Színészkatonák, fogolyprimadonnák - Kiállítás nyílik Zsámbékon

Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet az első világháború kitörésének centenáriumán a színháztörténet egy kevéssé ismert, de annál izgalmasabb fejezetét idézi fel új időszaki kiállításán. A Színészkatonák, fogolyprimadonnák című tárlat a háború idején szervezett hivatásos és amatőr frontszínházakat és a szibériai magyar fogolyszínházakat mutatja be.

A kiállítás 2014. július 19-én, szombaton 18 órakor nyílik a Zsámbéki Színházi Bázison.

Fotó: OSZMI

Az Első Magyar Frontszínház több mint egy éves működését (1917. április–1918. nyara) számos fotó, grafika, plakát, levél dokumentálja. A társulat bejárta az orosz, a szerb, az olasz és a román frontot, a „vándorlás” során készített fotóanyag színházi és hadtörténeti szempontból egyaránt érdekes. Megemlékeznek a harcok szünetében rögtönzött, katonák által rendezett színielőadásokról is.

A szibériai magyar hadifoglyok által létrehozott, 1915–1922 között működött fogolyszínházak világa fotókon, grafikákon, kéziratokon, újságokon, plakátokon keresztül elevenedik meg, melyek között olyan páratlan ritkaságok is találhatók, mint a nyikolszki hadifoglyok kabaréjának nagyméretű, festett plakátjai, vagy az egy példányban, kézírással készült Napkelet című szibériai magyar újság lapszámai, melyek Trojckoszavszkban és Verhnyeugyinszkban jelentek meg. A fogolyszínházak működését, színészeit és „színésznőit” bemutató dokumentumok jól tükrözik a magyar hadifoglyok küzdő-képességének, találékonyságának, életszeretetének legyőzhetetlenségét.

Azokról a színészekről sem feledkezik meg a kiállítás, akik katonaként szolgálták a hazát, vagy a hátországban maradva jótékonysági akciókban való aktív részvétellel vették ki részüket a „nagy háborúból”.

A kiállítás kurátora: Sipőcz Mariann

A vándorkiállítás 2014. augusztus 10-ig látható a Zsámbéki Színházi Bázison.

A Frontszínház, Mühlbeck Károly karikatúrája a Színházi Életben

Az első világháború kitörésével a magyar társadalom hirtelen kettészakadt: frontvonalról és hátországról beszéltek az emberek. A hadüzenet és a mozgósítás szinte valamennyi színház intézménytörténetében korszakhatár lett, ugyanakkor a háború döntő változásokat hozott a színésztársadalom életében is. Besorozták a hadköteles férfiakat, csak azok a művészek kaptak mentesítést, akiket valóban nem tudtak nélkülözni a vezető színházak. Bár a villámháborús haditerv szellemében a Nemzeti Színházat a háború végéig ki sem akarták nyitni, a harc elhúzódása, az állóháború kialakulása különös színházi forma megjelenéséhez vezetett. A német hadvezetés példáját követve az Armee Oberkommando 1917 márciusában kezdeményezte, hogy magyar színtársulatot szervezzenek a fronton harcoló katonák szórakoztatására.

Az előkészület munkáiba Roboz Elek vezetésével bekapcsolódott az Országos Színészegyesület. A szervezéssel Komjáthy János színigazgatót bízták meg. A társulat fizetését a kultuszminisztérium folyósította: havi négyezer koronát. A hadvezetés vasúti kocsit bocsátott rendelkezésükre – ez szolgált lakóhelyül is –, és tiszti ellátásban részesítette a művészeket.

Leányvásár, Berezovka 

Az indulás előtt tíz napig Budapesten próbált a társulat. Az Első Magyar Tábori Színház – vagy ahogyan még említették: a Magyar Tábori Színház – a fennmaradt színlap szerint: a „legfelsőbb hadvezetőség sajtó főhadiszállása utasítására” 1917. április 3-án Lembergben mutatkozott be. A társulat műsorán Gerő Károly Próbaházasság, Gárdonyi Géza A bor, Follinusz Aurél Náni, Molnár Ferenc A doktor úr és Drégely Gábor A kisasszony férje című színjátéka szerepelt. A főbb szerepeket Komáromy Gizella, Batizfalvy Elza, Beness Ilona, Szász Anna, Dörgei Jolán, Zilahy Gyula, Komjáthy János, Pázmán Ferenc, Bálint Béla, Gózon Béla, Rogoz Imre, Izsó Miklós és D. Nagy Gyula játszotta. Tagja volt a társulatnak Kondor Ernő hegedűművész-dalköltő és Mály Károly karmester. A társasággal utazott mint katonai vezető Petykó József honvédszázados.

A frontszínház további állomásait a háborús titokvédelem miatt nehezen lehet rekonstruálni, mindössze annyit tudunk biztosan, hogy 1917. április 7-én és 8-án Złoczów következett, 1917. április 19-től Belgrádban, majd a déli frontvonal közelében lévő jelentősebb településeken léptek színpadra a művészek.

 A Csárdáskirálynő, Krasznaja Recska

A színházteremtés a frontvonal másik oldalán ugyanúgy jelen volt. A hadifogságba került katonatisztek ugyanis minden igyekezetükkel megpróbálták elfelejteni, hogy személyes szabadságuktól megfosztottan, a világtól elzártan fogolytáborban élnek. A színházi és zenei előadás létrehozása során – csekély szabadságjogukat gyakorolva – társaságokat, társulásokat, egyesületeket szervezhettek; az előadás külsőségeivel pedig felidézhették a háború előtti, a fogságba esés előtti életmódjukat. Az előadásokat általában valamilyen ünnepi alkalommal (karácsony, szilveszter) rendezték. A színlapokat és a jegyeket kezdetleges nyomdai eljárással és szerény grafikai megoldásokkal készítették. Kezdetleges volt a színjátszóhely is. Az előadások gyakran a szállásul szolgáló barakkban vagy a tábor ebédlőjében folytak.

Több hadifogolytábor színielőadásairól maradtak fenn dokumentumok: színlapok, műsorfüzetek, színházi újságok. Elek Vidor írása szerint – Színházi Élet 1918. 35. szám – Taskentben már 1915 szilveszterén tartottak színházi előadást. Kisebb jeleneteket, kabarédalokat adtak elő. Az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tárában őrzött aprónyomtatvány tanúsítja, hogy egy meg nem nevezett tábor 26-os barakkjában 1916. augusztus 27-én énekes-táncos estet rendezett a Kis Színház. A Razdolnoei Tisztifogolytábor Magyar Műkedvelő Egyesületének 1917. február 10-én volt a megnyitó előadása, amelyet február 27-én Farsangi Cabaret követett, április 21-én pedig Ibsen A vadkacsa című drámája került színre.

Az első világháborús magyar front- és hadifogolyszínházakról bővebben itt olvasható.

Forrás: OSZMI, mek.oszk.hu