Almodóvar-filmből készül musical Londonban

Az asszonyok az idegösszeomlás szélén című Pedro Almodóvar-filmből készül musical a londoni West Enden, a bemutatót 2015 januárjában tartják - írta a BBC News.

 A madridi barátnőkről és kaotikus életükről szóló darab főszerepét Tamsin Greig brit színésznő kapta, aki először vállalt musical-szerepet. A művet a Tony-díjas Bartlett Sher rendezi.


"Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ügynököm biztatására énekelni tanultam, fejlesztettem a képességeimet és kipróbáltam magam más alkotói területeken, így aztán kifogytam a kifogásokból, hogy miért is ne vállaljam" - mesélte Greig, akit televíziós szerepeiről is ismernek a brit nézők, és a Sok hűhó semmiért című Shakespeare-darabban nyújtott alakításáért 2007-ben a kritikusok díját, valamint a Laurence Olivier-díjat is átvehette.

 

1288721976472


Az asszonyok az idegösszeomlás szélén a spanyol rendező első nemzetközileg is sikeressé vált munkája volt. Almodóvar maga is üdvözölte a darab színrevitelét.


"Jó érzés, hogy ez a film időtállónak bizonyult. Huszonhat évvel megalkotása után még mindig élő. Ezúttal a rendkívül tehetséges Bart Sher rendezésében Londonban lesz látható, a városban, amely számomra mindig a szabadság, az öröm és a modernség példaképe volt" - mondta a rendező.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása