Filin marad a Bolsoj művészeti vezetője

Nincs semmi indoka annak, hogy felmondjanak Szergej Filinnek, a moszkvai Nagyszínház balett-társulatának betegeskedő művészeti igazgatójának - jelentette ki a teátrum vezérigazgatója kedden.

Vlagyimir Urin a társulat kollektív szerződésének aláírását beharangozó tájékoztatón azt mondta, hogy a művészeti igazgató munkaszerződése 2016 áprilisáig érvényes, és annak felbontására semmi szükség nincs.


Szergej Filint a múlt héten a színházból kellett hirtelen kórházba kellett szállítani, mert allergiás ödéma keletkezett a szervezetében, de vasárnap már hazatérhetett.

 

filin

Szergej Filin (Fotó: AFP / Vasily Maximov)


A Bolsoj vezérigazgatója azt mondta, hogy a művészeti igazgató jól van. Filin egy előre betervezett vizsgálatra utazott Németországba és ha minden jól megy, akkor csütörtökön már részt vehet a színházi főpróbán.
A moszkvai Nagyszínházban Jean-Christophe Maillot francia koreográfus rendezésében a Makrancos hölgy balett pénteki világpremierjére készülnek.


Szergej Filint tavaly januárban lakása környékén támadták meg és kénsavat fröcsköltek az arcába. A balettigazgató arca és mindkét szeme súlyosan sérült, a látását is majdnem elveszítette. Azóta 28 műtéten van túl, de tavaly szeptemberben már visszatért társulati munkájához.


A támadás megszervezésével a Bolsoj volt vezető táncosát, Pavel Dmitricsenkót vádolták meg, akinek büntetését 6 évről 5 és fél évre enyhítette márciusban a moszkvai városi bíróság.

 

Forrás: MTI