Szünetelnek a MET és a szakszervezetek közötti tárgyalások

A tárgyalások egy hétre történő felfüggesztéséről állapodott meg a New York-i Metropolitan Opera vezetése az énekeseket, táncművészeket és zenészeket képviselő szakszervezetekkel, hogy elkerüljék a vezetőség által kilátásba helyezett elbocsátásokat.

Ezen idő alatt egy független elemző fogja megvizsgálni a világhírű operaház pénzügyi helyzetét. A pénzügyek áttekintésébe a MET vezetése és a szakszervezetek a szövetségi közvetítő kérésére egyeztek bele, akinek segítségét azért kérték, hogy közös nevezőre jussanak a munkaszerződésekről folyó tárgyalásokon. Ezek sikertelensége az intézmény leállásához, a kilátásba helyezett elbocsátások megkezdéséhez vezetne.
    

A felek közölték, hogy az érintett operaházi alkalmazottak folytatják a munkát a július 31-én lejárt szerződések feltételei szerint.  
    

MetOpera

 

Péntekig kellett volna befejeződniük az új munkaszerződésekről folyó tárgyalásoknak, ám az operaház vezetése csupán három szakszervezettel tudott megállapodni. A színházi dolgozók nemzetközi szövetségének szakszervezetével, amely a legtöbb dolgozót tömöríti, és kilenc másik szakszervezettel szombaton állapodtak meg a tárgyalások ideiglenes szüneteltetéséről. 
    

A MET alkalmazottainak szerződései július 31-én jártak le. Az intézmény vezetése úgy akarja 16-17 százalékkal csökkenteni a munkáltató költségeit, hogy az új szerződésekben változtatnának a munkarend és a juttatások rendszerén is. Amennyiben ez megvalósul, a szakszervezeti tagok egy része - számításaik szerint - akár 30 százalékkal kevesebb bért és juttatást kap az új évadtól kezdve, mivel csökkennének nyugdíj- és egészségbiztosítási juttatásaik is.
    

Az intézmény 326 millió dolláros éves költségvetésében 2,8 millió dolláros hiány keletkezett.

 

Forrás: MTI