L. Simon: "Nemzetközi összevetésben nem áll jól a magyar kultúra"

Nincs jó helyzetben Magyarország a nemzetközi kulturális versenytérben, mert "magunkba fordulók vagyunk", és bizonyos területeket szakmai belterjesség jellemez - mondta L. Simon László. A Miniszterelnökség parlamenti államtitkára Geszti Péterrel vett részt szombaton Mátrafüred-Sástón a Fidelitas csütörtöktől vasárnapig tartó nyári szabadegyetemén.

A Kultúra, és ami benne van című vita moderátora Balogh Ákos Gergely, a Mandiner hírportál főszerkesztője volt.


A kultúrpolitika aktuális kérdéseit feszegető beszélgetésen Geszti Péter úgy fogalmazott, hogy a popkultúrának sohasem volt semmilyen kormányzattal olyan viszonya, amilyet a kormányzat szeretett volna. "A popkultúra szabad, nehezen kezelhető dolog, szereti a saját világát élni, akkor is mondja a magáét, ha a hatalomnak nem tetszik" - mondta.


Szavai szerint egyértelmű rendszer állt fel, amely eldöntötte, mit tart támogatandónak, és mi az, amit nagyon nem szeret. Azok, akik az utóbbi kategóriában vannak, most már az éhhalál küszöbén állnak - tette hozzá. Szerinte aggályos az Artisjustól elterelt pénzek szétosztásának mechanizmusa is.

 

l simon

Fotó: Szabó Balázs, valasz.hu


L. Simon László emlékeztetett: az uniós direktívák szigorúan szabályozzák a szerzői jogi területet. Hozzátette: számos európai kultúrpolitikus úgy gondolja, sok tekintetben idejemúlt a jelenlegi szerzői jogi rendszer.


A popkultúra piaci helyzetét vázolva Geszti Péter kijelentette: a 2008-as gazdasági válság óta eltűntek a pénzek a kulturális piacról. Ennek következménye, hogy felértékelődött az állami pénzek szétosztóinak szerepe - mondta. "Kulturkampf van az országban, egymást ütik a pénzekért" - mondta. Geszti Péter kitért az ARC óriásplakát-kiállításokra is, mint mondta, a nagyvállalatok már nem mernek pénzt adni rá, mert félnek a következményektől.

 

L. Simon László szerint nemzetközi, különösen a környező országokkal való összevetésben nem áll jól a magyar kultúra. "Furcsa önképünk alakult ki. Trianon után a környező, a magyarokat kisebbségi létbe kényszerítő országok meg akarnak bennünket előzni, meg akarják mutatni, hogy az ő kultúrájuk legalább olyan jó, mint a miénk" - mondta.


Tudomásul kell venni - folytatta -, hogy létezik a nemzetközi kulturális versenytér, miközben mi "magunkba fordulók vagyunk", és bizonyos területeket szakmai belterjesség jellemez. Arról is beszélt, hogy "nagy a különbség önképünk és a világban rólunk kialakult kép között". Szerinte fontos tisztázni azt is, miben akarunk versenyezni a többi országgal. Az államtitkár szerint Magyarországon a színházi és a komolyzenei élet a pezsgő és izgalmas.

 

Kitért arra is, hogy a verseny élénkítése érdekében el lehet gondolkozni azon, hogy a tankönyvpiacon túli könyvkereskedelemben ne vállaljon-e nagyobb szerepet az állam. Jelenleg láthatóan nincs valós verseny, kartellezés van, aminek a fogyasztó látja kárát - mondta.

 

Forrás: MTI