A kávéház - A Városmajorin vendégszerepel a veszprémi társulat

Carlo Goldoni A kávéház című vígjátékával vendégeskedik a Veszprémi Petőfi Színház a Városmajori Szabadtéri Színpadon július 17-én, csütörtökön este nyolc órakor.

Az előadás rendezője Valló Péter, a főbb szerepekben Oberfrank Pál, Szalma Tamás, Haumann Máté, Trokán Anna, Kőrösi Csaba és Kéri Kitty látható.

 

kavehaz veszprem1

 

A Budapesti Nyári Fesztivál keretében megrendezett Városmajori Színházi Szemlén a veszprémi társulat nemrég szerepelt az Adáshiba című komédiával. A szervezők idén versenyen kívüli produkciókat is meghívtak a találkozóra. Így a Petőfi Színház A kávéház című vígjátékkal, a fehérvári társulat az Indul a bakterház és a Pillangó című darabokkal lép színpadra. A győriek A kriplivel, a kaposváriak pedig A király beszéde című előadással érkeznek a Városmajorba.

 

 

A Kossuth-díjas Valló Péter nem először állította színpadra A kávéházat. Ugyanakkor mindig igyekszik új rétegeit kibontani, ezért is fordíttatta újra Sediánszky Nórával. A veszprémi feldolgozásban a mai korba helyezte a történetet, és a játékteret is ennek megfelelően teremtette meg. A rendező szerint A kávéház ma is arra hívja fel a figyelmet, mint Goldoni idején: az erkölcsi romlás, rombolás és a rend széthullása itt zajlik körülöttünk, még ha nevetünk is rajta.

 

 

kavehaz veszprem2

 

"Sok Goldonit rendeztem életemben. A kávéház különösen közel áll hozzám egyszerűen azért, mert olyan dilemmával találkozunk a darabban, ami ma ugyanúgy nem hagy bennünket nyugodni, ahogy Goldonit sem hagyta a maga korában. Van egy nagyon rossztermészetű ember, bizonyos Don Marzio, aki a világ elé tár mindent, ami a fülébe jut, vagy amit kinyomoz. Más szóval pletykás, mindenkinek rossz hírét kelti. Eddig ez egy nagyon egyszerű vígjátéki helyzet. Az a bökkenő, hogy a város népe elköveti azokat a gazemberségeket, amikkel vádolják. A tizennyolcadik századi Velence egy erkölcsileg nagyon erodálódó társadalom, és ez a világ megérdemelné, hogy valaki szembesítse a vétkeivel. Kétségtelen, hogy az a módszer, amivel Don Marzio próbálkozik erre nem a legalkalmasabb, mert lényegében a közösségeinket fenntartó szokásjogot sérti, amikor mindent kifecseg. A társadalom erkölcsi dilemmái manapság éppúgy rettenetesen érvényesek, fontosak. (...) Goldoni darabja a maga korában is kortárs volt, és igazából ezt a kortárs darabot kell kortárs hangon megszólaltatni. Azért helyezem a mába, mert egy mai színdarabnak íródott a maga idejében, és a probléma, amivel foglalkozik, kifejezetten aktuális probléma. Sok minden, ami Goldoninál fikciónak tűnik vagy lebegtetve van a kor erkölcsi standardjei miatt - gondolok itt különféle csalfa szerelmi viszonyokra - a mai világunkban lényegesen nyitottabban és zavarba ejtőbb közvetlenséggel kell, hogy megjelenjen. Ennyiben mindenképpen valamivel nyersebbnek kell lennie, mint az eredeti Goldoni." - Valló Péter az előadásról - részlet a Fidelio interjújából

 

Forrás: Veszprémi Petőfi Színház, Fidelio

 

 

 

süti beállítások módosítása