Zsámbékon a Kérész - Villáminterjú Goda Gáborral

Goda Gábor, az Artus Stúdió alapítója és rendezője, az idei zsámbéki nyár "színházi alkimistája" beszél a Kérész Művek július 19-i előadásáról.

Goda


A Kérész Művek egy sorozat?

Talán inkább egy formanyelv. Olyan előadásokból áll, amelyek egy nap alatt készülnek el, és egyszer adjuk őket elő. Minden alkalommal új darab születik.

 

Milyen színházi módszer van mögötte?

Igazából azt tudom elmondani, hogy mi a tapasztalat. Az volt eddig, hogy reggel találkoztunk, mindenki hozott egy kész ötletet, minél tömörebbet, tisztábbat, vizuálisan megfogalmazottat. Korábban nem is voltak témák, tömör, tiszta jelenetek készültek, zenék, képek, amiket haikuknak neveztünk, amikből összeállt az egész. A szereplők felkérik egymást a különböző jelenetekben való együttműködésre. Tehát reggel átbeszéljük, tisztogatjuk az ötleteket, nem mindent csinálunk meg, csak azt, amiről úgy látjuk, hogy aznap képesek vagyunk. Az egész nap arról szól aztán, hogy ezt kidolgozzuk és közben néha videók születnek, koreográfiák, jelenetek, szövegek, Hihetetlenül intenzív az egész. Egész nap figyelem a munkát, hátha bele kell nyúlni, valahogy próbálom összegyűrni egységessé. Délután ötre elkészülök a koncepcióval, meg mindenki a maga dolgával, és aztán megszerkesztjük közösen az estet, hogy egységes egész legyen belőle, ami aztán csak a nézők jelenlétében születik meg.

 

0730 Artus FerenczAttila 617 411 90

Fotó: Ferencz Attila

 

A nézőket is bevonjátok?

Alapvetően nincsen interakció velük. Elképzelhető persze, hogy az este egy pontján behívják a nézőket a szereplők az előadásba, de ezt is csak az este szüli meg.

 

Milyen helyszínt találtál itt alkalmasnak az előadásra?

Fontos a helyszín. Eddig mindig az Artusban csináltuk a Kérészt, ahol egy vendéglátói, kocsmai helyzet teremtettünk, amit beleépítettünk a színházba. Ez most is így lesz: nem egy kocsmába megyünk színházat csinálni, hanem egy színházat rendezünk át kocsmává és megpróbálunk nem színházi helyezette teremteni, hanem sokkal inkább valami együttlétet. Itt Zsámbékon is az a fontos, hogy olyan helyzetet teremtsünk, hogy ne idézzen meg semmilyen színházi formát, még a sétáló színházi formát se. Mert a zsámbéki térnek van múltja, ami előhív bizonyos beidegződéseket és ezeket kerülni akartam. Ezért egy pikniket csinálunk a Pulcinella hangár tetején, ahonnan gyönyörű kilátás van. A piknik közben mellékesen történnek olyan események, ami miatt a helyzet átminősülhet, és akár színházivá is válhat, de ez inkább egy lehetőség és sohasem válik céllá. Az a cél, hogy az egész valamiféle szellemiséget kapjon anélkül, hogy színházi szabályrendszert követnénk.

 

bm024 617 411 90

 

Mi a témája az első zsámbéki Kérésznek?

Most a száműzetés volt az a szó, amit szétküldtünk mindenkinek, hogy gondolkodjon rajta, és eköré próbáljon álmodni képeket, jeleneteket vagy zenéket. Azért is nem pontosítottam témaként, hanem inkább szóként, hogy a résztvevőknek ez mit jelent. A Lukács Lacinak jutott eszébe ez a tematika és egy komoly leírást küldött nekem erről. Annyiban maradtunk, hogy nem tágítjuk ezt a témát, hanem kiindulópontként használjuk. Nagyon nyitott a fogalomkör, de jól körül is határolható. Lehet társadalmi vonzata, de utalhat egy ember belső világára is. Nagyon tág és mégis konkrét fogalom.

 

Kik a résztvevők?

A Kompánia és az Artus közös munkája ez és még kívülről is lesznek emberek. Debreczeni Márton, Mózi (Mózes Zoltán), Ferencz Krisztina, KáGé (Kocsia Gábor), aki ős Artusos, a Kompániából Kemény Rozi, Majer Zita, Szalai Heni, Lukács László és Hepes Miklós (Hepi). Kiss Krisztián lesz a felkért zenész, a Laci fia Lukács Máté vizuális művészkedik, aki most végzett.

 

Nem először dolgozol a Bázison a Kompániával. Milyennek látod te ezt a helyet?

A száműzetés témát ez a hely nagyon hozza. A világtól, mindentől távol. Felmerül egyből, hogy ki is a száműzött? Aki ide jön dolgozni, vagy, aki a városban marad. Kifejezetten izgalmas lesz ez az előadás a naplementében, a rakéták egykori tárhelye felett. Nagyon nyitott hely, vannak már bejáratott helyszínek, és vannak azokhoz kötődő színházi formanyelvek. Minden, ami kivonul a színházból az nagyon közel áll hozzám. Bármi másból színházat csinálni, olyan tereket humanizálni, mint egy rakétabázis vagy egy gyár, vagy egy erdő. Olyan helyszínekre menni, ami nem művészetre születet, de képes művészet lenni. Ilyen helyen dolgozni öröm, mert mindig azt mutatja, hogy minden átalakítható, mindenből ki lehet hozni a szellemiséget.

 

Az interjút készítette: Artner Szilvia

Forrás: Zsámbéki Színházi Bázis