Felmentését kérte a Nemzeti Színház vezérigazgató-helyettesi munkaköréből Eperjes Károly. A színész-rendező a magyarteatrum.hu-nak elmondta, vezetőként nem tudja tovább vállalni a felelősséget a színház minden produkciójáért, de a következő évadra szóló két új szerepfelkérését megtartja a Nemzetiben.
Fotó: szegedma.hu
"Az igazgató úrtól azt kértem, a jövő évadtól mentsen fel határozatlan idejű vezérigazgató-helyettesi munkakörömből, elmondtam neki az indokaimat. Lelkiismeretileg nem tudok egyet érteni bizonyos produkciókkal. Nem szeretnék visszakerülni a kórházba, erős gyógyszereket kellett szednem. A pályázatunkban leírt értékek számomra nem mindig és nem mindig jól jelentek meg színházban. Ez nem összeveszés közöttünk, hiszen azon színészek közé tartozom, akik már beregszászi színházi korszakában is játszottunk nála, egyik legfontosabb produkciómnak, az Álszentek összeesküvésének is ő volt a rendezője" - indokolt Eperjes a magyarteatrum.hu-nak.
Távozása okaként azt említette, vezetőként nem tudja tovább vállalni a felelősséget a színház minden produkciójáért. Az elmúlt évadban az első ilyen a Mária volt, amit kérésének megfelelően nem játszott tovább a színház. A második problémája a Johanna a máglyán című produkcióval adódott, amelyben - a portál beszámolója szerint - "nem tartja helyesnek, hogy Szent Johanna jellemfejlődését az előadás feláldozza a napi politikára való kikacsintásban, illetve rossznak tartja a bíboros és püspök pernahajderségének külsődleges, falloszos megjelenítését." Szerinte emiatt nem lehet diákokat elhozni az előadásra, amit nonszensznek tart.
Harmadik esetként az Ahogy tetsziket említette. A próbafolyamat során az előadás rendezője, Silviu Purcărete a karakterét nőként állította színpadra, érvelése szerint azért, mert úgy szerette volna színpadra álltani a darabot, ahogy Shakespeare idejében volt szokás, ekkor szabály szerint férfiak játszották a női szerepeket is. Ezt az érvelést a színész elfogadta, ám meglepődött, amikor nők játszották a férfi szerepeket is az előadásban. Értékítélete szerint ez Shakespeare ellen történt, így más jelentése van Orlando és Rosalinda csókjának. Elmondása szerint több közéleti személyiség is kikérte magának nála az előadást.
Reviczky Gáborral az Ahogy tetszikben (fotó: Róde Péter)
Eperjes Károly a magyarteatrum.hu-nak elmondta, fél éve érett benne a döntés, ám évad közben nem szeretett volna botrányt okozni, ám az elmúlt időszakban küzdött magával, gyógyszereket szedett. A jövő évad első produkciója, a Gyulai Várszínházban bemutatott Szentivánéji álom végképp megerősítette az elhatározásában. Nem érti, miért vált csókot Oberon és Puck, miért lövi fejbe magát Oberon, miért erőszakolja meg a szerelmét Demetrius és Lysander. Feltette a kérdést, ha ők így játszanak, mennyiben mások, mint a "furcsa színház"? Meglátása szerint álláspontjával Shakespeare-t védi, a művészi szabadságnak van határa - olvasható a cikkben.
A színész-rendező a következő évadra szóló két új szerepfelkérését megtartja a Nemzeti Színházban, vendégként játszani fog Kincses Elemér rendezésében, A helység kalapácsában és Vidnyánszky Attila irányátásával a Körhintában. Emellett Veszprémben rendezi a Chicago című musicalt, az Operaházban a János passióját és osztályvezető tanár lesz a Kaposvári Egyetem ősszel induló színészosztályában - számolt be a magyarteatrum.hu.
A Nemzeti Színház közleménye:
2014. augusztus 31-el, közös megegyezéssel távozik a Nemzeti Színház vezérigazgató-helyettesi pozíciójából Eperjes Károly.
A Nemzeti Színház köszönetet mond neki az elmúlt évadban végzett színészi munkájáért és sok sikert kíván a Kaposvári Egyetemen kezdődő osztályvezető tanári, a Veszprémi Petőfi Színház művészeti tanácsadói és minden más rendezői és előadóművészi tevékenységéhez.
Nemzeti Színház
Kommunikációs Osztály
Forrás: magyarteatrum.hu, nemzetiszinhaz.hu