Pénteken indul a Nyári kavalkád a szegedi városháza udvarán

Hosszú évek óta hagyomány, hogy a Szegedi Szabadtéri Játékok idején a neobarokk városháza egyedi hangulatú és kiváló akusztikájú udvarán könnyed nyáresti szórakozást ígérő koncerteket és színházi előadásokat szerveznek.

A minifesztivál idén Molnár György harmonikaművész triójának koncertjével kezdődik pénteken. A műsoron szerepelnek keringők, sanzonok, polkák, örökzöldek, swingek, tangók, de olyan harmonikán ritkábban előadott darabok, mint Brahms több magyar tánca vagy egy-egy latin stílusú cha-cha, bossa nova vagy rumba.

 

varoshaza szeged

 

Július 10-én Pataki Éva Edith és Marlene című darabját mutatják be a városháza udvarán Mészáros Márta rendezésében. A címszerepekben Botos Évával és Nagy-Kálózy Eszterrel látható előadás Edith Piaf és Marlene Dietrich alakján túl a két nő viszonyát, barátságát, rivalizálását, viszályait is felidézi.


Július 12-én zenés improvizatív stand-up előadásra várják a nézőket a szervezők. Kovács András Péter, Janklovics Péter és Illés Ferenc "jazz-up comedy" estje sok zenével és humorral szórakoztatja majd a közönséget.


A Nyári kavalkád zárásaként Szentpéteri Csilla és együttese koncertezik.

 

Forrás: MTI