"Magunkat se kímélve keressük a megoldást" - Zsámbékon a Közhely

Július 5-én a Közhely című előadás látható a Zsámbéki Színházi Bázison. A Tünet Együttes előadását Ardai Petra, a holland Space Theater egyik alapítója és vezetője rendezte, aki először van jelen alkotóként a Bázison. Amszterdamból online válaszolt a Bázispress kérdéseire egy új, ottani bemutatója előtt.

petra2


- Hogyan találkoztál a Tünet Együttessel?

- Először a 'Fekete, fehér, igen, nem' című helyspecifikus táncprodukcióban (Bodymoving, Tánckommandó 2011) dolgoztam velük, mint dramaturg. Más társulatok is részt vettek ezen a budapesti Erzsébet tér -Kazinczy utca tengelyen játszódó utcai performanszon. A közös pont: a társadalom-érzékeny művészet, az interaktivitás, a helyspecifikusság, a közérthetőség volt, meg az is, hogy megérintsük, bevonjuk a közönséget. Tavaly felkértek, hogy a Tünet tíz éves születésnapjára rendezzek egy rövid etűdöt, melynek alapja a VOKS című előadásuk közönségszavaztató koncepciója volt. Ez lett a ’Nem emlékszem, hogy így neveltek volna’. Egy, a személyes élet politikai aspektusából kiinduló darab, melyet a mai napig repertoáron tart az együttes. Ezután jött a Közhely.

 

- Mi jellemzi a saját színházadat, a Space-t?

- A Space a valóság színházi leképezését keresi. Áldokumentarista előadásainkon párbeszédet folytatunk a közönséggel, a társadalmi és politikai kérdéseket személyes közelségbe hozva. Mindezek az elemek a Közhelyben is megtalálhatók. Míg a Space kimegy a köztérbe, itt behozzuk a közteret a színházba. Az absztrakt mozgás és szöveg kombinációja új volt számomra. Valaha ugyan mozgásszínház szakon végeztem, de az a fajta koreografálás mégis más, mint a tánc. Nagyon élveztem, hogy táncosokkal dolgozhattam. Szerintem a Tünetnek jó értelemben vett kihívás volt a Space féle dokumentarista stílus, a valóság alapos megfigyelése. Az, hogy mi sose moralizálunk, hanem kérdéseket teszünk fel, amire magunk se tudjuk a választ. A közönséggel együtt, magunkat se kímélve keressük a megoldást. Az előadás egy párbeszéd a közönséggel.

 

- Milyen Space előadásokat láthattak már a magyar nézők és kikkel dolgoztál, dolgozol itt együtt?

- Emlékmű a jelennek (2007), Holland Cunami (2008, 2012) WorldwideHeroShow (2009), A hely, ahová tartozunk (2009), A felhő (2010,2012) Volt egyszer egy Csepelművek (2013). Általában a Műhelyalapítvánnyal, a Trafóval, a Placcc Fesztivállal és a Sziget Fesztivállal dolgozom együtt. Dramaturgom Veress Anna, videósom és grafikusom Szeleczki Rozi. Böröcz Judit pedig a magyar kreatív producerem és kutatóm. Velük szinte minden produkcióban együttműködök az utóbbi években. A tánckommandós előadásban, a WorldwideHeroShow-ban, illetve a Felhőben együtt dolgoztam Hód Adriennel, Dányi Viktóriával, Vajdai Vilmossal, Peer Krisztiánnal, Szamosi Zsófiával, Érsek-Obádovits Mercédesszel, Vass Imrével, Juhász Andrással, a MOME-vel, Szandtner Annával, Darvas Kristóffal, Thuróczy Szabolccsal, Yang Li-vel és még sok más alkotóval. Boross Martinnal most készülünk egy előadásra, amelynek Egyenes hajlam a munkacíme, Babarczy Eszterrel pedig egy privát történetekre épülő dunai sétán (performatív mobiltelefon applikáció) dolgozunk.

 

tunet

 

- Irodalmi adaptációt sosem rendeztél?

- Az első rendezésem, melynek tisztán irodalmi adaptáció lett volna a kiindulási pontja, Garaczi László Magyar Mátrix című, eddig még be nem mutatott darabja lett volna Csákányi Eszterrel a főszerepben, az Orlai produkció szárnyai alatt. Az élet közbeszólt, de ami késik nem múlik. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy most jött el az ideje. Most már képes vagyok a multidiszciplináris, interaktív, dokumentarista, nem szövegcentrikus, muzikális, vizuális, taktilis, unorthodox stílusomat egy író munkájához kötni. Évek óta fantáziálok például egy Thomas Mann Varázshegy adaptáción, amelynek kapcsán a közönség a davos-i szanatóriumot járhatná körbe. Vannak kevésbe nagyravágyó terveim is, mint például Sofi Oksanen-t rendezni, szappanoperát csinálni görög drámákra, vagy Csehovra alapozva… meg még rengeteg. Most jött el az ideje. Végre. Én nem a klasszikustól megyek a posztmodern fele, hanem vissza. De szerintem, ha Shakespeare-t rendezek majd, akkor is csak underground maradok. Bár manapság talán már nincs is más, mint underground, ha művészetről beszélünk.

 

- Miről szól a Közhely?

- Az előadás alapötlete az volt, hogy addig figyelünk egy karizmatikus teret, míg meg nem értjük, hogy mi zajlik rajta. Budapest egyik legkarizmatikusabb tere a Moszkva tér, és azt a lehetetlen feladatot adtuk magunknak, hogy addig figyeljük, míg közünk nem lesz hozzá. Egy perc Moszkva tér rengeteg történés. Egy perc Moszkva teret játszunk a színházban újra és újra, addig, míg közünk nem lesz hozzá. Amennyire csak egy előadás keretein belül lehetséges, minden oldalról, személyes történeteinken keresztül vizsgáljuk meg és éljük át újra az egészet, hogy jobban értsük a minket körülvevő világot és benne magunkat.

 

- Hogyan zajlottak az előkészületek és a próbák?

- A kutató, előkészítő fázisban nagyon könnyen ment a munka. Inspiráltuk egymást. Amikor elérkezett a végső forma meghatározása, akkor már küzdöttünk. Bonyolította a helyzetet, hogy Szabó Réka, az együttes vezetője maga is játszik a darabban, miközben koreográfus alkotótárs is volt. Tehát nagyon komplex volt a felállás, nehéz volt, de megcsináltuk és rengeteget tanultunk belőle. Legalábbis én. Hód Adrienn segítsége sokat oldott a munkafolyamaton. Hisz így Réka felszabadult a koreográfusi felelősség alól. Nagyon hasznos egy kívülálló friss szemlélete. Ezt hozta Adrienn a Közhelybe.

 

- Ismered-e a Bázist?

- Többször voltam ott, és remélem, hogy a jövő szezonban dolgozhatok is itt. Artner Szilvia új művészeti vezetővel pályáztunk egy helyi, női sorstörténeteket feldolgozó, azokat a görög drámákkal párhuzamba állító társadalmi-művészeti projektre, amelynek a munkacíme: Az életben maradtak. Ha ez a program megvalósulhatna, a lakosság szélesebb rétegeit vonhatnánk be a színházba, valamint tiszteleghetnénk a Bázis alapítója és megálmodója, Mátyás Irén előtt.

 

Forrás: bázispress