Kiosztották az idei évad szakmai elismeréseit a Bartók Kamaraszínházban

A Bartók Kamaraszínház 60. jubileumi évadának zárásaként pénteken kiosztották a teátrum szakmai díjait.

Az előző évek gyakorlata szerint a színház civil támogatói, a zsöllyetulajdonosok szavazták meg a színház vezetősége által megadott jelöltek közül az évad legkimagaslóbb színészi teljesítményéért járó Teátrista-díjat. A 2013/14-es szezon Teátrista-díját Szép Ernő Május! című egyfelvonásosának női főszerepéért Lapis Erika színművész kapta.

                         

bartok dijak

            

Az évad legjobb művészi teljesítménye alapján a színház művészei tikos szavazással döntöttek a Társulati-díj odaítéléséről. Az idei évadtól egyik évben a prózai tagozat, a másik évben pedig a tánctagozat művészei közül lehet választani. A 2013/14-es évad Társulati-díját, az évadban nyújtott kiemelkedő, sokrétű szerepformálásaiért (a Szegény Dániel! címszerepe, A padlás Hercege, a Kolpert úr Ralph káoszkutatója), valamint a Bartók Orfeum szerkesztői-rendezői-színészi munkájáért, a társulat tikos szavazata alapján Csadi Zoltán színművész kapta.

 

A Kulissza-díjat minden második évadban a teljes társulat (prózai és tánctagozat), valamint a színház összes dolgozója szavazata alapján a színház azon háttérdolgozója kapja, aki átlagon felüli munkájával, kreativitásával, színházszeretetével, jó kommunikációs készségével elősegíti a Bartók Kamaraszínház sikerét.

Az idei Kulissza-díjat a Bartók Kamaraszínház asszisztens-kellékese, Siegrist Cecília kapta.

 

süti beállítások módosítása