Nincs vége - A romagyilkosságokról szóló beszélgetést tartanak a Katonában

„Nincs vége.” A 2008–2009-ben elkövetett cigánygyilkosságokról kérdezi vendégeit - Nemes Csaba képzőművészt, Hajdú Eszter filmrendezőt, Máté Gábor rendezőt és Tábori Zoltán írót - Veiszer Alinda június 19-én, a Katona József Színház előcsarnokában.

A beszélgetés résztvevői a sorozatgyilkosságra reflektálnak.

 

A Cigány rulett című szociográfiai kötet szerzője, Tábori Zoltán azokra a településekre ment el, ahol 2008–2009-ben Molotov-koktélt robbantottak. Leginkább a gyilkosságok helyszínein élő emberek reakciója érdekelte: beszélt a szomszédokkal, járókelőkkel, polgármesterrel, rendőrrel, mindazokkal, akikkel az utcán, kocsmában, templom előtt találkozott. Közben megfigyelt, jegyzetelt. Ezekből a mozaikkockákból, valamint az utcák, házak pontos, láttató leírásából rajzolódik ki a gyilkosságok mögötti szociografikus háttér.

 

nincsvege

 

Június elejétől játsszák a mozikban Hajdú Eszter Ítélet Magyarországon című dokumentumfilmjét. Amikor nyilvánossá vált a romák elleni sorozatgyilkosságot tárgyaló per kezdő dátuma, Hajdú Eszter dokumentumfilm-rendező elhatározta, hogy az egész tárgyalás-sorozatot dokumentálja, emléket állítva ezzel az áldozatoknak. Az ő stábja volt az egyetlen, amely a tárgyalások minden napját dokumentálta.
 
Nemes Csaba képzőművész a sorozatgyilkosságok helyszínein készült sajtófotók alapján festett képeket. Még azelőtt kezdte el a munkát, hogy kiderült volna, kik a tettesek. A médiában megjelent fotókon szerény, átlagos vidéki házakat látni, a képeken a kontextus nélkül semmi sem árulkodik arról, hogy kik a lakói és mi történt a helyszíneken.
 
utolsohaz
Nemes Csaba: Az utolsó ház (2009)
 
Máté Gábor a romagyilkosságok után kérte fel Grecsó Krisztiánt, hogy a Tersánszky Józsi Jenő által megírt Cigányok című darabot ültesse át a mai magyar viszonyokra. Az alkotók, szereplők több előadás után találkoztak, beszélgettek fiatalokkal a témáról.
 
A június 19-én 19 órakor kezdődő beszélgetésen Tábori Zoltán, Nemes Csaba és Máté Gábor személyesen vesz részt, Hajdú Eszter pedig skype-on. Moderátor: Veiszer Alinda.
 

A program ingyenes.

 

süti beállítások módosítása