Hétfőn este Marokkóba utazott az Osonó Színházműhely négy tagja , ahol a kenitrai Espace Theatral-lal közös műhelyfoglalkozásokra, majd a Fazakas Misi által rendezett afrikai-osonós csapat koprodukciójának elkészítésére kerül sor.
Fotó: Osonó
A július 23-án kezdődő és négy héten keresztül tartó projekt a két társulat első nagyobb együttműködése. Az Osonó először májusban lépett fel Afrikában, amikor három nemzetközi fesztivált magába foglaló marokkói turnén vett részt az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadással. A helyi társulat a kenitrai fellépés után hívta meg az Osonót erre az együttműködésre és közös munkára, amelyen Fazakas Misi, Mucha Oszkár, Daragics Bernadette és Bernát Szilárd vesz részt az erdélyi társulattól.
A marokkói projektben való részvételt a Tiszta Formák Alapítvány támogatja.
Forrás: Osonó Színházműhely