Mozartok egymás között – Kero az összetartó táborról

Az Operettszínház egyik nagy visszatérője lesz a következő évadban a Mozart! című musical, amelynek főszereplői a múlt héten összetartó táborban voltak, ahol a Mozartot játszó felnőtt, illetve a kis Amadét alakító gyerekszereplők egymásra hangolódhattak.

 

Kerényi Miklós Gábor, a darab rendezője ezúttal is ragaszkodott a „csapatépítéshez”, hiszen a tábornak több mint tíz évvel ezelőtt is nagy sikere volt.

 

 

mozarttábor4

 

- Mi a Mozart összetartó tábor lényege?

 

- A gyermekkori zseni és az érvényesülni akaró ember kettőssége jellemzi a Mozart figurát. Ennek a megjelenítése a színpadon komoly kihívás: nagy nehézséget jelent eljátszani a gyerek Mozartot, mivel egy kisgyerek nem tud úgy zenélni és énekelni, hogy az vetélkedjen egy felnőtt alakításával. Az én „találmányom” tulajdonképpen az, hogy olyan tornász fiatalokat választunk a szerepre, akik saját műfajukban zsenik, és ebben a mozgáskultúrában, fölényesen verik a felnőtteket, így ők még izgalmasabbá teszik az előadást. Ugyanúgy, mint a felnőtt színészek, ezek a fiatal srácok is különböző egyéniségek, mindegyikük valami mást ad a darabhoz. Az összetartó tábor egyik fő célja, hogy ezek a színes egyéniségek, kicsik és nagyok, két színpadi Mozart-generáció összecsiszolódjon, egymásra hangolódjon, hogy lássuk, hogyan egészítik majd ki egymást a színpadon. Jó látni, hogy rengeteget tanulnak egymástól.

 

- Hogyan képzeljünk el egy napot? Szabadfoglalkozás van, mindenki barátkozik…

 

- Természetesen van közös játék, úszás is, de alapvetően egy meghatározott napirendet követünk: ének- illetve színi foglalkozásokat tartunk, valamint helyzetgyakorlatokat.  Bár szerepük szerint a musicalben a kis Amadeusok nem énekelnek, a táborban énekeltetjük őket is. Ennek oka, hogy az a színpadi tánc, mozgás, amit majd az előadás során végeznek, zenére történik, és tökéletes pontosságot kíván, aminek alapja, hogy a gyerekek felismerjék, érezzék a muzsikát. Mivel tornász gyerekekről van szó, ezt a feladatot az is segíti, ha ők maguk énekelnek mozgás közben. Természetesen a munka mellett a közös úszással, edzéssel nagyon bensőséges viszony alakul ki kicsik és nagyok között. A gyerekeket például a felnőttek altatják el – aztán van, hogy ők alszanak el előbb (nevet). Érdekes és nagyon jó érzés látni, ahogyan eddig egymás számára idegen gyerekek és felnőttek egymáshoz nőnek, megszeretik egymást, rengeteg közös élményt szereznek, és ez teljesen új szintre emeli a kapcsolatukat. Az együtt töltött idő során pedig a szereplők egyre közelebb kerülnek a lelki képmásukhoz is, amellyel majd a színpadon is összetalálkoznak.

 

mozarttabor2 

 

- Milyenek a tapasztalatai a mostani összetartó táborról a 2003-as bemutatót megelőzőhöz viszonyítva?

 

- Hasonló volt az élmény és hasonlóak a tapasztalatok. Akkor és most is egy rendkívül nyitott, lelkes, egymásra fogékony csapat jött össze. Igazából a résztvevők számára ez az összetartó tábor egyfajta meglepetés, még akkor is, ha elméletben tudják, mi történik majd a pár nap alatt. Mégis rácsodálkoznak arra, hogy a táborban mennyire megváltozik az egymáshoz való viszonyuk. A másik érdekesség, hogy annak idején és most is, ezek a nagyon fegyelmezett tornász gyerekek rettenetesen élvezték a színházat, ami ugyan szintén fegyelmet kíván, de ad egy olyan önmegvalósítási lehetőséget számukra, ami teljesen új élményt jelent. Óriási látni, ahogyan ezek a srácok együtt élnek, játszanak a színészekkel, miközben teljes értékű partnereik tudnak lenni, pontosan azért, mert felismerik, hogy bizonyos dolgokban ők sokkal jobbak a felnőtteknél. Talán annyi különbséget vélek felfedezni a sok évvel ezelőtti és a mostani tábor, illetve a résztvevők között, hogy a 2014-es kis Mozartok, a gyerekek, jóval önállóbbak, mint a tizenkét évvel ezelőttiek, a felnőtteknek pedig igencsak össze kell szedniük magukat, hogy tartsák velük a tempót. Ennek ellenére mindkét tábor egy-oda vissza tanulási folyamat része volt: a felnőttek legalább annyit kaptak, és annyit tanultak a kicsiktől, mint ők tőlük.

 

- Az idei táborban talán volt még egy újdonság: nem csak kis és nagy, hanem régi és új Mozartok is résztvevői voltak

 

Igen, az összetartó táborban ezúttal a kis Amedeusok mellett a felnőttek közül az új szereplők, Veréb Tamás, Kocsis Dénes és Farkas Tamás is szokták a Mozart-létet. Annak, aki eljátszhatja, a Mozart egy meghatározó szerep a pályáján, mint Dolhai Attila és Mészáros Árpád Zsolt esetében – hiszem, hogy a mostani fiatalok szakmai életében is az lesz. Hozzá kell tennem, hogy annak idején a Mozart! című musical meghatározóvá válta a kölyök Amadeusok számára is, hiszen abból a három gyerekből, akik a 2003-ban bemutatott darabban játszottak, ketten élvonalbeli táncosok lettek. Rónai Attila és Rónai Andris, akik annak idején tornászként kerültek a produkcióba, ma a legtehetségesebb fiatal magyar balettművészek közé tartoznak, és jelenleg Bostonban illetve Londonban táncolnak.

 

mozartábor3

 

- Ahogy mesél a Mozart-táborról, a multik csapatépítői jutnak eszembe...

 

- Nem véletlen – én hiszek a csapatépítésben! Alternatív rendezőként kezdtem a pályámat, ahol az volt kiindulópont, hogy a csapatnak, akivel együtt dolgoztam, össze kellett rázódnia, egymásra kellett hangolódnia, meg kellett ismerni egymás rezdüléseit. Így elmondhatjuk, hogy ezt a rendezői felfogást, ami most a Mozart! esetében is nagyon hasznosnak bizonyul, már ifjú koromból hozom magammal. A csapatépítésben egy másik aspektusból is hiszek: azt vallom, hogy a zenés színház bizonyos értelemben nagyon közel áll a sporthoz. Túl azon, hogy sokat táncolunk – ami a sporthoz hasonlóan komoly fizikai teljesítményt kíván –, a zenés színház is igényli az olyan típusú szellemi és fizikai felkészülést segítő összetartást, ami a sportolók edzőtáboraihoz hasonlítható. Az összetartó tábor abból a szempontból is igen hasznos, hogy a felnőttek számára már önmagában óriási fegyelmező erőt jelent a gyerekek jelenléte. Jó érzés látni azt is, amikor ezek a gyerekek is ráébrednek arra, hogy itt milyen komoly munka folyik: alapvetően nagy rosszcsontok, de abban a pillanatban, hogy érzik, dolgozni kell, vagy instrukciót, esetleg csak egy szigorúbb pillantást kapnak, azonnal váltani tudnak, mint egy fegyelmezett harcművész.

 

- Hogy mindez így működjön, gondolom remek pedagógiai érzéket kíván a rendezőtől, illetve a felnőtt színészektől is...

 

- Ez kétségtelen. Nagyon sokat dolgoztam amatőr színészekkel, gyerekcsoportokkal, nem véletlen, hogy ebben a mostani feladatban nagy örömömet lelem. Az elégedettségemet erősíti, amikor látom, hogyan találnak egymásra a szereplők, kicsik és nagyok; amikor a gyerek Amadé összetalálkozik a nagy és tehetséges önmagával – az egy nagy pillanat, a táborban és az előadásban egyaránt.

 

Kodova Michaela / Színház.hu