Kezdődik a 24. Thealter Szegeden

A kiváló minősítésű művészeti fesztivál július 18-26. között 11 helyszínen közel 70 programmal várja Szegeden a színházkedvelőket.

A fesztivál díszvendége Urbán András rendező, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház igazgatója. A Jászai Mari- és Párhuzamos Kultúráért-díjas alkotó két előadását láthatják a nézők. A Rózsák című Tolnai Ottó-adaptációt saját társulatával, a KDSZ művészeivel állította színpadra, az Újvidéki Színház Végel László regénye nyomán készült, többszörösen díjnyertes Neoplanta című előadásának pedig szintén Szegeden lesz a magyarországi premierje.

 

A találkozó hagyományaihoz híven idén is képviselteti magát az utánpótlás. A fesztivál programjának újra kiemelt része a műhelymunka. A színházi képzésben résztvevő fiatalok részére meghirdetett THEALTER Tea for Two tréningkurzusok vezetésére a fesztivál díszvendége, Urbán András, Horváth Csaba, valamint Gemza Péter és Mészáros Tibor vállalkoztak. A workshop címe: Hallasd a hangod! – Antigone Realoded, a kurzusok résztvevői közösen dolgozva fogalmazzák újra, igazítják magukra a klasszikus dráma problematikáját, a munkafolyamatot fiatal színházi újságírók dokumentálják. A munka már elkezdődött, a tréningbemutatókat a fesztivál nyitó, illetve záró napján láthatja a közönség.

 

 

A szentesi Horváth Mihály Gimnázium csapata szintén az Antigoné problematikára reflektál a Gyűlölni nem… címmel készülő utcaszínházi produkcióval, és látható lesz a Keleti István Alapfokú Művészeti Iskola és Művészeti Szakközépiskola diákjaiból alakult Rokka formáció Kirakat című, verbatim színházi módszerrel készült előadása is. A fesztivál zárónapján visszatér Szegedre a fiatal, de igen sikeres k2 Színház, a Mielőtt az éj leszáll! című Brecht-adaptációval.

 

mielott az ej

k2 Színház: Mielőtt az éj leszáll!

Fotó: Csata Hanna

 

A hazai független színházi előadások közül látható lesz a Forte Társulat – Szkéné Színház Horváth Csaba rendezésében készült Irtás című előadása. A fesztiválon két alkalommal mutatják be Pintér Béla és Társulata Titkaink című produkcióját.

 

A fizikai, illetve táncszínházi vonalat erősíti Fehér Ferenc Morgan and Freeman című friss bemutatója, amely elnyerte a Veszprémi Táncfesztivál Összművészeti díját, illetve Dányi Viktória – Molnár Csaba – Vadas Zsófia Tamara táncos-koreográfusok produkciója, a Nyúzzatok meg!. Az előadás elnyerte a 2013-as év legkiemelkedőbb hazai kortárs táncelőadásainak járó Lábán Rudolf-díjat, emellett a nagy múltú európai kortárstánc hálózat, az Aerowaves szakmai zsűrije tavasszal több száz jelentkező közül beválogatta az évad legjobb, fiatal alkotók által készített kortárstánc produkcióit felvonultató Aerowaves Spring Forward fesztiválra.

 

nyuzzatok neg

Dányi Viktória – Molnár Csaba – Vadas Zsófia Tamara: Nyúzzatok meg!.

 

Az Ágens Társulat Kurtizánképző című, interaktív színházi terápiája, valamint a Cirko-Gejzír Mozi-Manna Produkció: Kettős behatolás című felnőtteknek szóló produkciója a Rongy Kocsmában lesz látható.

 

A debreceni Csokonai Nemzeti Színház Beckett Első szerelem című novellája alapján készített előadását Gemza Péter, az Orlai Produkciós Iroda friss bemutatóját, a Gerlóczy Márton regényéből készült A csemegepultos naplóját Göttinger Pál rendezte. Mindkét előadás ősbemutatóként került magyar színpadra.

 

Szegedi produkciókban sem lesz hiány: az Art Nuans Merülés című bábetűdje, valamint a Barboncás Társulat Halálian jó története a Régi Zsinagóga udvarán lesz látható. A Régi Zsinagóga épülete elől indulnak a Homo Ludens Project és a MASZK Egyesület egyszemélyes színházi autói, a Car-Men előadásokkal. A Metanoia Artopédia Jég-doktrínák – variációk a náci retorikára című alkotása két alkalommal lesz látható a Grand Caféban.

 

A magyar produkciók nemzetközi kontextusát a főprogram negyedik pillére adja. A THEALTER karakterét megőrizve továbbra is a Déli Vonal szellemében, elsősorban Kelet- és Dél-Európa izgalmas színházai közül válogattak, és a hagyományoknak megfelelően vendégül látnak határon túli magyar alkotókat is. Visszatér Szegedre a szlovén Via Negativa a Mandićgép című, különleges produkcióval, melyben az elismert kőszínházi színész, Marko Mandić 15 év 37 klasszikus és kortárs drámai szerepeinek alakjait gyűjti egybe és értelmezi újra. Hosszú idő után újra látható lesz Szegeden egy közös előadással az izraeli Clipa Theater és a cseh Teatro Novogo Fronta. A Fegyvertelen erőkkel című előadáshoz kétnapos, nyitott workshop is társul, melyet tréningbemutató zár.

 

mandic Via Negativa: Mandićgép

 

Az izraeli Niv Sheinfeld-Oren Laor duó Kétszobás lakás című produkciója, amelyet az Izraeli Tánckritikusok Szövetsége a 2013-as év előadásának választott, a mozgás, a tánc, a gesztusok minimalista nyelvén beszél a határokról, amelyek a mindennapi életben körülvesznek és meghatároznak minket.

 

Először jár Szegeden a Boca Loca Lab. A csehországi csapat az egyik úttörője a zenés színházi forma megújításának a cseh színpadon, a THEALTER-re a Tika Tika Politika című hangszínházi produkciójukat hozzák el.

 

Elsőként szerepel a fesztiválon a kolozsvári Váróterem Projekt is. A 2009-ben, Kolozsváron végzett színészhallgatók kezdeményezéseként alakult társulat a város első, és azóta is egyetlen, társulati formában működő hivatásos magyar színtársulata, Szegeden az Advertego című, izgalmas színházi nyelven megszólaló előadást mutatják be.

 

A fesztivál programjában helyet kapott az Aradi Kamaraszínház, a MASZK Egyesület és a Bakelit Multi Art Center új bemutatója is, melyet sex, drugs, gods & rock 'n' roll címmel Tapasztó Ernő rendezésében ősbemutatóként, a fesztivál első napján láthatnak a nézők.

 

Színes, ingyenes kísérőprogramokban sem lesz hiány idén sem, az egész estés színházi előadások mellett zenei és irodalmi programot is kínálnak majd, az Élőkép Színház pedig Szeged utcáin szórakoztatja a nagyérdeműt a Pirosruhásokkal.

A szakmai programok részeként Jászay Tamás vezetésével naponta összeül a kritikus szekció is. Idén is megjelenik az Ex-stasis, a fesztivál ingyenes lapja, lesz THEALTER Rádió, naponta frissülő THEALTER-blog, és mozgóképes tudósításokat is terveznek: idén is folytatódik a THEALTER Híradó sorozata.

 

A fesztivál hagyományainak megfelelően vendégszerepel ajándékprogrammal, Méhes Csaba pantomimművész A pisztráng – pácban, körettel című pech-showjával a szegedi Csillag Börtön Dankó Pista fesztiválján.

 

A THEALTER plakátját idén is Baráth Ferenc grafikusművész tervezte. A programsorozat fő helyszíne ebben az évben a Régi Zsinagóga, a Szegedi Nemzeti Színház Kisszínháza és a Rongy Kocsma lesz, de a város számos pontján találkozhatnak a fesztivál programjaival a szegediek és a Dél-Alföld központjába látogatók.

 

A július 18-án induló rendezvénysorozat fő támogatója Szeged MJV Önkormányzata.

 

A szervezők fontosnak tartják, hogy a 2014-es THEALTER – hagyományainak megfelelően – idén is a szakma, a kultúrpolitika, de legfőképp az utca embere, azaz a közönség számára értéktartó és értékteremtő, a független színházi terület életképes és megújulni tudó arcát felmutató programsorozat legyen.

 

A részletes programról a fesztivál honlapján: www.thealter.hu, valamint a Facebookon: www.facebook.com/thealter tájékozódhatnak az érdeklődők.

 

süti beállítások módosítása