A Nógrád megyei faluban, ahol Tolnay Klári a gyermekéveit töltötte, domborművet avattak a nevét viselő emlékház falán.
Harmat M. Imre alkotását családja ajándékozta az emlékháznak. A két évtizede elhunyt felvidéki képzőművészt az Euridiké című darab ihlette, annak egyik jelenetét örökítette meg, a domborművön Tolnay Klári és Darvas Iván látható.
L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára avató beszédében azt mondta: egy hosszú életet élt, nagy pályaívet befutott színésznő életéről gondolhatnánk, hogy az csupa csillogás, szépség és siker. Tolnay Klári életét végigkísérte a figyelem és a közönség szeretete, de igaz az is, hogy gyötrelmes, fájdalmas, küzdelmekkel teli élete volt, "amely minden bizonnyal kellett ehhez a nagyszerű művészi teljesítményhez, amely hitelesítette alkotóként, színművészként" - fogalmazott az államtitkár. Felidézte, hogy Tolnay Klári a háború alatt, idő előtt adott életet második gyermekének, majd elveszítette őt; fiatalon maradt a férje nélkül, aki nyugatra távozott, majd 16 éves lánya az 1956-os forradalom és szabadságharc idején az apja után ment. L. Simon László reményét fejezte ki, hogy sok nemzedék ismerheti meg a nemzet nagy színésznőjét, csodálatos alakításait a szeretetteljes, családias hangulatú mohorai emlékházban.
A mohorai Tolnay Klári Emlékház
Balla István, a Tolnay Klári Kulturális és Művészeti Egyesület elnöke húsz éve hozta létre az emlékház alapját adó kiállítást. Az 1998-ban elhunyt Tolnay Klári már nem láthatta a mohorai múzeumot, amelyben az ő dalai csendülnek fel, de személyesen is több tárggyal ajándékozta meg a gyűjteményt.
Barna János, a Nógrád megyei önkormányzat elnöke az emlékház udvarán tartott ünnepségen úgy fogalmazott: bár Tolnay Klári Budapesten született, de Mohorán nőtt fel, és ezer szállal kötődött a településhez. Magába szívhatta a palóc hagyományokat és értékrendet, a vendégszerető nógrádiak bölcsességét. Mi, nógrádiak, büszkék vagyunk Tolnay Klárira - tette hozzá.
Ács Piroska, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) igazgatója emlékező beszédében elmondta, a centenárium évében kiállítások, rendezvények sora segíti felidézni Tolnay Klári alakját, a Magyar Művészeti Akadémia például emlékérmet alapított. Az OSZMI kiállítóhelyén, a Bajor Gizi Színészmúzeumban Díva-színész-nő címmel rendezett tárlatot, amelyen Tolnay Klári mellett születésük századik évfordulóján két kiváló pályatársáról, Lukács Margitról és Mészáros Ágiról is megemlékeztek.
A Magyar Posta szombaton Mohorán mutatta be a Tolnay-centenáriumra kibocsátott bélyeget. Marozsán Imre filatéliai osztályvezető elmondta, hogy a bélyeg négy bélyegképből áll Tolnay Klári portréjával, a keretrajzon a mohorai emlékház tárgyairól készített grafikákat helyezték el. A bélyeghez készült alkalmi borítékot a művésznő aláírását tartalmazó bélyegzővel látták el.
Forrás: MTI