. Az V. századi Athén is tele volt pártharcokkal és mocskos politikai játszmákkal. De a színház, a tragédia-előadások a mítoszok közös nyelvén szólaltak meg, amelyekről mindenki hasonlóképpen tudott gondolkodni, függetlenítve magát attól, hogy a belharcokban épp melyik oldalra sodródott. A válogatás során is azt kerestük, ami összeköt bennünket, s nem azt, ami szétválaszt" - fogalmazott interjúnkban Sándor L. István.

 

Az alábbiakban a díjazottak listáját közöljük.

 

 

 

A XIV. PÉCSI ORSZÁGOS SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓ DÍJAZOTTAI – 2014. JÚNIUS 14.:

 

 

A szakmai zsűri díjai:

 

Opera ultima 

Legjobb előadás:

Opera ultima

Rendező: Kokan Mladenović

Újvidéki Színház

 

aschertamas

Legjobb rendezés: 

Ascher Tamás

Fényevők

Katona József Színház, Budapest

 

elor

Legjobb női főszereplő: 

Elor Emina

Opera ultima

Újvidéki Színház

 

fodor 

Legjobb férfi főszereplő:

Fodor Tamás

Paul Foster: I. Erzsébet

Vádli Alkalmi Színházi Társulás, Budapest – Szkéné Színház, Budapest - FÜGE

 

 jordan

Legjobb női mellékszereplő:

Jordán Adél

Fényevők

Katona József Színház, Budapest

 

gergo

Legjobb férfi mellékszereplő: 

Kaszás Gergő

Paul Foster: I. Erzsébet

Vádli Alkalmi Színházi Társulás, Budapest – Szkéné Színház, Budapest - FÜGE

 

kepzelt

 fotó: Simara László/ poszt.hu

Legjobb díszlet: 

Fodor Viola

Mohácsi testvérek: A képzelt beteg

Örkény István Színház, Budapest

 

op

 Fotó: Mikus Csaba / poszt.hu

Legjobb jelmez:

Marina Sremac

Opera ultima

Újvidéki Színház

 

mohacsitestverek

 fotó: 168 óra

Legjobb dramaturg:

Mohácsi István és Mohácsi János

az Örkény István Színház A képzelt beteg című előadásának

dramaturgiai munkájáért

 

kovacsmarton

Legjobb színházi zene:

Kovács Márton

az Örkény István Színház A képzelt beteg és a Katona József Színház Fényevők című előadásának zenéjéért

 

alk

fotó: Rab Zoltán

Különdíj:

Alkésztisz

Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat

 

A színész zsűri díjai:

 

balazsaron

Legjobb férfi alakítás:

Balázs Áron

Opera ultima

Újvidéki Színház

 

hay

Legjobb női alakítás:

Hay Anna

A hosszabbik út

Kerekasztal Színház, Budapest- Szputnyik Hajózási Társaság, Budapest

 

A Fidelio díjai (a színész zsűri döntése szerint):

 

lovasrozi

Legjobb 30 év alatti színésznő:

Lovas Rozi

Bródy Sándor: A tanítónő

Miskolci Nemzeti Színház

 

molnararon

Legjobb 30 év alatti színész:

Molnár Áron

Sütő András: Az álomkommandó

Vígszínház, Budapest

 

A közönségzsűri díja:

csipke

Kolozsvári Állami Magyar Színház

Csipke

 

A Színházi Dolgozók Szakszervezetének

Básti Lajos díja:

koles

Köles Ferenc

Székely Csaba: Bányavakság

Csiky Gergely Színház, Kaposvár – Pécsi Nemzeti Színház

 

 

Színház.hu

 

 

süti beállítások módosítása